Másnap délután Bíborka a kertben foglalatoskodott. Az iskolából hazaérve, éppen csak bekapta az ebédjét és futott a kertbe zöldborsót szedni. Elő kellett készíteni az árut Nagymamának, másnap reggelre. Mindig elment a heti piacra, ott adta el a felesleget, ami megtermett a kertben.
Amikor hazaért, mindjárt látta, hogy valami nincsen rendben Nagymamával. Ágyban találta. Igaz, azonnal talpra ugrott, nincs semmi baj, csak ledőlt egy kicsit, mert nagyon elfáradt, mondta ő, de Bíborka látta, hogy levegő után kapkod, látta, mennyire levert, aztán járás közben észrevette, hogy imbolyog. Nagyon megijedt és ráparancsolt Nagymamára, hogy maradjon ágyban. Futott volna ő már orvosért is, de nem engedte, azt mondta pihen még kicsit és azután megy a kertbe leszedni a zöldségeket, csomagolni az árut… sok munka van még azzal.
Sikerült kiharcolnia, hogy ágyban maradjon, így hát most magának kell mindent elkészítenie. Három nagy kosár zöldborsót szedett, azt szépen felrakta a kis utánfutóra, amit még a szomszéd Jani bácsi eszkábált Nagymamának, a Rozi néni férje, amikor még élt. Ó, már sok éve él Rozi néni egyedül, nem is tudja mióta, még kicsi gyerek volt, amikor elment Jani bácsi. Itt hagyta emlékbe ezt a kis utánfutót. Erről mindig eszébe jut. Nagyon szerette őt, sokat lovagoltatta a térdén, sőt a hátára is felült olykor… olyan volt, mintha a nagyapja lett volna.
Petrezselymet és répát is kellett szednie. Csokorba kötötte, három répát és egy petrezselymet, így mondta Nagymama. Aztán még zöldhagymát szedett, amit ugyanúgy csokorba kötött. Egészen szépen megtelt a kiskocsi.
Még a tojást is összeszedte, aztán megszámolta, és kosárba rakott ötven darabot, s azt is a kocsira tette. Közben szórt magot a tyúkoknak, vízzel töltötte meg az itatót, Morgó kutya is kapott vacsorát, azután megkérdezte Nagymamát, van-e még valami teendő.
A konyhában találta. Borsót fejtett. Azt mondta, kell a holnapi ebédhez, főzeléket főz majd belőle és lesz hozzá rántott husi.
– Fejedelmi ebéd lesz, Nagymama! Ha nagyon elfáradsz, inkább pihenj, holnap úgyis korábban jövök haza, majd én megcsinálom.
– Eleget dolgoztál ma, kis bogaram, pedig biztosan van még tanulnivalód is.
– De idő is van még rengeteg… – s indult, hogy megnézze, mivel is kell még készülnie másnapra.
Könyvekkel, füzetekkel megpakolva tért vissza. Első a matek házi. Csak úgy harsogott a toll a papíron, egymás után oldotta meg az egyenleteket, könnyedén. Meg-megállt kezében olykor a toll és Nagymamát figyelte. Olyan sápadt, olyan meggyötört. Még soha nem látta ilyennek a nagyanyját. Ezért is jött ide a konyhába tanulni, hogy közben megfigyelhesse őt. Elgondolkodva, aggodalmasan, hosszan nézte, egészen megfeledkezett magáról. Persze, hogy Nagymama is felfigyelt rá.
– Hol jár az eszed, gyermekem? – Bíborka összerezzent.
– Csupán az egyenleten töröm a fejem, valami nem stimmel… – vágta ki magát hirtelenjében.
– Márpedig ebben ugyan nem tudok segíteni, már első osztályos korodban kifogott rajtam a matematika…
Szegény Nagymama, töprengett tovább Bíborka, neki csak a munka jutott osztályrészül egész életében. Megállása sem volt soha, még emlékszik rá, mi mindent csinált szegényke. Az ő kicsi korában már gyárban dolgozott. Itt a faluban, a téglagyárban. Ő maga mesélte, hogy mindig férfiakkal dolgozott együtt, mert a munka nehezét választotta, amit jobban megfizettek. Onnan ment nyugdíjba, de csak húsz éve volt, a korábbi cselédeskedést nem ismerték el neki, így igen kevés a nyugdíja. Kap még némi árvasági pótlékot őutána, meg családi pótlékot. Csakhogy az nem volt elég, most sem elég, mindig kellett még valamit vállalnia. Egy időben varrt, kötött. A fél falu nagymama kötött pulóvereiben, sapkáiban járt. Meg tortákat sütött, lakodalmakra. Gyönyörűen tudta díszíteni, az ő tortái voltak a legszebbek, s mellette a legfinomabbak is. Rengeteg tortát sütött, maga is segédkezett, sőt el is sajátította a tortasütés fortélyait, tud nagyon finom tortákat sütni, de a díszítéshez neki nincs türelme.
Mennyi mindenre megtanította őt Nagymama. Jártas a sütés-főzésben, befőzésben, tud kötni, varrni, horgolni, a kerti munkák mindegyikéhez ért, csirkét vág, megtisztítja, felboncolja… szóval mindent megtanított neki Nagymama. Jól is tette, ha leérettségizik azonnal munkát keres, nem hagyja Nagymamát ennyit dolgozni, dolgozott már eleget, azután már ő fogja eltartani őt, nem hagyja dolgozni, igazán megérdemli a pihenést…
– Már megint nem vagy itt, gyermekem. Tudom ám én, hol jár a te eszed… a bálon… vagy tán az a fiatalember körül járnak a gondolataid, aki úgy megtáncoltatott? Eltaláltam, igaz bogaram?
– Dehogyis, csak elbambultam… Még történelmet kell tanulnom, meg, ó jaj… verselemzés… majdnem kiment a fejemből… Menj aludni, Nagymama! Pihend ki magad. Én meg a szobámban folytatom a tanulást. Jó éjszakát – súgta, s puszit nyomott nagyanyja arcára.
Felkapcsolta szobájában a villanyt, behúzta a függönyöket, sőt, nagyanyja és az ő szobája közötti ajtót is lefüggönyözte, hogy ne zavarja őt a fény, és most már elmélyülten folytatta a tanulást. Kevéssel éjfél előtt feküdt le.
Reggel frissen pattant ki az ágyból. Nagymama már nem volt otthon. Gyorsan rendet rakott, magot szórt a tyúkoknak, friss vízzel töltötte meg az itatókat, Morgó állandóan a nyomában volt.
– Kapsz te is reggelit, kiskutyám, és már megyek is. Vigyázz ám a házra! Délután találkozunk.
S már futott is, nehogy lekésse a buszt. Lassított kicsit, az órájára nézett. Elérem-e a buszt, ha teszek egy kis kitérőt? Gondolkodott félhangon. Aztán hirtelen befordult a piactér irányába. Pár pillanatra megállt Nagymamánál. Semmi nyomát nem látta az előző napi rosszullétnek. Vidám volt, kedélyesen kínálta portékáit. Bíborka egy puszit nyomott az arcára, s most már teljes gőzzel rohant a buszállomás irányába. Éppen az utolsó utas szállt fel, amikor lihegve beért az állomásra.
folyt. köv.
12 hozzászólás
Drága Ida, nagyon érdekesen fonod a szálakat. szépen fejezed ki magad. S én nagyon szeretem az olyan történeteket, amely a régmúltból nekem nagyon ismerős, hiszen én is falun éltem kiskoromban, nagy
veteményes kertünk volt, ismertem az állatokat, én is etettem őket.
Nagyon érdekel a további rész, aggódom magamban nagymama életéért.
Szeretném megjegyezni a következőt: a történet elején látható az "árút" szó. Helyesen árut kell írni, ugyanis a hosszú ú mást jelent. Ha fölteszed a helyesírás ellenőrzésre, ott látható.
A következő szakaszban pedig több vessző hiányzik, és találkoztam tovább is az árú szóval, ezért javaslom, hogy mielőtt feltennéd ide az anyagot, futtasd át a helyesírás-ellenőrzésen. Azért jelzem, mert könnyebben megtalálod és javíthatod.
Várom a következő részt, szeretettel: Kata
Drága Kata!
Köszönöm szépen, hogy felhívtad a figyelmemet az áru szóval kapcsolatos helyesírási hibára. Nem mintha nem tudnám, hogy ha főnévként szerepel, akkor áru, ha melléknévként, akkor viszont árú, aztán mégis beleestem ebbe a csapdába. Javítani fogom. 🙂
Hálás köszönetem érte, és minden kedves szavadért.
Szeretettel
Ida
Szerintem is drága Ida, valamikor régen a nincstelenség megtanította az embereket, hogy minden munkát meg kell tanulni, vagy talán a vérükben volt a sejtjeikbe kódolva.
Nagyon örülök, hogy a nagymamának nem történt komolyabb baja. (azért biztos nem vagyok benne, mert nem panaszkodtak attól még…)
Szeretettel ölellek: Ica
Talán, nem is csak a nincstelenség, drága Ica, hanem az alap volt egy háztartásban, családban, hogy ellátják magukat élelmiszerrel, mindent maguk állítottak elő, maguk termesztettek meg. Magam is megtanultam gyerekként mindent, együtt dolgoztam a szüleimmel, és elsajátítottam a mindennapi teendők sorát, szinte játékosan. Nem tartom helyesnek, hogy ma játékok halmazát vásárolják össze a gyerekeknek, meg szinte kizárólag csak buliznak, már kisiskolás koruktól, kezdve szülnapi, névnapi, meg ki tudja milyen bulik rengetege, és aztán nincsenek felkészülve az életre. Egyáltalán nem helyénvaló. Azt hiszik, csak buli az élet, s aztán fiatalon hamar rossz társaságba keverednek…
Nagyon beindítottad a gondolataimat, drága Ica, de inkább nem folytatom. Mintha valamikor jobban értettek volna a gyerekneveléshez, mint ma… Most is köszönöm. 🙂
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Megható a szeretet a Nagymama és Unoka között. Elolvastam a hozzászólásokat is, és Icához küldött válaszoddal nagyon egyet értek. Látom már fenn van a következő rész, megyek, olvasom, mert aggódom mindkettőjükért.
Sok szeretettel. Matild
Kedves Matild!
Örülök, hogy egyetértünk. 🙂
Köszönöm, hogy olvasol… követlek!… 🙂
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Igen, aggódni lehet mindkettőjükért. Vajon lesz-e elég ideje a nagymamának biztonságban tudni az unokáját? Mert az ilyen nagyik elhallgatják, ami fáj, a testét is, a lélekét is.
De Bíborka egy angyal!
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
Jól látod, mindkettőjükért lehet aggódni.
Bíborka egy angyal, mert egy angyal nevelte őt… 🙂
No megyek utánatok… 🙂
Ölelésem
Ida
Kedves Ida!
Jó természete van a történetben Biborkának, mert bizony vannak gyerekek, akiket akármilyen szeretettel, gondoskodással nevelnek, nem lesznek sem szorgalmasak, sem szerető szívűek.
Néha gonosz tréfákat űz a sors, vagy a genetika.
Judit
Kedves Judit!
Abban egyetértek veled, hogy olykor tényleg gonosz tréfát űz velünk az élet, de talán mégsem a genetika lehet a felelős (utalok itt a Kakukkfióka című írásomnál leírtakra is).
Köszönöm, hogy itt jártál, és követed a főhős(ök) sorsát.
Ida
Drága Idám !
Bíborka egy tünemény,ahogy ez a rész is 🙂
Nagyon tetszett.
Szeretettel és öleléssel. Zsu
Örülök, hogy tetszik, drága Zsu. Köszönöm a figyelmed.
Ölelésem,
Ida