Egyszer volt hol nem volt, a nagy kerek erdő szélén, egy cseppnyi kis házikó. Ebben lakott nagyanyó, a legkisebb unokája, a kicsi Panka, és az öreg Bodri kutya. Vidám élet folyt itt, sok játékkal, sok kacagással, sok kis erdei baráttal. Ide járt a bice-boca járású őzleányka, a szuszogi süngyerek, olykor-olykor beszaladtak a szeleburdi rókafiak, és a vén sas is itt tanyázott a hatalmas bükkfa tetején. A nyár gyorsan elszaladt, és jött a hűvös ősz a hideg szeleivel. Panka naponta ment Nagyanyóval és az öreg Bodrival az erdőbe fát gyűjteni a hideg télre, és a vacsorára való gombát megszedni. Gyűjtögették a fanyar vadkörtét, somot szörpnek és a tüskés ágú vadrózsabokorról a hecsedlit lekvárnak. Néha átmentek a szomszédba, a nagy szeméttelepre, ezt azt guberálni. Csuda móka volt ez, Panka imádta, mert a szemét rengeteg kincset rejtett, sok elhagyott babát, árva kismackót, érdekes, de megunt játékot. Nagyanyó otthon kimosta, megvarrta, megreparálta őket és Panka ágyára tette. Ha eljött az este és a vén hold feljött az égre, Nagyanyó meséje altatta el.
Egy reggel Nagyanyó bekarikázott a városba, meghagyta Pankának, hogy a házból ki ne menjen, babázzon, meséljen a mackóinak. Siet haza, az ebéd már itthon találja. Panka elszórakoztatta magát egy ideig, de aztán igencsak mehetnékje támadt. Felhúzta kis piros csizmácskáját, meleg kabátkáját, fölkapta a sarokból a kicsi hátizsákját, amelybe a kincseit gyűjtögette, és kikiáltott a Bodrinak. – Na, gyere! – Gyors léptekkel a szemétlerakó felé vették az irányt. Sokat kellet ám a sarat taposni, mert hatalmas drótkerítéssel volt körbe kerítve. Besétáltak a kitárt kapun és egy hosszú bottal, ahogy Nagyanyóval is tették, bele-bele piszkált a szemétkupacokba. A neki tetszőt, közelebbről is megvizsgálta. Egy csorba bögrét vett szemügyre éppen, amikor megpillantott mellette egy piros kis karácsonyfadíszt, ezüst kis csillagok villogtak rajta a fényben. Ámulva nézte, és gyorsan felkapva a táskába rejtette nyomban. Sebes léptekkel indultak haza, igyekezvén, hogy Nagyanyót megelőzzék, de nem volt szerencséjük. Ott állt az ajtóban és nagyon mérgesen nézte a csavargókat, de hamar megenyhült, amikor Panka megmutatta a csillogó karácsonyfadíszt. Biztos öreg volt már és kidobták a gazdái, lecserélték újra, de nekünk jó lesz még, mert nagyon szép, még ha egy kicsit kopott is, mondta Nagyanyó. Hát még messze van a karácsony, de oda tesszük a többi dísz mellé.
A karácsony gyors lábon járt, és hipp-hopp leesett az első hó, máris díszíthették az erdő mélyén talált kis fenyőt. Panka a vén karácsonyfadíszt felbiggyesztette a fa hegyére, és elégedetten lépett hátra, hogy szemügyre vegye a karácsonyfájukat. Nagyon tetszett, amit látott. Megkereste a Kisjézus ajándékát az udvaron, és nagy boldogan vitte be a meleg szobába. Leültek a kemencepadkára, és nagy igyekezettel bontogatta a csomagot. Gyönyörű meséskönyvet talált benne. Nagyanyó megígérte, hogy másnap elolvassa neki, mert a lámpafénynél nem látja a betűket. Panka elégedetten majszolgatta a sütiket és közben Nagyanyót hallgatta a Kisjézusról, Máriáról, Szent Józsefről, a három királyokról, és a betlehemről, amit a templomban állítanak fel minden karácsonykor. Panka nagyon elfáradt, azt sem tudta, miként került az ágyába.
Ám a holdfényes éjszaka közepén Panka szemei egy szempillantás alatt tágra nyíltak egy finom kis neszre. A karácsonyfa hegyén a vén piros dísz csillagai villogni kezdek és Panka felé fordulva, így szólt.
– Köszönöm Panka, hogy megmentettél, és a fenyőre tettél. Cserébe teljesítem a kívánságod, bármi legyen az.
– Gondolkodom egy kicsit jó! Megvan! Szeretném látni Isten házában a betlehemet, amiről Nagyanyó annyit mesélt nekem.
Másnap korán ébredtek, Nagyanyó megsimogatta Panka csintalan fürtjeit, és azt mondta; Ma reggel sietnünk kell a reggelivel, mert elmegyünk a templomba a délelőtti misére, és a város messze van, vagy egy órányi gyaloglásra. Panka arca felragyogott, boldog mosollyal nézett fel a karácsonyfa hegyére. Ripsz ropsz, máris indulásra készen állt, kezében egy darab kaláccsal, és tele szájjal utasította az öreg Bodrit a helyére. – Most nem jöhetsz velünk, mert a kutyák nem járhatnak templomba! – mondta, és Nagyanyó körül ugrándozva elindultak a városba.
10 hozzászólás
Léleksimogató a meséd, kedves Jega. 🙂 Nagyon kellemes érzést adott, és azt hiszem a gyerekeknek nincs is másra szüksége…
Gratulálok, szép munka.
pipacs 🙂
Én is ezt hiszem Kedves Pipacs, mindegy hol él a gyermek, ha szeretetben él, biztosan jó helyen van. Boldog karácsonyt neked és a családodnak! Szeretettel Ibolya
Nagyon helyes kis mese! Szeretettel: István
Köszönöm Istefan! Áldott ünnepet kívánok neked és a családodnak. Szeretettel Ibolya.
Aranyos, félig-meddig régimódi, de valahogy mégis modern mese.
Üdv,
Poppy
Igen, mert ennek a történetnek van valóság alapja. A szereplői élő személyek, hogy ma is élnek e, azt nem tudom, de a mi városunk végén , mára már földel borított szemétdombok melletti erdőszélen egy kis kalyibában egy öreg cigányasszony élt az unokájával. Bejártak a városba is kukázni, ott láttam meg a munkahelyem ablakából ( már vagy 15 éve)ahogy az öregasszony beteszi kicsi lánykát a nagy kukába, aki ott összeszedi az ehető dolgokat. Írhattam volna sokkal szomorúbbra, dikkenszesebbre, de gyerekeknek írtam, és meglágyítottam. Áldott ünnepet kívánok! Szeretettel Ibolya
Nincs mese, a mese az mese.:-) Kedvesen, jól megírva.
Szeretettel:Selanne
Nagyon kedves, megható történet. Elmesélem majd a kislányomnak is. :))
Kedves Ibolya!
Meghatódva olvastam és elöntötte a szívemet a melegség. Az igazi mesét is az élet írja. Ha rosszban képesek agyunk meglátni a jót! Neked sikerült!
Nagyon Boldog Karácsonyt!
szeretettel-panka
Megható, szép történet. ( mese )
Gratulálok szeretettel: oroszlán