A világ kozmosz! Tehát alapvető működése számos axiómával leírható. Ezek szintézise alkotja a világ vezérlő dinamikáját. Tudatunk és világképünk csupán érzékszerveink észleleteinek leképeződése, valamint ez a leképeződése, érthető módon, alapvetően alakítja ily módon tudatunk minőségét.
Az emberi tudat egy információs káosz, melynek legnagyobb részeszületésünk után fejlődik ki, részben DNS-ünk által vezérelve, előre meghatározott tendenciával. Ezt az információs káoszt, mint már említettem, legnagyobbrészt, ugyanakkor a DNS állományunkon felül a környezeti behatások, és az azokra adott aktuális reakciónk is változtatja, valamint ez utóbbinál is elmondható, hogy általánosságban növekvő tendenciát mutat, általában felnőttkorig. Ez azonban a pszichológia, intelligenciával kapcsolatos tárgykörébe tartozik, de itt nem kívánom ismételni a tankönyvek, ill egyéb szakirodalom alaptételeit.