Miskolc, Magyarország
22:50 helyi idő szerint
Eszter ágya a képzeletét csigázó felfedezés óta eltelt percekben mintha csak tovább nőtt volna. A lány fegyelmet erőltetetett magára, és szó szerint visszaparancsolta magát az ágyba. Elvégre nem tudja, mi ez az egész, mibe csöppent bele, vagy helyesebben mi az, amiben végül is egész életében nyakig benne volt, csak épp sejtelme sem volt róla, de a körülményeket figyelembe véve, úgy érezte, az lesz a legjobb, ha számításba vesz bizonyos eshetőségeket: Lacának nagy dolgokhoz volt köze, nemzetközi szintű és (talán) kormányszintű dolgokhoz; meglehet, hogy mindenkit, aki valamilyen (bármilyen) kapcsolatban állt vele, megfigyelnek; meglehet, hogy az ő telefonját is lehallgatják. Hogy miért, az jelen pillanatban szinte mellékes. Laca jófiú volt, ez biztos, ő csakis így tud gondolni rá. Nem félt attól, hogy olyan dolgokkal kell majd szembe találkoznia, amelyek ennek az ellenkezőjére derítenek fényt. Ami biztos, hogy ezt a páratlan felfedezést, a bűvös szám létezésének titkát most dédelgetni fogja egy darabig. Még nem lép. Olyan folyamatokat is elindíthat a türelmetlenségével, amelyek tragédiák sorozatához vezethetnek. Neki Tomira is gondolnia kell. Julcsira is, hiszen már ő is érintve van. Zsombika dettó. Eszter sokat hallott és olvasott már a magas szintű tisztogatásokról. Ki ne hallott vagy olvasott volna ilyen rémségekről. Semmi kedve nem volt kipróbálni élesben.
Viszont ezekben a zaklatott percekben még behunyt szemmel is csak azokat a babonázó írásjegyeket látta. Már nem kellett erőltetnie az emlékezést. A számokká váló betűk mögül egy férfi arca derengett elő. Olyannak, amikor még fiatal volt. Imádta minden mozdulatát, gesztusát. Ahogy kacsintott neki… De most mindezt ki kellett valahogy zárnia. Mert most már biztos volt abban, hogy Laca minden időben üzent nekik valamit. Akkor is, és igazából különösen akkor, amikor látszatra csak játszott velük. Már akkor megalapozta az élet felnőtt játékait. Elképesztő! Most hát ki kellett vonni mindazt, ami gyermekkorukban, és később is meglapult a mozdulatok és gesztusok között. A tag- és hanglejtések között. Nézzük az adatokat! Milyen információt hordoznak a karakterek?
S egyszeriben beindult a gépezet, és Eszter vadul körmölni kezdett. Az idézőjel a 0. Az mindig 0. OK! Ez így tényleg lehet egy telefonszám, mert az idézőjelekkel együtt ez épp 11 írásjegy. (A perjel és a kötőjel nem játszik. Ez is a kódrendszer része.) Szóval ez egy telefonszám, aminek az utolsó számjegye is 0. A számok pedig mondókákhoz vannak kötve. Hogy is volt? És Eszter mindent fel tudott idézni. Kicsit bizonytalanul, kicsit hitetlenkedve… de egyszeriben ott volt előtte egy telefonszám, ami legalább olyan riadtan nézett vissza rá a cetliről, amire lekörmölte, mint ő a számra. A fenti okokból azonban ezt a bűvös számot most, és talán még sokáig, biztosan nem fogja hívni.
Egycsapásra nagyon egyedül érezte magát. Jobban, mint eddig bármikor. Jaj, de jó lenne, ha itt volna most Julcsi! Nem, nem mondana el neki semmit abból, amire rájönnie sikerült, csak épp dumcsiznának egy jó csajosat, mint régen. Vajon mit csinálhat most a barátnője?
S hogy legalább néhány kívánsága az életben mégiscsak teljesüljön, olyan váratlanul csörrent meg a telefonja, hogy a szívéhez kapott. Még káromkodott is egy cifrát. Aztán felragyogó arccal vitte a füléhez a hívót, miután leolvasta a nevét. Julcsi volt az!
– Ezt nem fogod elhinni! – suttogott izgatottan.
Eszter észre sem vette, hogy a suttogás rá is átragad. – Mit, szívem?
– Hogy ki fekszik az ágyamban!
– Valaki fekszik az ágyadban?
– Igen! Ott fekszik benne!
– És… előtte evett a tányérkádból és… ivott a csészécskédből?
– Te szórakozol?
– Nem, nem szívem. Dehogy! Csak nem tudom, most… megijedjek? Vagy, izé… te engedted oda?
– Ig-ig-ig-ig-ig! – bólogatott szaporán Julcsi, legalábbis Eszter pontosan tudta, hogy Julcsi ilyenkor hevesen bólogat, amint azt is, hogy az "ig-ig-ig-ig-ig" egyszerűen annyit tesz, igen, igen, igen.
– Csak nem? Bepasiztál, te cafat?!
– Ig-ig-ig-ig-ig!
-Te jó ég! Szinte látom magam előtt a vigyorodat. Mint Joker, fültől fülig.
– Ig-ig-ig-ig-ig!
– Ne cincogj már! És ki a pasi?
– Ő nem pasi.
– Nem pasi?
– Nem.
– Akkor te… becsajoztál?
– Dehogy! Csak nem pasizzuk le őt. Mert ő jobb annál. Ő nem pasi, érted? Ő a férfi.
– Áh! Egy férfi.
– Nem egy férfi, Eszti, nem figyeltél. Figyelj jobban! Azt mondtam, A férfi.
– Tehát még komoly is a dolog.
Julcsi egy rövid sértődés erejéig felfüggesztette a vigyorgást. – Persze, hogy komoly a dolog! Máskülönben mit keresne az ágyamban? Mi vagyok én? Konzumnő?
– Jó, jó, ne haragudj! Ez viccnek is rossz. OK! Szóval egy férfi van az ágyadban, bocsánat!, A férfi, és komoly a dolog. De… miért suttogunk?
– Azért, mert alszik. Olyan ééééédes!
– óh! Alszik? Micsoda úriember.
– Nem, nem kell bántani. Tudod, nagyon kimerült. Az utazástól meg… attól.
– Attól? – mímelte Eszter, mintha nem értené. Jólesett beszéltetnie Julcsit. Csak beszéljen, beszéljen, neki pedig ne kelljen gondolkodnia, rágjon csak minden szót a szájába ez a szerencsés dög. Ő meg majd örülget a lány örömének. Nincs is jobb figyelemelterelő ennél.
– Jaj, hát tudoooood – és Julcsi még suttogósabbra fogta -, hát izéltünk, na!
– Te rrrrribanc! – nevetett Eszter. – És… ki az illető? Kit szedtél fel ott Svájcban?
– Már elnézést, kisasszony! Én nem szedtem fel senkit! A férfi utánam jött.
– Jó, akkor ki az, aki utánad ment?
– Látom, nem érted. Mondom, "a férfi utánam jött".
Eszter ezt most valóban nem értette. – Jó, jó, de ki az, aki utánad ment?
– Esztikém, álmos vagy, hogy ilyen rövid ma az eszed? De sebaj! Annál jobb! Szóval akkor, felkészültél?
– Igen.
– Fogod az ágy szélét?
– Fogom, na!
– Kapaszkodsz a lepedőbe?
– Mondjad már!!!
– Nos, kérlek, a férfi, aki utánam jött, akivel nem rég, tudod, azzzzt csináltuk, és most az ágyamban alszik, az nem más… mint az öcséd!!!
***
2 hozzászólás
Nos, Eszter megfejtette a telefonszámot… persze, éppen akkor telefonál neki Julcsi… rendkívüli időzítés. 🙂 A lányok párbeszéde is fenomenális (ilyenek a lányok, alig várják, hogy kikotyogjanak mindent :))
megyek tovább…
Igen, a másik, a békésebb, erőszakmentes szálon is lassan helyükre kerülnek a dolgok.
A lányok naponta beszélnek telefonon, ezért szerintem annyi belefér, hogy éppen akkor telefonáljon Julcsi Eszternek, amikor az őrá gondol. Véletlen, de szerencsés egybeesés.
Laca