Adieu

– Ne menj el! – kiáltotta a lány kétségbeesetten. – Ezt nem teheted meg velem!
Baljós felhők gyülekeztek az ég alján, a nap riadtan menekült a tó túlpartján emelkedő szikla mögé. A fiú ingerült mozdulattal rázta le magáról a derekába kapaszkodó kezet.
– Hagyj békén! Megmondtam, hogy köztünk mindennek vége.
A lány a durva válasszal mit sem törődve újra a fiúba kapaszkodott. Esteledett. A szabad strand kései vendégei kíváncsian, ugyanakkor némi kárörömmel figyelték az ingyen cirkuszt. Kisgyermekek pancsoltak a langyos vízben, a kánikula még az alkonyi órákban sem csökkent. A veszekedésre abbahagyták játékukat, és tátott szájjal bámulták a fiatal párt. Apró west highland terrier állt meg futtában, még a felé dobott teniszlabda sem érdekelte. Tekintetét a párra szegezve alig hallhatóan morgott, keresve az alkalmat a beavatkozásra.
– De miért? – a lány hangja elárulta, sírással küszködik. – Legalább egyetlen elfogadható indokot mondj!
Idősebb, erősen kopaszodó úr állt a kavicsos sétány szélén, a feszült figyelemtől még kissé előre is hajolt. A fiú átható pillantásától azonban zavartan megfordult.
– Figyelj, Franciska! – ült le a fiú a gyékényre. – Már nem szeretlek, csupán erről van szó.
Franciska megdermedt a döbbenettől. Két nappal ezelőtt még szerelmesen bújtak össze a moziban, a filmből szinte semmit sem láttak, annyira áthatotta őket a szenvedély. El sem tudta képzelni, mi változhatott ilyen rövid idő alatt.
– Talán megbántottalak valamivel?
Titkon arra számított, hogy talán tévedés az egész, és a fiú újra a régi kedves, mosolygós srác lesz, mint az elmúlt hat hónapban. Gábor azonban továbbra is az új, idegen arcát mutatta. Idegesen babrált egy kavicsdarabbal.
– Te nem csináltál semmi rosszat, ne magadban keresd a hibát. De tudod, nem akarom hosszabb időre elkötelezni magam senki mellett sem. Még olyan fiatal vagyok, szeretnék mindent kipróbálni.
A szikla mögül újra előbújt a nap, de már csak éppen a látóhatár peremén. Vörös korongját vakító csillogással tükrözte vissza a víz. Franciska zokogásban tört ki.
– De én nem gátollak meg semmiben! Bármit megtehetsz, amihez kedved van.
– Biztos, hogy bármit? – vonta fel a szemöldökét a fiú. – És ha azt mondanám, hogy buliba megyek Julival?
Franciskát még mélyebbre taszította a rémület.
– Csak nem a Kovács Juliról van szó?
– De igen, pontosan róla. Megengeded, hogy buliba menjek vele?
A lány nagyon jól ismerte Julit. Ugyanabba a gimnáziumba járt, mint ők, de az életkorát nem tudták pontosan, mert bár Franciskáék most végezték el a tizenegyediket, Juli pedig a 10. osztály óráit látogatta, a rossznyelvek szerint kétszer is megbukott. A szőke hajú, rendszerint erősen kisminkelt szépség óriási népszerűségnek örvendett a fiúk körében. Karcsú alakjával, mélyen kivágott blúzában gyakran látták őt tanítás után kéz a kézben andalogni, mindig mással.
Franciska mindössze ennyit kérdezett:
– Miért vele, és miért nem velem?
A fiú már szörnyen unta ezt a vitát, szeretett volna minél előbb megszabadulni a kellemetlen diskurzus béklyója alól.
– Látod, erről beszélek. Más lányokkal is szeretnék tapasztalatot szerezni, nem csak veled.

Lehet-e véget vetni egy efféle méltatlan vitának? Mindkét fél számára elfogadható megoldás nem létezik. Még tíz percig ültek a parton vagy órák hosszat? Mi volt az utolsó szó, és kinek a szájából hangzott el? A hirtelen feltámadó szél pontot tett az éppen virágba boruló kapcsolatra. A langyos, nyár eleji szellő megmozgatott egy közeli bokrot. Ami önmagában még nem is lett volna baj, de Franciska meglátott a zöldellő ágak között egy szőke tincset. Fúriaként rontott a bokorra, készen arra, hogy öklével lesújtson a leskelődő Júliára. Már elcsattant a pofon, amikor észrevette, hogy eltévesztette a címzettet. A sűrű bocsánatkérés sem segített a középkorú hölgy felháborodásán. A hölgy meg szerette volna spórolni a toalett használati díját, nem mintha olyan sok lett volna az a kétszáz forint. Így egy szerelmi dráma középpontjába csöppent. Végre a westi is talált okot a támadásra. Gábor pedig arra, hogy kimondja:
-Adieu.