A táska (monológ)

Szép táska vagyok. Sokan szeretnek. Kemény a bőröm, a színem fekete, jó nagy vagyok, így minden fontos dolog belém fér.
Először egy szőke lány vitt el egy raktárból. Azt mondták, neki járok, mert itt dolgozik. Nagyon megtetszettem neki, ezért eleinte gyakran vitt magával. Aztán már másra vágyott, megunt, ezért beletett a szekrényébe.
Ezután az édesanyja vetett rám szemet. Élvezte, hogy minden kacatja belém fér, de nemsokára rájött, hogy sosem talál meg bennem semmit, ráadásul súlyommal lehúzom a vállát, már alig bír el, így hát visszatett a szekrénybe.
Harmadszor a szőke lány húga, a barna lány vitt magával. Egyszer elmentem vele a zeneiskolába. Ő maga sem tudta, miért, de a sok-sok táskája közül aznap éppen engem választott. Szokása szerint megint csak az utolsó pillanatban rohant el a zeneiskolából, hogy elérje a buszt. Szaladt fel a lépcsőn, majd át az úttesten, s akkor valami szörnyű dolog történt. Sebesen rohant felé egy autó, hatalmasat lökött rajta. Szegény barna lány csak repült, repült… Nem tudtam, mitévő legyek, de hirtelen eszembe jutott, hogy a párnája leszek, nehogy kőbe üsse a fejét. S mire a feje leért volna az aszfaltra, gyorsan aláfeküdtem…
A barna lányt azóta kiengedték a kórházból. Azóta akárhányszor rám néz, valami furcsa meghatottság vesz erőt rajta.
Azt hiszem, ő nem fog megunni engem soha…