Az ég aljára felleget varrok
– e nélkül semmirekellő bitang –,
legtetején csillagösvény ragyog;
a mennybolthoz találó az összhang.
A földköpenyt életszálból szövöm
– maradjon fenn valami emlék; – vágy-
forrásnak fonala elődökön
élősködő, durva hitvesi ágy,
számtalan Káin és Ábel ízű,
égbekiáltó véres áldozat.
A bosszú nyelvét csak én beszélem!
Azért lett oly könnyen szabadelvű
az elviselhetetlen kárhozat,
mert képmásom halvány a sötétben.
7 hozzászólás
Szia Eferesz, van valami baljós, sötét kárhozat ebben a versben, a skót balladák hangulatát idézi. Szeretem, ahogy a szavakat, képeket egymás mellé rakod! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Köszönöm, hogy olvastál!
Távol áll tőlem mindenféle kárhozat, én-Én nagyon szeretjük a Fényt!
🙂
Utána nézek a skót balladáknak.
Legyen szép, békés napod!
Kedves eferesz!
´Szonett kísérleted´-tetszett!
Az elsö négy sor különösen érzékelteti
az´öszhang´ot,
a fellegek ás a csillagösvény ragyogásA
elnézést…elment
…a fellegek és a csillagösvény ragyogása
az ellentétek öszhangja!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen hozzászólásodat!
Az ellentétekben mindig összhang van, ez egy gyönyörű titok.
üdvözletem!
Kedves Szabolcs!
Bevallom, sokszor olvastam el a versed, mire mindent érteni véltem. Az ok az én vevőkészülékem tökéletlenségében rejlett. Sok, messzire vivő gondolat van a szavak mögött. Most azt mondom, tetszik, mert több lettem általa.
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm Neked, hogy többszöri olvasás után úgy érzed, hogy több lettél a vers által, én pedig több lettem az által, hogy mindezt leírtad, mert úgy tudunk eggyé váni, ha összetartozunk.
Üdvözletem!