Add a kezed! 5/6

Május végén, amikor újra hazajöttek a fiúk, akkor már Flóra és Loránd ujján jegygyűrű volt, s együtt várták őket, sütöttek főztek, készültek az ebéddel.
A bemutatkozás után asztalhoz ültek, a fiúk a régi rend szerint. Tomi anyja mellett foglalt helyet, ugyanúgy, mint gyerekkorukban, Zoli ezúttal Loránd mellet. A hely, ami üresen maradt, ahol egykor apa ült, anyával szemben, ott most Loránd foglalt helyet.
Kellemesen cseverésztek a fogások között, mintha egy család lennének. A fiúk hamar megkedvelték Lorándot, viccelődtek, nevetgéltek együtt, mint egy idilli család. Flóra boldog volt.

– Mikorra tervezitek az esküvőt? – Kérdezte váratlanul Zoli.
– Augusztus elejére, – sietett a válasszal Flóra.
– Nahát, tényleg megelőztök bennünket, a miénk szeptemberben lesz.
– Még nem tudjuk a pontos dátumot, de ti lesztek a tanúk, fiúk, ha benne vagytok. Nem lesz más, semmi ceremónia, utána elmegyünk valahová ebédre, vagy vacsorára és…, ennyi! Benne vagytok?
– Ez csak természetes! – vágta rá Zoli.
– Te csak ne beszélj az én nevemben! Természetesen én is benne vagyok, én leszek a te tanúd, anya! – jelentette ki Tomi.
– Én meg a tiéd Loránd, okés?
– Mi sem természetesebb, köszönöm srácok! – vágta rá Loránd.

Ebéd után még hosszan elbeszélgettek, tréfálkoztak, de Tomi mindig az apjával példálózott. Még soha, a halála óta, talán soha nem emlegette ilyen sokat az apját. Flórában bűntudatot ébresztett, úgy hitte, ez neki szól. Tomi nem tudja elfogadni, hogy más, számára idegen férfihez akarja kötni az életét.
Loránd egyre kellemetlenebbül érezte magát. Látta, minden célzás, minden jel, neki szól. Tomi nem tudja őt elfogadni szemben Zolival, aki szinte egyenrangú családtagnak tudta be. Hamarosan be is jelentette, hogy neki haza kell mennie. Érkeztek új gyógyszerek, még össze kell ismerkednie velük.
Flóra az ajtóig kísérte. – Gyere holnap is ebédre! – Biztos, hogy jöjjek? Nem szeretnék zavarni. –
Nem zavarsz! Tomival majd beszélek, én úgy érzem a célzásai nem neked szólnak, hanem nekem, majd megbeszéljük, csak gyere nyugodtan, várunk!

Mielőtt visszament volna a fiúkhoz, Flóra megtorpant az ajtó előtt. Zoli kissé emelt hangon utasította rendre az öccsét. – …fogd magad vissza, Öcsi! Jól tudod, hogy apa már nem jön vissza. Loránd rendes srác, kívánhatnál jobbat anyának, mint, hogy ne maradjon egyedül, hanem ilyen rendes fazon mellett öregedjen meg? Ne a magad sebeit nyalogasd, nekem is hiányzik apa, de most ezt háttérbe kell szorítanunk. Anyára gondolj, hogy neki mi a jó, megegyeztünk? – Oké bátyó! Igazad van, neked mindig igazad van.
Flóra a konyhába menekült, hogy elrejtse könnyeit.

A délután kellemes hangulatban telt. Sokat beszélgettek. Öcsi előállt az ötletével: – Tudjátok mit gondoltam, ha júniusban túl leszek a vizsgákon, akkor júliusban hazajövök, itthon töltöm az egész hónapot, már ha kapok szabadságot Zolitól! Meglátogatom a régi barátokat, esetleg szétnézek a munkaerőpiacon, azután eldöntöm, mi legyen velem?
– Mik a választási lehetőségeid Öcsi, mire gondolsz? – Hááát, majd meglátom, hol érzem jobban magam, vannak-e itthon munkalehetőségek? Te anya, hogy tervezel az esküvő után?
– Mire gondolsz, kicsim? – Hol fogtok lakni? – Lorándhoz költözöm! Ha haza szeretnél jönni, átadom a lakást teljes egészében.
– Pont ez a kérdés, úgy látom van választási lehetőségem. Meglátom mik az esélyeim itthon, ha nincs esélyem, akkor átvállalom Zoli hitelét és maradok Pesten, ha viszont lenne itthon lehetőségem, lehet, hogy haza költöznék. Majd júliusban elválik, ha ez nektek is megfelel.
– Teljes mértékben, Öcsi! – Hangzott a válasz mindkét féltől. – Ugye nem okoz gondot anya, ha júliusban itthon leszek? – Nem kicsim, ez a ti otthonotok is, nem csak az enyém. Örülök neked Tomikám, jó lesz, ha újra itthon leszel!

A következő időszakban ugyancsak felgyorsultak az események. Loránd azt tervezte, utazzanak el Debrecenbe, hogy bemutathassa Flórát a bátyjának és családjának, ott tölthetnek néhány napot, és szeretné, ha elmennének a Balatonra egy hosszú hétvégén, Badacsony környékére, ott volt a nagyszüleinek háza meg szőlője. Ő meg a bátyja ott töltötték a nyarakat minden évben gyerekkorukban. Amikor Feri megnősült, akkor oda költözött a feleségével. Szeretett a kertben dolgozni, rendezte a szőlőt, karbantartotta a kis birtokot. A nagyszülők akkor már nem éltek. Az első gyerekük még ott született, már négy vagy öt éves volt, amikor Debrecenben átvették a birtokot, s a másik kettő már ott született. Őt is sok emlék köti a badacsonyi házhoz, majd megmutatja hol nőtt fel.
–Tudod mit, iktassuk be mindkettőt júniusra, júliusban, ha itthon lesz Tomi, akkor szeretnék én is itthon lenni!
– Jó, ezt meg tudjuk csinálni! Nászútra hová szeretnél menni?
– Nászútra? Istenem, – pityeredett el Flóra – sosem hittem volna, hogy erre még egyszer sor kerülhet. A leginkább a horvát tengerpartra mennék! És te, mire gondoltál?
– Nekem jó, majd keresünk ott egy szép helyet és lefoglaljuk, ha meglesz a pontos időpont.

– Van egy nagy gondom!… – kezdett bele Flóra. – Mégis mi lenne az? – Egy hónapja, hogy táppénzen vagyok, de annyira nincs kedvem visszamenni dolgozni. Egyébként értelme sem lenne, mert biztos vagyok benne, hogy az az undok Lajhár ki fog rúgni. A regénnyel viszont jól haladtam, de ha Lajhár újra csak szemétkedik, a kedvem is elmegy az írástól.
– Akkor ne menj vissza! Viszont ne is várd meg, hogy kirúgjanak, mondj fel!
– Ha hiszed, ha nem, oly szívesen tenném, de… mindig ott van az az átkozott de… Hol kapok majd munkát, talán esélyem sincs.
– De! Látod, itt is van egy de… Nem kell neked munka, írd a regényed… Van egy haverom az X&Y kiadónál, megmutattam neki a novelláidat, várják a regényed, várnak, érted? Nagyon tetszik nekik, ahogyan írsz. Fejezd be a regényt, ne keress más munkát, menni fog mint a karikacsapás. Írhatsz kedvedre, és nem kell hülye főnököknek engedelmeskedned.
– Ezt most komolyan mondod? Tényleg?… Még ma felmondok! Ha belevágok, júliusban be is fejezem, s máris mehet a kiadóba… Jó, holnap felmondok, addig csak kibírom. Hú, de kíváncsi leszek Lajhár ábrázatára. Lehet, hogy titokban lefotózom… Köszönöm neked!

Másnap reggel, Flóra kinyomtatta az előző este megfogalmazott azonnali felmondását, majd elindult a Szerkesztőségbe. Már benn volt az épületben, amikor csörögni kezdett a telefonja, éppen kilépett a liftből, majd meg sem nézte ki a hívó, csak felvette és beleszólt: – Tessék!
– Mégis mit képzel magáról, maga… maga… kis cafka… – Flóra éppen a főszerkesztő ajtaja elé ért, amikor már nem csupán a telefonon, de az ajtón át is hallhatta ezeket a szavakat. Illemből koppintott egyet az ajtón és benyitott. Főnöke észre sem vette csak átkozta őt tovább keresetlen szavakkal, amikor az asszony hirtelen elé lépett.
– Magának is jó napot! Folytassa csak nyugodtan… Egyébként hoztam magának valamit, tessék!
Felmondás, azonnali! Ezt itt viszont elmentem… – mondta, miközben a telefon gombjait nyomogatta, – jól jön majd a bíróságon, bizonyítéknak… hogyan is beszél ön az alkalmazottaival! További jó napot! – Azzal távozott, azonban a telefonját csak az ajtón kívül zárta le.
Már a lépcsőn ment lefelé, amikor utolérte őt Lajhár hangja: – Jöjjön vissza, azonnal jöjjön vissza, nem tréfálok! Velem így nem bánhat el egy ilyen kis…
Flóra a továbbiakat már nem hallotta, épp abban a pillanatban csapódott be nagy dörrenéssel a kapu. A folyosón kíváncsi fejek kukkantottak ki az ajtókon, nem tudták honnan jön az áldás. Amikor meglátták Lajhárt vérvörös arccal ordítozni, akkor mindenki visszamenekült a kuckójába és azt találgatták, vajon kinek szólhattak ezek a keresetlen szavak?

Flóra gondolataiba merülve elsétált a sarokig, majd hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult, bement újra az épületbe, s egyenesen a vezérigazgató irodája felé tartott.
Bekopogott. Szerencséjére az igazgató egyedül volt, és meghallgatta őt. Flóra lejátszotta telefonjáról az előbbi jelenetet, s megmondta, hogy ezért, éppen ezért történt az azonnali felmondása, mert már nem tudta elviselni ezt a hangnemet, amit a főszerkesztő megengedett magának. Az igazgatónak is átadott egy példányt a felmondásából, mert számolt azzal, hogy Lajhár széttépi olvasatlanul.
Az igazgató nagyon készséges volt, meghallgatta őt, s a felmondása átvételét is igazolta aláírásával, s megígérte, hogy intézkedni fog.

Délután, Márti, az egyik kolléganője, felhívta, és elmondta, hogy a vezérigazgató kirúgta Lajhárt, és ideiglenesen Kozák Karcsit nevezte ki főszerkesztőnek. Mindannyian örülnek és várják vissza őt is.
A vezérigazgató is hívta Flórát másnap. Megkérdezte, hogy az új helyzetben nem gondolná-e meg magát, mielőtt keresnek a helyére valaki mást.
– Sajnálom, de már nem tehetem. A napokban megkötjük a szerződést a regényem kiadására egy könyvkiadóval, azzal kell foglalkoznom, hogy elkészüljek határidőre. Igazán sajnálom, de hálásan köszönöm, hogy gondolt rám.
– Gratulálok és sok sikert kívánok a könyvéhez! Azért szóljon, ha meggondolná magát, bármikor.