A tükörkép bosszúja

Megcsörrent az ébresztőóra. Felért egy pofonnal ahogyan álmomból riadva lecsaptam.
Végigvillant agyamon a gondolat:-Megint egy francos hétfő reggel,vagy kedd? Ebben a rohanásban ki a fene tudja követni?! A lényeg,hogy már megint menni kell a mókuskereket hajtani.
Kinyitottam a szemem s a félhomályban ránéztem az órára. A másodpercmutató mit sem törődve azzal,hogy megint a legszebb álomból ébresztett,vidáman szökellt másodpercről- másodpercre,mint a kisgyerek az ugróiskolában.
S közben azt ketyegte monoton hanggal,hogy: -van ,még, egy,ó-rád.
Minden erőmet összeszedve leráztam az ólom bilincseket magamról s felkeltem.
Az automata időzítő közben bekapcsolta a kávéfőzőt s már csábítóan hívogatott a friss kávé illata. Ez egy kis lökést adott,hogy frissebben kezdhessem a napot. Kicsoszogtam a fürdőszobába,s a tükörben végre összetalálkoztam magammal.
Te jó ég! Hogy nézel ki?!-gondoltam ,bár ezt a megjegyzést azt hiszem ki is mondtam hangosan.
S ha már ilyen jól eldiskuráltam egyedül a tükör előtt,hát folytattam:
-Hogy rakod ezt rendbe annyira,hogy ha az utcán összefutsz valakivel az ne holtan essen össze?!
-Vagy legalábbis meg ne álljon a növésben.
Ekkor valami furcsa dolog történt.
Ahogy ott álltam s bámultam az éjszaka fejemre nőtt szénakazlat,a tükörkép egyszer csak nyelvet öltött rám. Meglepődtem de nagyon. Biztosan csak képzelődöm,igen hiszen még nem ittam meg a kávémat. Valószínűleg még nem ébredtem fel teljesen. Kirohantam a konyhába ,gyorsan öntöttem egy adag kávét,megittam majd az irányt a gardrób felé vettem. Ahogyan kinyitottam a ruhák szinte összerezzentek. -Na ki lesz a mai áldozat?
kérdeztem kissé gúnyosan. Majd kiválasztottam egyet. Igazából nem volt baj egyikkel sem.
Mindegyik elegáns és jó ízlésre valló darab volt. Még csak a méretükkel sem volt baj. Csinos és karcsú alakra voltak szabva. Inkább a viselőjükkel volt a baj. Bár ezt soha sem vallotta be nyíltan.
Szóval elvonultam az „áldozattal” s felvettem majd ismét megpróbáltam a tükör elé állni. Nem tehetek róla de egy újabb cifra kritika csúszott ki a számon. Mérgesen elrohantam vissza a szekrényhez.
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Vajon a teremtő mire gondolt amikor engem tervezett?
Lehet ,hogy csak csuklott miközben megrajzolt . Na mindegy .A csudába már alig maradt időm.
Kikaptam a következőt,felvettem és a tükör elé álltam ismét. Na most néztem nagyot igazán .
A tükör előtt álltam,de a tükörképem nem volt ott. Tán megvakultam? De akkor hogy-hogy csak magamat nem látom? Csend és mély döbbenet vett körül hirtelen.
Ez nem lehet igaz!! Most meg mi a fene van?!! Hová lettél?!!
Nemsoká indulnom kell te meg szórakozol?!
Talán innom kellene még kávét,vagy valami erősebbet talán.
Ekkor a semmiből jött egy mondat,hangosan érthetően.
-Ne menj sehová!
-Nem a kávé hiánya okozza azt amit látsz,illetve …illetve amit nem látsz.
-Engem is csak összezavarsz!
Na most csapjon nyakon valaki. Elbújt a tükörképem és csak szóban hajlandó megmutatkozni.
-Ne tedd ezt velem,kérlek.
-Mert?
-Mert 33 éve mindennap ott vagy. Miért pont ma őrültél meg?
-Pont ezért,mert 33 éve hallgatom,hogy jaj hogy nézel ki, jaj hogy nem nézel ki, jaj így jaj úgy. Elegem lett belőled. Jó lenne ha végre elhinnéd,hogy nincs is veled vagy izé velem áááh! Szóval velünk semmi baj.
Ma már nem jövök elő. Talán holnap. Szállj magadba,gondolkozz el s majd holnap beszélünk.
Nos jól elgondolkoztam. Aznap beteget jelentettem a munkahelyemen. Két hétig találomra öltözködve,smink nélkül,a hajamat összefogva bóklásztam a lakásban. A tükörképem pedig csak beszélni volt hajlandó velem de előjönni nem akart. Aztán idővel rájöttem,hogy tényleg semmi baj sincs velem. Amit fel akarok venni azt azért veszem fel mert úgy érzem jól magam,és nem azért mert muszáj. Akár elegáns akár sportos,vagy laza holmikba bújik is az ember. Az önkritika nem árt de nem szabad túlzásba vinni. Akkor szeretnek a legjobban ha te magad szeretni tudod.
Ez persze napokig beszédtéma volt köztem és a sértődött tükörképem között. Aztán egy napon újra körvonalazódni látszott egy alak a tükörben. Halvány volt,de minden egyes nappal jobban látszott. A hangja lassan elnémult,pont úgy ahogyan a látvány mind élesebbé vált.
Ma már újra ott van ahol lennie kell. És úgy jó ahogy van.