A tavitündér

Túl a fenyves erdőkön, a legnagyobb réteken át, volt egy tó. Kristálytiszta vize rengeteg titkot rejtett magában. A tó mélyén tündérek éltek, tavi tündérek. Olyan lények voltak amelyek csak a vízben bírtak megélni a kinti levegőt és környezetet nem bírták, ha kimerészkedtek a vízből elpusztultak. Nagyon különleges élőlények voltak és varázserővel bírtak. A halálukon lévő lényeket fel tudták éleszteni varázs poruk segítségével, de egymásra nem hatott az erejük. Víz alatti birodalmuk már évszázadok óta létezett de senki sem tudott létezésükről. Kagylóból épített kicsinyke házikókban laktak és algával és különféle növényekkel táplálkoztak. Uszonyhoz hasonló vékonyka szárnyuk volt mellyen siklottak a vízen. Minden tündér kék hajú volt. Egy nap mikor az egyik tündérfiú épp élelemért igyekezett hirtelen egy hatalmas csobbanást halott a feje fölött. Egy kislány esett a tóba, egy ember gyerek és süllyedni kezdett egyre mélyebbre. A tündér meglátta és odaúszott, rászórta az életport és a kislány fölébredt.
– Hol vagyok? Meghaltam? Ki vagy te? – kérdezte rémülten.
– Én egy tavi tündér vagyok, fölélesztettelek az élet porommal különben megfulladtál volna itt a víz alatt. De ez a por csak fél óráig tart életben itt a tó fenekén aztán ki kell menned a partra. –mondta a tündér.
– Jól van köszönöm neked jóságos tündérke. De nem tudok úszni és nem tudok egyedül kimenni a partra. –mondta a kislány.
A tavi tündér elkezdett gondolkozni majd így felelt:
– Kiviszlek a partra, biztos aggódnak érted a szüleid.
– Köszönöm tündér, remélem nem lesz semmi bajod. –mondta a kislány.
A tündér kissé megrémülve vállalta ezt a feladatot, hogy segít a kislánynak feljutni a felszínre, mivel ő nem bírja a kinti életet, ahogy kimerészkedik a vízből rögtön elpusztul.
– Jól van, kerítek egy nagy halacskát aki segít minket vezetni és kiviszlek a partra, de egyébként, hogy kerültél ide? –kérdezte a tündér.
– Besodort a víz a matracommal túl mélyre és beestem, de nem tudok úszni. –felelte a lány.
– Jól van segítek na itt is van a hal majd ő vezet minket indulhatunk.
Egy nagy fehér hal társaságában elindultak hát a part felé, a tündér csoda pora segítette a kislányt az úszásban. Egy idő után a hal elúszott, mert már túl alacsony volt neki a víz ekkor a tündéren volt a sor, hogy kivezesse a kislányt a partra. Félelemmel szívében de elindult a part felé a kislánnyal. A por hatása már nem tartott sokáig ezért a tündérnek vele kellett maradnia, hogyha bármi baj lenne újra szórhasson rá port. A partra érve mindketten kisétáltak, a parti levegőt érezvén a tündér azonnal összeesett. A kislány fölemelte a tenyerébe vette és élesztgetni kezdte, de hiába, a tündér nem mozdult. Piciny törékeny testét elhagyta az élet. A kislány sírva vitte haza a tündért, otthon berakta egy kis dobozba és eltemette, szép virágokat és sziklakertet épített sírjára. Sírkövére pedig a következőt véste:

„ Láttam ,hogy odalent van egy világ, ahol minden szép és léteznek csodák,
E kicsiny kis élet mentett meg engem, emléke örökké itt él a szívemben”