Sándorék gyermektelenek voltak. Tizenöt éve vártak az áldásra, hol reménykedve, hol kétségbeesve. Amikor már belenyugodtak a nehezen elfogadhatóba, Sándor öccsének, Tamásnak fia született, Zsolt. A nagybácsi és a felesége lettek a keresztszülők. Mintha a sajátjuk lett volna, úgy szerették a kisfiút.
– Ajándék ő nekünk – mondogatták egymásnak. Ahogy cseperedett, egyre többször volt náluk. Nyaralni vitték, télen síelni tanítgatták. Óvodába, iskolába is ők mentek érte, ha az „igaziak” a munkájuk miatt nem értek rá.
Zsolt a sok kényeztetés ellenére is talpraesett, okos fiatalemberré serdült. Az érettségi után egyetemre készült, gépészmérnök akart lenni. Imádta az autókat. A keresztapjával fél napokat is elbabráltak a kocsin, ha valami hibát észleltek benne. Nem volt véletlen, hogy Sándorék ballagási ajándékként egy vadonatúj Opelt vettek neki. Tamásnak, az „igazi” apának ez nem nagyon tetszett. Egyrészt ők nem tudtak ilyen drága ajándékot adni a fiuknak, jóval szerényebb körülmények között éltek, mint a bátyjáék. Másrészt Éva, Zsolti édesanyja már az egyetemi évekre gyűjtögette a pénzt.
– Sándor, ezt nem kellett volna. Nem jó az, ha egy tizenévesnek csak úgy az ölébe pottyan egy ilyen drága autó.
– Ha már megvan a jogsija, hadd vezessen. Meg lehet bízni a srácban. Nekünk úgy sincs senkink, akinek adni tudnánk – tette hozzá a keresztapa elfátyolosodott hangon.
Zsolt az érettségi bankettjára az új kocsival ment. Az osztálytársak, főleg a fiúk közelebbről is megszemlélték a járgányt. Varga Karesz, az örök intrikus, meg is jegyezte:
– Na, akkor te most nemigen ihatod le magad!
A kis, szemüveges, szeplős Kovács Bandi a bársonyos kárpitot simogatta.
– Ha nekem ilyen autóm lenne, én sem innék egy kortyot sem.
Nevettek. A Kiskovács nem arról volt híres, hogy nagyivó, már egy üveg sörtől is rosszul tudott lenni. A buli sokáig tartott. Hajnal felé kezdtek hazaszédelegni a fiatalok. Volt, akit támogatni kellett, de Zsolt kitartott. Csak kólát ivott a vacsorához, azt is csak egy pohárral. Furcsa, erjedt ízét érezte. Inkább táncolt, természetesen Ildivel, aki már közel egy éve a barátnője volt.
– Ha engem felvesznek Debrecenbe, autóval neked is könnyebb lesz hozzám jönnöd Miskolcról – mondta a lány tánc közben Zsoltnak. Szerették ezt az összetartozás-érzést, és mindenképpen fenn akarták tartani az egyetemi évek alatt is.
Zsolt és Ildi egyfelé laktak, így természetes volt, hogy a bankett után a fiú kocsival viszi haza a lányt. Kinn lehűlt a levegő, az eső is eshetett, mert vizes volt az úttest. A búcsúzkodásnál Kiskovács Zsolt fülébe súgta:
– Vigyázz haver! Karesz vörösbort öntött a kóládba, hogy ráfaragj az új autóddal. Tudod, Ildi miatt. Neki is bejönne a csaj.
– Köszi. Majd akkor Ildi vezet. Megrögzött antialkoholista.
A lány örült, eddig csak az apja öreg Szuzukiját vezette, azt is csak akkor, ha valami családi összejövetelről jöttek haza. Az új kocsival a vizes úton a szokásosnál is óvatosabban kanyarodott be Zsolték utcájába. Talán ez is oka volt, hogy az anyósülés felől beléjük hajtott egy Ford. Az ütközéstől Zsolt elvesztette az eszméletét, Ildi kisebb karcolásokkal megúszta. Az ajándék kocsi alaposan összetört, de most azzal törődtek a legkevésbé.
A fiú a kórházban magához tért. Infúzió, klórszag, orvos és a szülei, mind a négyen. Az édesanyja mellette ült, a kezét fogta. Zsolt próbálta mozdítani a lábát, de nem ment. Kiverte a veríték arra a gondolatra, hogy lebénult.
– Doktor úr, mi van a lábammal… nem mozog…
– Na ne essen nagyon kétségbe fiatalember! Nem végleges ez a bénulás. A rehabilitáció elég hosszadalmas lesz, de ha végigcsinálja, megint járni fog. Addig viszont tolókocsiba kényszerül -mondta az orvos, és kiment a kórteremből.
A szülein látszott, hogy nem rég hagyták abba a sírást. Ildi is ott pityergett az ajtó mellett. Valamit mondani kellene nekik, hogy felengedjenek ebből a nyomasztó, csöndes szomorúságból.
– Akkor hát drágáim, jöhet az újabb ajándék. Tudjátok, egy újabb kocsi. Amit majd megint az én Ildikóm fog vezetni, én meg csak ülök majd nagy kényelmesen, és kiadom a parancsot, hogy merre toljon.
A szülők nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek-e inkább. Valahogy mind a kettő egyszerre tört fel belőlük.
16 hozzászólás
Kedeves Kati!
Ez annyira ´életízü´…!
Az ami a Bulin történt,különösen!
"Infúzió, klórszag, orvos és a szülei, mind a négyen"…
nagyon ötletes!
Gratulálok!
Szeretettel:sailro
Kedves sailor!
Kitalált történet,kitalált szereplőkkel. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Így kellene felfogni, ilyen humorral a legnehezebb időszakot, most is!
Szeretettel gratulálok
Ica
Szia Ica!
Igazad van, humor nélkül, még ha néha fanyar is, nehezebben viselhetők el a bajok.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Erről eszembe jutott egy régi történet.Egy "kedves" gesztusként egy rokonomtól kaptam ajándékba
egy Trabbantot ami így kissé unalmas történet, de nem volt jogosítványom most sincs.
Nem tudtam mire vélni ezt a becses ajándékot.Fura helyzet volt, de vannak ilyen helyzetek.
Érdekes volt, egyszer lehet írok valami hasonló történetet furcsa ajándékozási szokásokról.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Az ajándékozás sokféleképpen kifejthető, hálás téma lehet. Érdemes írni róla.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel: Kati
Szia Kati!
Átgondoltam a dolgot.Nagy volt a csábítás, de vannak dolgok amiről nem lehet írni.
Arra is gondolnom kell, hogy valami rokonom elolvassa amit írok nem lenne túl jó.
Nem szoktam reklámozni hogy írok vagy írtam.Így van jól.Köszönöm, hogy írtál.
Lehet inkább mesét kellene írnom, de ahhoz nincs kedvem inkább olvasom.
Szeretettel:Ági
Szia Ági!
Az alapötletet meg lehet úgy írni, hogy ne ismerjen rá senki sem, mégis hihető legyen.
Szeretettel: Kati
Szia Kati!
Régebben legtöbbször valóságról írtam elvont díszítő elemekkel, de mindig attól féltem
meg kell magyaráznom ami riasztó.Nem mintha nem tudnám megmagyarázni mi miért és hol van
meg minek így meg nem lehet írni.Régebben is úgy írtam úgy se érdekel senkit aztán meg igen mégis.
Mindig arról akarok írni amiről nem lehet.Erkölcsileg meg etikailag kifogásolhatónak tartom.
Nem akarok " híres" lenni mert nem tudnék normális életet élni ami kiborítana.Nem tudnám jól előadni, hogy
ne lehessen ráismerni.Nem vagyok jó az ilyesmiben.Na ez elég hosszúra sikerült.Remélem azért értesz engem.
Szeretettel:Ági
Az igazi Ajándék ők voltak egymásnak.. Az egész család.
Tetszett az írásod!
Szeretettel: gleam
Ritka az ilyen család, ahol így összetartanak szülők, gyerekek, testvérek. Pedig így minden baj könnyebben elviselhető. Örülök, hogy tetszett a novella.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Olyan vagy számomra, mint Flaubert, aki nem foglalkozott a hősei érzelmeivel, egyszerűen megírta, amit gondolt. De azt jól. Ahogyan te is.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Valóban kedvelem Flaubert stílusát, az író legyen kívülálló, írja le tárgyilagosan az eseményeket, a többit bízza az olvasóra. De hol vagyok én Flaubert-től? Azért megtiszteltetésnek veszem, hogy emlékeztetlek az ő stílusára.
Szeretettel: Kati
Nem akartalak lefárasztani.Így kell nem írni.Kell ez nekem? Tudok olyat nyújtani amit más nem?
Van erre igény? Van haszna vagy értelme? Na ilyen dolgok foglalkoztatnak mostanában.
Hobbi néha írok valamit és jól van típusú ember akartam lenni, de nem jött össze.Köszönöm a figyelmedet!
Szeretettel:Ági
Szia Ági!
Én közel ötven évig próbáltam győzködni magam, hogy kinek, minek írni, de az ember saját maga elől nem futhat el.
Szeretettel: Kati
Szia Kati!
Amit most írtál kérdezni akartam.Furcsa ez az ötven év tőled.Fiatalos vagy minden tekintetben.
Akkor még van időm remélhetőleg.Idősebb korban amúgy is megfontoltabb az ember meg nyugodtabb.
Szerintem.Te az vagy tapasztalataim szerint.Köszönöm, hogy válaszoltál!
Szeretettel:Ági