Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magát igen nagyra tartó legény.
Ment hetedhét országon át, ment előre és dolgozott mindenfelé. Elvégezte amit kell, de a végén mindig kevesebb pénzt kapott, mint amennyit várt.
Egyszer csak azt mondja:
– Én ennyiért ölöm magam, és a végén meg semmivel szúrják ki a szemem.
Nagyon el volt keseredve, na azt mondja úgy egy fél év múlva:
– Én bizony nem fogom magam strapálni ennyi pénzért. Én aztán nem, van annyi eszem, hogy hátat fordítsak itt mindenkinek és haza ballagjak.
Na, úgy is lett elindult, s hiába hívták, ígérgettek neki még a csillagos eget is, ő bizony nem akart többé elszegődni sehova sem. Ment haza nagy dírrel-dúrral. Hát ott ni, amint halad, egyszer csak elébe állt egy vénasszony.
– Hallja e kend, legény uram? Én magát felfogadnám szolgálni, a jutalma pedig egy leány lenne, akit később feleségül vehet.
Na, erre megpördült ám a sarkán a legény.
– Mi van? Miről beszél anyám-asszony?
– Hát arról a lányról te kicsinyhitű, aki vagy, hisz az már húsz éve várja a hozzávaló legényt nehogy elvedd a kedvét, hadd menjen ám férjhez ,mert ilyen házias, meg olyan házias.
A legényt egyhamar levette a lábáról és bizony beállt a vén szipirtyóhoz szolgálni, hiába mondta, hogy őt már nem érdekli a világ, nem érdekli semmiféle ajánlat, mert ahogyan nő került a lehetőségek mezejére, azonnal elfelejtette, hogy mit is akart.
Na, úgy is lett, másnap már bevetette a kenyeret a világ legrozogább sütőkemencéjébe és megsütött annak ellenére, hogy a kemence majd összedőlt. Végzett a 12 kenyérrel, utána jött a hadd el had, mert neki el kellett menni a lovakra vigyázni, de mire agyon szaladgálta magát utánuk, jött a némber, hogy a teheneket is hajtsa haza és egyedül fejje meg őket.
Az első nap lezajlott valahogy, este aztán azt mondja a némbernek:
– Drága öreganyám, csak nem azt akarja mondani, hogy minden napra ez a munkám?
– De bizony én azt, legény úrfi és meg ne hátráljon, mert istenemre mondom, hogy nem lesz leány, és nem lesz lagzi sem, ha hibázik a szolgálat alatt.
Erre a legény úgy gondolta, hogy jobb lesz hallgatni.
Csönd van, tereli a marhákat, majd feji őket, tereli a lovakat, csinál mindent ahogyan kell, de közben úgy kimerült, hogy elaludt egy ültében. Amint alszik látja, hogy a vén szipirtyó átbukik a fején és egy szép úri léány lesz belőle. Azt gondolja olyan szép ez, hogy a napra rá lehet nézni , de erre nem.
Szalad másnap és amint hajtja a csikókat, az egyiket jól oldalba vágja
csak úgy nyekken egyet az állat és megszólal emberi nyelven.
– Te is engem rugdalsz, ahelyett, hogy a vénasszonyt derékon kapnád és addig puszilnád, amíg menyecske nem lesz belőle?
– Menyecske?
– Menyecske hát, mondja a csikó, hisz az annyira kívánja a férfifélét, de annyira, mert ezer éve várja ám a társát, hogy ha öledbe kapod, nem úszod meg, míg menyecskévé nem változik.
Csodálkozik a legény, hisz azt remélte, hogy érintetlen lányt vesz el.
– Vagy úgy, mondta a legény és nagyot cserdített a korbáccsal, amit a kezében szorongatott.
– Akkor jó, ezt nem fogom elfelejteni. – és máris indult hazafelé.
Hát otthon nézi a vén szipirtyót, az bizony annyira megcsúnyult , hogy ránézni is borzalmas volt.
– Adok én annak a csikónak, – mondta.
Alig tudta kivárni a másnapot, még nagyobbat cserdített amikor a csikót meglátta és supp, supp, akkorákat húzott az ostornyéllel a hátára, hogy azt hitte, belyukad. Na, de az állat csak nem, állt.
Másnap egy kismalac ragadt az ajakára, de csak nem hátrált meg.
Ekkor aztán azt mondták neki.
– Többé ne gyere közénk, annyira utálatos, nem jó dolgokat tapasztalunk, legjobb lenne, ha elindulnál másfelé.
Úgy is lett, elindult, ment egy nagy pusztaságon keresztül, egyszer csak jön felé a lány, gondolta, hogy csak megszólítja.
– Szia szép szerelmem.
– Szia – mondja a lány és nagyon vidám volt.
A fiú meg csak nézte, de nem találta ki, hogy honnan ismeri.
Egyszer ahogy mentek, felhő takarta el a napot, s az árnyékban bizony
csak észrevette, hogy a vénasszonyra hasonlít a lány.
-Ki vagy, valld bé! – szólt oda.
– Ki volnék, felelte a lány, a te szerelmed, maradjunk ennyibe.
– Jó , maradjunk, – hagyta rá a fiú.
Nemsokára elindultak, találta egy jóravaló papot, mindjárt egybekeltek, s éltek nagy boldogan.
Igen ám de, ha a legényúrfiból lett családfő nagyon elvetette a sulykot és nem bánt jól a nejével, akkor bizony megjelent, honnan, honnan nem a vén szipirtyó és nagyon lehordta.
Ettől rettegett mindig, ezért nem akart soha rosszul viselkedni és nem is bánta meg, mert olyan jó feleség lett a nagyon szép leányból, hogy annak az eszét minden kijárta. Nem volt olyan dolog, hogy az ne tudta volna a megoldást.
10 hozzászólás
Kedves Miki!
Jó mesét írtál. Bár én már kinőttem a mesékből, azért élvezettel olvastam.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Miki!
Jól sikerült a meséd, tetszik!
Szeretettel: Rozália
Szia Eszterke, picit lekéstem a valasszal, de állítólag sosem késő
Kedves Rozália, szeretek mesét írni, s már van néhány darab belőle. de még vaqn egy hiányosságom, nem eléggé kidoélgozottak ezek amesék, a sok humosor lehetőség lóg a leveghőbe, ezt szeretném kidolgozni a jövőben jobban,
Igen és neked is ezt üzenem kedves Finta Kata, hát nem tudom, hogy még az is gyakran eléfordul, h nem eléggé helesen írom le , pedig nagyon figyelek, de már , ha egyszer szemüveget hordok, hát csak becsúszik még annak ellenére is, sajnos, elkeserítő, néha.
Húúúúúúúúúúúú ezt hogyhogy nem olvastam még? Nagyon jó! 🙂
Kedves Miki
Mesét nem mindenki tud írni. Ez neked nagyon jól megy.Szinte hallom ahogy Berecz János meséli a mesédet.
Gratulálok. Ági
Bocsánat, Berecz Andrásra gondoltam.
Ági
Szia Ágnes. nagyon köszi
Kedves Miki!
Jó kis humoros csattanós lett a meséd vége. 🙂
Jól szórakoztam rajta.
Judit