VIII.
Sarokba szorítva
Charlotte aznap este ismét dolgozott. Az éjszaka még a tegnapinál is hidegebb volt. Az éjszakai „forgalom” most jobb volt. Tíz vámpír sikerült véglegesen likvidálni, és az állapotukat véglegesíteni. D egyszer elkésett a beavatkozással, ám Charlotte gyors volt, s időben szúrta a hátba az ezüstkéssel a vámpírt. Hajnalban ismét átfagyva, álmosan és rosszkedvűen igyekeztek haza. Péntek volt, s a lánynak délután mennie kellett próbára, és megbeszélésre.
– A fenébe! De nincs kedvem a mai naphoz!- morogta, mikor lehuppant a kanapéra.- Azt hiszem, most csak néhány órát fogok aludni.
D nem szólt csak nézte az egyre világosodó kertet, s hallgatta, ahogy a madarak lassan megkezdik reggeli imádságukat, melyben megköszönik az Életnek, hogy megvédte őket az éjjeli borzalmaktól. Végül megunta a látványt, s a lány felé fordult. Charlotte is némán figyelte a vadászt.
– Menj, feküdj le!- szólt csendesen a férfi.
– Nem, nem fekszek le, mert elalszok, és akkor nem megyek próbára.
D ismét az ablak felé fordult. Ha nem, hát nem! Ez nem az ő baja. A lány felállt a kanapéról, és kiment a konyhába, hogy egyen valamit, majd elment lezuhanyozni. A forró víz alatt elgondolkodott a figyelmeztető levélen, és annak titokzatos küldőjén. Kinek állhat szándékában megölni őt? Ki az, aki tud erről, és figyelmezeti, és mi köze van ehhez az ő kis játékának, amit űz? Mikor akarják megtámadni? Lehet, hogy a holnap esti koncerten akarják elintézni? Hogyan jutottak be a házba a legújabb áldozatok gyilkosai? Mikor kijött a fürdőből, D még mindig az ablakot figyelte. Csak szemmel követte a láthatólag gondterhelt lányt, aki bement a szobájába, hogy beágyazzon, hisz a mai pihenésének lőttek. Mikor kijött, odament a vadászhoz, és óvatosan megérintette a karját, hogy magára vonja a figyelmét. D ránézett, mire a lány megkérdezte:
– Velem jössz a próbára? Nem kötelező, csak kérdem. Mehetsz vámpírokat is kergetni.
– Felmegyek a barlanghoz.
– Nem, oda nem! Túl veszélyes!
– Voltam már veszélyesebb helyeken is.- szólt hűvösen a vadász, s a lány is belátta, hogy nem érdemes vitatkoznia.
– Jó, jó, rendben, azt teszel, amit akarsz! Végül is a te dolgod!
D bólintott. Este a lány elment próbálni, s a férfi is felnyergelte a lovát, hogy felmenjen a barlanghoz. Az utcák némák voltak, a házak ablakaiban a fény is csak félve szűrődött ki a zsalugáterek résén. Vaksötét volt, ám D még ebben a sötétben is jól látott, de ő is érezte a Bajt, s tudta, hogy nincs egyedült. A csönd is vihar előtti süket csönd volt, még a kutyák se ugattak. Egyetlen hang sem hallatszott, csak a Sötétség vándorolt ide-oda, mintha valaki irányította volna. A vadász menet közben figyelte a mozdulatlanságot.
„Valami készül. Érezem.”- gondolta.
„Igen, valóban, valami itt bűzlik, de nagyon.”- felelt a gondolatára Balkéz.- „Szerintem nem vagyunk egyedül. Jobb lenne először itt körbe szimatolni, talán sikerül össze akadni néhányukkal.”
D erre már nem felelt, hanem megfordította a lovát, s visszafelé indult. Igyekezett olyan benyomást kelteni, mintha nem tudná, hol van, és csak céltalanul bolyong. Ment az utcákon, de közben éberen figyelte a házakat, és a kapualjakat, de az ott uralkodó sötétségen kívül nem látott mást. Beleszimatolt a levegőbe, ám nem érzett semmit a fagy szagán kívül.
„Ezzel nem megyek semmire!”- gondolta bosszúsan.- „Tudom, hogy itt vannak, és még se látom őket, és az érzéseimmel, pedig nem megyek semmire! Hülye ötlet volt, Balkéz!”
„Ne haragudj, D! Én…”
„Hallgass!”
Ekkor azonban a sötétségből egy alak bontakozott ki, s megállt néhány méterre a vadásztól.
– Te vagy a vámpírvadász?- kérdezte.
A hang mély volt, s D tudta, hogy egy férfival van dolga, ám nem láthatta az arcát, mivel elég sötét helyen állt.
– Mit akarsz?- kérdezte.
– Üzenetet hoztam. Azt üzenik neked, hogy hagyd békén az ügyet, amin dolgozol, és holnap estig tűnj el a városból!
– És ha nem teszem?
– Akkor, barátom, csúnyán megütöd a bokád! Most kapsz a rend kedvéért egy kis ízelítőt abból, ami rád vár, ha holnap is itt találunk még! Már csak azért, hogy segítsünk a helyes döntés meghozatalában!
Ekkor a környező sötétségből egy tucat vérfarkas tűnt elő, s se szó, se beszéd, D-re vetették magukat. A vadász lova megbokrosodott, ledobta a gazdáját, majd vad rohanással eltűnt az éjszakában. D vitézül állta a sarat, de így is beszerzett néhány komolyabb sérülést az oldalán, a mellkasán és a hasán. Ő viszont ezeket a sebeket, duplán viszonozta. Négy alakváltót megölt, hármat megsebesített, az életben maradottak, pedig eltakarodtak.
– Jó, voltál, dhampir!- szólalt meg a vámpír, aki tőle néhány méterre egy kerítés tetején ült.
A dhampirtól csak egy hideg pillantás volt a felelet erre a dicséretre.
– Jegyezd meg magadnak jól, amit most mondok! Ha holnap is itt vagy még, akkor sokkal rosszabb lesz a büntetésed érte, és nem fogunk esélyt adni neked, hogy megvédd magad! Javaslom, menj el, ha kedves az életed, mert az lesz az utolsó éjszakád ebben a szép árnyékvilágban!
Azzal eltűnt.
– Még talákozunk!- szólt csendesen a vadász, majd elindult, hogy megkeresse a lovát, melyet hamarosan meg is talált.
Az állat egy nyitott átjáróban állt. D felugrott rá, s haza indult. Sebei nagyon fájtak, ám ennél sokkal jobban fájt a büszkeségén esett csorba. Azt hitte, már nem érheti meglepetés.
– Ugyan már D!- szólalt meg ekkor Balkéz.- A legjobbak is követhetnek el hibákat!
– Tudom!- sziszegte a foga közt a férfi.
– Az viszont igaz, hogy nem könnyítette meg a dolgokat ez az esemény.
– Igen, de legalább most már láthattam az ellen egyik tagját. Reméljük, Charlotte még nincs otthon.
– El akarod titkolni ezt a kis balesetet előtte? Nem akarod, hogy csorbát szenvedjen az eddig kialakított képe rólad?
D erre nem felelt, csak rászorított a bal kezére, hogy belefojtsa a szót a szimbiótájába, ami sikerült is. Mikor hazaért látta, hogy Charlotte már otthon van. Leszerszámozta a lovát, majd bement a házba. Mikor belépett a lány a vele szemben álló fotelben ült, de azonnal felugrott, mikor meglátta. Elsápadt, mikor meglátta a férfi szakadozott ruháit, és még mindig vérző sebeit.
– Mi történt veled? Ki tette ezt?
– Néhány vérfarkas, de elintéztem őket.- szólt higgadtan a férfi.
– Hol támadtak meg?
– A faluban.
– Gyere, először is, kimosom a sebeidet, és bekötöm, közben, pedig szépen elmesélsz mindent.
Azzal kiment a konyhába, s onnan kötszerrel és fertőtlenítővel jött vissza.
– Ülj le, és vetkőzz!- mordult fel a lány, mikor látta, hogy a vadász még mindig az ajtóban áll. D szó nélkül teljesítette a parancsot. Charlotte megpróbált kihúzni a kezelés alatt némi információt a férfiból a támadásról, ám ő makacsul nem felet a kérdéseire.
– A tüzes mennykő vágjon meg, D! Ezzel nem segítesz! Felelj már a kérdéseimre!- kiáltott rá a lány türelmetlenül. Mivel azonban a férfi, továbbra sem méltóztatott felelni neki, a lány dühösen folytatta a kezelést, és kissé durván. Az egyik sebbe beleragadt a vatta, mire kirántotta. A büntetése nem maradt el. D fellökte a lányt, majd elkapta a nyakát, s a földhöz szegezte. Charlotte kapálózott egy kicsit, ám nem bírt a férfival. Nehéz volt a férfi, a lány a combjában érezte a súlyát, de csak találgathatott, hogy mennyi lehet a súlya.
– Finomabban, ha kérhetem.- szólt csendesen, majd elengedte, s visszaült a helyére. A lány nem mozdult, mintha tartott volna még egy támadástól. D azonban előre dőlt, és a kezét nyújtotta, jelezve, hogy nem bántja a lányt, amit Charlotte el is fogadott. Végül D sebei szépen be voltak kötve, s a dhampir elégedetten bólintott köszönte jeléül, és felöltözött.