Mint a címben is posztuláltam, a világot tudatunk, elnagyolva, az azzal kölcsönhatásba kerülő érzetek, az azt feldolgozó érzékszervek, valamint értelmünk ezekre adott reaktálásán keresztül kezeli.
Jelenlegi tudományunk szerint, a „magoltatós iskolarendszer” szerint olyan módon épül fel az emberi tudás és annak fejlődése, miszerint: tanuld meg az alapokat a világról, aztán specializálódj valamilyen irányba. Ezek magukba foglalják más emberek gondolati képződményeinek* megtanulását, szerencsés esetben ezeket nem csupán vakon tanulva, hanem el is gondolkodva rajtuk. Ezeken felül minél önállóbb és egyénibb, valamint a valósághoz minél jobban közelítő, azaz minél zseniálisabb gondolatai támadnak az adott egyénnek, értelemszerűen így alakul ki a talentum, avagy a géniusz. Ez a géniusz – vagy nevezhetjük zseninek is – olyan viszonyban van a világ (korreláció szerint) új dolgaival, miszerint az okos emberek fontos újításokat hoznak világunkba, a zsenik pedig megelőzik őket.
Felvetülhet az emberben, sőt talán törvényszerű is ennek a gondolatnak a megjelenése az életünkben, kiváltképp a „bölcsesség-szerető emberek” körében a kauzalitás, ill. a kauzalitás problémája. Ez alatt jelen esetben kiváltképp az ún. muszáj dolgok említendőek. Ha belegondol, az ember nem létezik olyan, hogy muszáj: csupán attól függ a jövő alakulása, hogy mi hogyan döntünk, tényleges mivoltában nem létezik olyan, hogy muszáj, tulajdonképpen az egyén mindig azt teheti, amit éppen csak megkíván, ill. akar. Az persze másik kérdés, hogyha az előbbi elgondolás alapján cselekszik az ember, azon esetben fel kell vállalnia az esetleges következményeit tetteinek.
*Gondolati képződmények: ez alatt a jelentős gondolatok írásba foglalt példányai értendők.