Áll a parton. Viharok, szökőár sodrában, kopottan, az elemek dühétől verten, tépve, zúzva áll magában és világít.
Cifra mécsesek és szellőtől is kilobbanó lángú gyertyácskák ócsárolják:
Szakadt. Koszos. Épp, hogy össze nem dől. Kevés a fényerő. Mi sokkal fényesebbek… Mi sokkal hatékonyabbak…
És egyáltalán… nem is trendi. El kell takarítani!
S ő csak áll, szirt magasában, viharok emlékeivel, százados magányban, és világít.
Világít, mind a négy égtáj felé…
2 hozzászólás
Kedves Antonius!
A cifra mécsesek, gyertyácskák nem tudnák segíteni a hajósokat a biztonságos navigációban.
Minden nagy formátumú dolognak megvannak a csip-csup ellenzői. Akik maguk nem képesek ellátni egy fontos feladatot, sokszor úgy tesznek, mintha nem is lenne fontos az a dolog, amire ők nem képesek.
Nem tudom mire gondoltál, amikor megírtad az alkotásodat, nekem ez jutott az eszembe, amikor elolvastam.
Judit
Köszönöm a látogatásod kedves Judit.
Az élet számtalan területén találkozhatunk a jelenséggel, miszerint a silány, jó esetben a középszerű, ostobaságtól, vagy irigységtől, esetenként ideológiáktól, még rosszabb, ha anyagi érdekektől vezérelve, lesajnálva nyilatkozik a sokszor, sok helyütt bizonyított, kétségbevonhatatlanul nagyobb értéket képviselőről.
Ezt a firkát konkrétan egy Kukkorelly Endrével készült Onagy Zoltán interjú ( „Egyszerűen közepes író a Márai”) csalta ki belőlem.
Üdv. a