Álom utazás (1. részlet)

Egy meleg nyári napon a tikkasztó melegben békésen lakmározik a konda. A mező szélében, a malacoktól nem is olyan messze egy ifjú legény heverészik egy bokor árnyékában. Kalapja arcába húzva, úgy alussza az igazak álmát. A mező felett hirtelen vihar felhők jelennek meg, csuda tudja miért. A malacok összébb állnak, mintha veszélyt éreznének ezek a békés jószágok.
A legény, akit jobban illene nevén nevezni – Tamás – tudomást sem vesz a dologról, oly mélyen horpaszt a hűvösben. Álmában egy hegy lábánál elterülő erdő szélén áll, előtte egy kis patakocska csordogál. Odasiet és kalapját megmártja a hűs vízben, majd fejére teszi és ahogy felegyenesedik megpillant a fák között egy fehér ruhás lányt, akinek hosszú szőke haja van. A lány csak hátra tekint, mintha hívogatná ezt a fiút. Majd kecses léptekkel eltűnik a rengetegben. Tamás utána indul.
Átkel a kis patakon hogy kövesse a titokzatos lányt, de mire odaér már sehol nem találja az idegent. Tamásnak ismerősnek tűnt a szőke nő, ezért próbálta meg utol érni.
Visszatekint a patak irányába de csak fákat pillant meg, noha az előbb még egy gyönyörű mező volt ott. A legény tanácstalanul állt a patak mellett. Nem tudta hogy történt ez a különös dolog. Csak állt az erdő közepén egyedül, eltévedve. Majd a csönd zaját egy hang törte meg. Úgy tűnt mintha egy öregedő asszony hangja lenne. Folyamatosan csak azt kiabálta hogy "Segítség… Segítsen már valaki". Majd a kísérteties hang alábbhagyott.
Tamás sietett a segélykérés irányába. Útközben újra hallotta az öregasszony kiáltásait, de mire odaért a hang eltűnt és az asszony nem volt sehol. Csak egy romos építmény.
Már maga az épület miatt is kirázta a hideg a kondást. Nem akart bemenni oda de jobb ötlet híján mégis kinyitotta a kísérteties rom kapuját. Ekkorra már leszállt az éj és vérfagyasztó csönd volt.
Az álmon kívül a viharfelhők csak egyre jobban gyülekeztek és közeledett az este, éppúgy, mint hősünk álmában. A konda szorosan összezárt gyűrűjén belül tartotta a fiatal malacokat. Hangos villámlás zengi át az égboltot, de kondásunk erre sem kel fel. Valami különös tartja fogva saját álmában. Talán az istenek játszanak vele, vagy csak ilyen mélyen alszik?
Az álomvilágban Tamás a rom alatt tűnődik, hogy miféle építmény is ez. Az épület romjai egy régi kastély alakját engedték sejtetni, azonban a leszálló homályban nem voltak jól kivehetők a magas és romos falak alakjai. Hősünk nagy erőfeszítések árán kinyitotta a nehéz fa ajtót és belépett az omladozó épületbe. Legelőször felnézett és látta, hogy a mennyezet sűrűn meg van repedezve, így nem jó ötlet alatta sétálni, de a hang erről jött.
– Mennem kell tovább, valaki bajban van! – nyugtatta magát Tamás és próbálta a szívében felgyűlő félelmet valahogy eloszlatni.
A padló jobban hasonlított egy őserdő aljnövényzetéhez, mintsem palotai padlózatra. Sűrűn átfonódtak a falakon a kúszónövények. Ahogyan a pók behálózza áldozatát, úgy szőtték be a növények ezt a romos egykori kastélyt.
Ahogy beljebb haladt a teremben egy óvatlan lépés következtében majdnem egy előtte tátongó mély gödörbe zuhant. Kibillent egyensúlyából és kapálózva sikerült megállnia a gödör szélén. Talpa alatt ropogva hulltak alá a kisebb kavics törmelékek és ahogy a gödör alján koppantak, újra hangokat hallott.
– Van ott valaki? Ha igen segítsen kimászni innen! – szólt fel az idős hölgy.
– Máris leengedem az övem! – felelt a kondásunk, és lecsatolta övét.
Az asszony belekapaszkodott és Tamás felhúzta.
– Hogyan hálálhatnám meg ezt neked édes fiam?
– Leginkább azzal, hogy gyorsan kimennénk ebből a félelem keltő zord romból! – mondta sietősen Tamás. És átkarolva az asszonyt elindultak a bejárat irányába.
Amint kiértek a várból eleredt az eső éppúgy mint a valóságban, mert már javában csapdosta a rétet a zivatar. De még a rázúduló eső sem ébreszti fel hősünket.
Az álomban mondta az öregasszonynak, hogy menjen el vele és ott háljon meg az éjszaka, de nem találta sehol sem. Gondolta visszaesett a gödörbe vagy elfutott a rengeteg erdőben, így hát megfordult és kilépett az ajtón. Viszont nagyon meglepődött amikor egy disznónak kinéző állat állt mögötte. Úgy nézett ki mint a saját malacai közül az egyik ezért magával vitte miután az asszonyt nem találta sehol sem. A patak mellett tüzet rakott és lefeküdt, de nem tudott aludni a napközben történtek miatt. Már majdnem elszenderült, mikor disznósivítás verte fel.
Különös dolog ez. Valami bűbáj tartaná fogva ezt a fiút? Ráadásul még ilyet nem lát az ember minden nap. Az álomban nem sűrűn szokott elaludni az emberfia. A valóéletben a viharfelhőkből alászáll egy sötét alak. Ez sem éppen mindennapi, de talán ő tud valamit erről a különös álomról. A fiúhoz lép és kezét Tamás esőtől elázott homlokára illeszti. Elmormog valamit, sajnos nem hallani érthetően, így nem is tudom az olvasóval megosztani, de kondásunk felkel álmából. A különös idegen ebben a pillanatban eltűnik és csak egy régi papíros, valami szövegféle marad hátra utána.