A te házad az én váram – Kicsit másképp 07.

A pilóta folytatja. – Egy héttel később egy washingtoni újságírót, Emily Haggerth-t holtan találják az otthonában. A gyilkosság oka, amelyet a fiatal nő ellen a lakásából származó tompa tárggyal, brutális kegyetlenséggel követtek el, ismeretlen… legalábbis ez marad a hivatalos álláspont. Az ügy megoldatlan marad… a nyomozati anyag a "döglött akták" közé kerül.

Kesthler nem mer fölnézni. Nem tud cáfolni. Nem képes rá. Ketten vannak itt. Kit győzzön meg? Az "ügyész" megingathatatlannak látszik.

– Hetekkel később három ember jelenlétében megsemmisítenek egy FBI-aktát. Az akta titkos IMF-megbízásokat és műveleteket vizsgált, de a nyomozást itt is lezárták. Az utasítás a Szövetségi Nyomozó Iroda legfelső asztalától érkezett. A nyomozati anyagban többek között három ismerős név is szerepelt: Emily Haggerth oknyomozó újságíró, aki leleplező cikksorozatot készített elő az említett szervezetek, az IMF és a Kesthler Corp. közös belső ügyeiről, Joachim Smith, akinek terhelő bizonyítékai voltak az említett szervezetek legfelső hivatalnokai ellen, és Karl Kesthler, az IMF titkos ügyekért felelős titkára.

Kesthler már remeg. Mindent tud! Ez az átkozott mindent tud!!!

A vádló ügyésszé előlépett pilóta hangja nyugodt, tárgyilagos, mégis… a végzet hangja ez.

– 2010. május, Honduras. Ismeretlen forrás megbízásából egy be nem jegyzett akcióosztag hatol be a Rio Patuca menti őserdő hegyeinek barlangrendszerébe. A megbízás túszul ejtett építészmérnökök kiszabadítására szól. A megbízás azonban halálos csapda az osztag és különösen az osztag vezetője, Déta Fox ellen. A fogvatartottak ugyanis valójában Esperansa Matthieu Gomes, Hesus Romario hondurasi államfő felesége és a házaspár mindhárom gyermeke voltak. A megbízott túszmentő csapatban pedig, hogy a csapat mindenképpen elbukjon és az elnöki család minden tagja is odavesszen, az ismeretlen forrás egy aknát is elhelyezett. Ennek az aknának a neve: Bobby Coleman.

Kesthler el akar ájulni. Az "ügyész" nem hagyja. Apró pofonokkal téríti magához, erősen felrázza. Amikor látja, hogy a "vádlott" tekintete újra megtelik eszmélettel és értelemmel, folytatja a vádlajstrom felsorolását.

– Bobby Coleman átsiklott Déta Fox átvilágításán, de nyomozati munkám során kiderítettem, hogy Bobby Coleman a hondurasi megbízottak toborzásáig nem is létezett. A digitálisan kreált identitást magára öltő egyént valójában Georg Mattis-nek hívták, aki nem más, mint a Kesthler Corp. egyik első osztályú programozója.

Kesthler sírni kezd, mint egy vásott kölyök, akit egyszeriben nyakon csíptek és most elszámoltatnak a csínjeiért. Önmagában már ez is beillik a felsoroltak beismerésének. De a "vádiratnak" még nincs vége.

– A hondurasi csapda azonban kudarcot vall, Déta Fox kijuttatja a túszokat, és élve hagyja el a kontinenst. A történetnek azonban itt még nincs vége. 2011. március, Bursa, Törökország. Egy autó egy forgalmas nyilvános helyen a levegőbe repül, a benne ülő férfi szörnyet hal. A török hatóságok egy magyar állampolgárt azonosítanak be a személyében, bizonyos Károly Kerekest. A nyomozást bizonyítékok hiányában… lezárták.

Kesthler levegő után kapkod, pánikrohama van. Keze hátra van bilincselve. Máris meg van fosztva az élettől, meg van fosztva attól, hogy megvédje magát. A legszörnyűbb dolog történik vele, ami elképzelhető: tehetetlenül kell végignéznie, ahogy valaki kioltja az életét. Oly sok éven át ő döntött mások életéről, haláláról. Ez nem fordulhat meg! Az ő élete nem kerülhet valaki más kezébe! S mégis… a végzet mintha rohanna felé. Érzi, hogy nem lehet megállítani, nem lehet elkerülni az ütközést.

– Károly Kerekes – hallja az "ügyész" nyugodt, szomorú, komoly hangját -, a barátainak Karesz… a testvéreinek Déta… túl sokat tudott… veszélyessé vált… legalábbis bizonyos körökben a kettő ugyanazt jelenti, bármilyen megbízható báburól legyen is szó. A likvidálás parancsát… Karl Kesthler adta ki.

A pilóta elhallgat. Mélységes a csönd.

Kesthler érzékei kezdenek kiélesedni. Bogarak kaparászását hallja a fák kérge alól, hallja a folyóvíz locsogását a közelből, egy nagyon távoli repülőgép hangját is hallja ideszivárogni, és minden sejtjén átrezegni érzi saját szívének őrült kalimpálását. Az illatokat, szagokat nem az orra, inkább egész lénye érzi, fátyolos szemei a levegőben szálldogáló apró porszemcséket is mind jól látják. S tudja, mit jelent ez a csönd. Az ügyész most alakul át bíróvá. S nincs itt senki más. Nincs esküdtszék, amely fölmenthetné őt.

Lassan felnéz a rettenetes férfira, a végzet megtestesülésére. – Ki vagy te?

A pilóta lassú mozdulattal leemeli sisakját. Kesthler azt hiszi, menten megtébolyodik. Vagy már meg is történt?

– Nem! Az nem lehet!

A férfi nem méltatja reakcióra, csak lassú mozdulatokkal, ahogy az orvos előkészíti az injekciót az izzadó paciens szeme láttára, újratölti, végül kibiztosítja fegyverét. Abíró meghozta ítéletét, és most már a hóhér áll Kesthler fölött.

Kesthler nyálfröcskölve ordít: – Te! Te rühes kutya! Te halott vagy! Te megdöglöttél Hondurasban! Láttam a műholdas felvételeken, ahogy végre kiterítenek!

A férfi halkan kiigazítja: – Azt láttad, amit én akartam, hogy láss, és veled a hozzád hasonlók, te nyomorult vak ember.

Kesthler szinte prüszköli a rettegett nevet: – Rohadj meg! Rohadj meg, te átkozott! Rohadj meg… Ridgebaaaaaaack!!!

***