A nedves hideg reggel átvágott a tó felett, s a hatalmas fellegek szürke szeméből könny csordult…
A halk eső szava a homályba burkolózva suhant át a szobán. Én csak feküdtem. Fáradtabb voltam, mint amikor késő este az ágyba zuhantam. Az óra gonoszan rám mosolygott, egyre csak monoton zakatolt, s végül, mint egy tűzhányó hangos robajjal kitört, s a csend véres lepleit szanaszét dobálta. Nem, ez nem lehet! Most feküdtem le!
Nagy nehezen végül kikászálódtam az ágyból. Szép lassan, ahogy minden reggel ezen a napon is elvégeztem minden dolgom, de az esernyőt sehol sem találtam.
Addig kerestem amíg kifutottam az időből. Gyorsan elhagytam a házat.(Azért még annyi időm volt, hogy a fülhallgatómat a kabátomhoz dörzsölve felmelegítsem és berakjam Michael Jackson Shout című számát) Ahogy mentem a saras úton, jött velem szembe egy autó (félreálltam), de jött még egy, még egy, még egy, még egy, (esküvő) még egy, még egy (mind fekete, gyászmenet). Most egy fekete furgon. A tolóajtó kinyílik és kilép három fekete ember maszkban, aztán még többen jönnek és körbeveszik a szomszéd utcában a sárga épületet( ordibálás, ajtók csapódása, rohanó léptek zaja). Végre szabad az út, ránézek az órára. Ne…! Lekésem a vonatot! Eszeveszetten elkezdek futni. Egy fél percre megállok, szinte kilehelem a tüdőmet. Hátranézek, egy fekete kocsi jön utánam! A szívem majd kiugrik, hangosan dobog. Futok tovább, jön utánam.
Ez engem üldöz? Nem, az nem lehet! Ha megállok biztos rájön nem én vagyok a bűnöző… Megállok… Lélegzet visszafojtva csak állok ott(szakad az eső). Elmegy mellettem! Hú! Lekésem a vonatot!
Rohanok a vonathoz…
CSAK 20 PERCET késett…
6 hozzászólás
Michael Ende: Világgá mentem, majd jövök című meséjére emlékeztet, csakhogy ott a kisfiú nem törte magát, hogy suliba menjen.
Vannak ilyen napok…
Delory
Nem isnerem,majd elolvasom…:)
Köszönöm ,hogy elolvastad!
Pityu
Kedves Pityu!
Az élet már csak ilyen… 🙂
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Tünde!
Köszönöm!Hát igen…ilyen.
Szeretetttel láttalak:Pityu
Szerencsére kevés az ilyen borús hangulatú reggel, de sajn os van. Pecás
Köszönöm ,hogy olvastál!
Üdv: Pityu