Amikor belép a lengőajtón az osztály folyosójára, még végigsimít frissen vasalt köpenyén, a levegőbe szagol, majd mosolyogva elindul.
Alig három hete gyakornokoskodik a gyermekosztályon, s amikor belebújik frissen mosott köpenyébe, mindig melegség tölti meg a szívét, mert tudja, hogy a kis páciensek mennyire várják. A cserfes kis Maja, Lili, aki csakis tőle fogadja el a reggelit, vagy az a szomorú szemű kisfiú…
– Melinda! – megtorpan. Váratlanul éri, hogy a nevét hallja, s mintha a hang sem tartozna ide, mégis olyan ismerős…
– Micsoda meglepetés, hogy itt látlak! Kezedet csókolom! Hogy kerülsz te ide?
– Itt dolgozom. Szervusz! – mondja a kezét nyújtva a fiú felé. Az gyengéden megfogja, a szájához emeli. Melinda zavarba jön, majd tágra nyílik a szeme, mert megakad a fehér köpenyen lévő névtáblácskán: dr. Wéber Martin…
– Ezek szerint már végeztél? Csak nem itt dolgozol te is? – kérdezi kissé bátortalanul. Martin le sem veszi róla a szemét, az arcát fürkészi, majd végigméri tetőtől talpig.
– Így igaz, de itt csak helyettesítek… kivirultál Linda és milyen jól áll az egyenruha!
Melinda még inkább zavarba jön. Csak Martin szólította Lindának. Anya Mellinek hívja, Tamás Melindának szólítja… Csak Martin szólította Lindának, azt is csak akkor, amikor kettesben voltak…
– Majd bizonyára összefutunk még… mennem kell, várnak a gyerekek! – mondja zavartan, s indul.
Keze már a legközelebbi kórterem kilincsén van, amikor néhány hosszú lépéssel Martin beéri.
– Találkozhatnánk valamikor? Azt sem tudom mi történt veled. Régen beszélgettünk…
– Persze, persze… – suttogja, bólogat is hozzá, majd benyit a kórterembe. Egy csapásra megélénkülnek a kis lakók.
– Melinda! Szia, szia!…
– Képzeld, rosszat álmodtam az éjjel!…
– Nekem lázam volt reggel!…
– Gyere segíts, nem tudom lenyelni a gyógyszert…
Martin még akkor is hallja az üdvrivalgásokat, amikor már a folyosó végén jár.
Még benéz Bencéhez is.
– Hogy aludtál, kis kópé? – kérdezi vidáman. A kisfiú bágyadt mosollyal üdvözöli, majd megkérdezi.
– Tudod mit olvasok? – Melinda ráles a könyv fedőlapjára.
– Várj, kitalálom! Óz a nagy varázslót! – mondja nevetve – Már kora reggel ilyen buzgón olvasol, akkor bizonyára meg is éheztél? – még barackot nyom a kisfiú fejére, s indul kifelé – Mindjárt hozom a reggelit, nehogy itt éhen vessz nekem.
Kisvártatva már ott zötyög a tálalókocsi a folyosó kövén. Ahogy a tejes kancsók összekoccannak, úgy dúdol Melinda, követve a ritmust. Buzgón osztja a reggelit a gyerekeknek. Irén a folyosó túlsó végén kezdi, majd valahol összeérnek.
Bence alig látszik ki a mesekönyvek közül. Nagyon szeret olvasni és itt van is rá ideje bőven.
A pohár tejet azonnal felhajtja, és kér még. Melinda boldog mosollyal tölti újra a poharat. Irénnel éppen a 12-es kórterem előtt futnak össze, ahol Lili fekszik.
– Na, én végeztem, itt úgyis rád van szükség, nekem meg éppen elfogyott a tejem – mondja Irén és tovább megy. Melinda itt is ellátja a kis betegeket. Éppen kiürül az utolsó tejes kancsó is, amikor Lili kér még tejet. Melinda azonnal fut a tálalóba, ezt nem hagyhatja ki, amikor Lili napok óta alig eszik valamit. Most egy szuszra felhajtotta a tejet és még kér. Örül, hogy talán megjött az étvágya.
Visszafelé jövet, éppen a 12-es előtt, megcsúszik, s elvágódik a tejes kancsóval… Éppen a vizitre indulnak, szemben: a főorvos, másik két orvossal, Vilma főnővér és Márta nővér. Szerencsére Martin nincs köztük – ez az első gondolata.
– Ez nem ügető, kedves, ez sebészet! – a főorvos ott áll előtte, igen paprikás hangulatban.
Vilmának is szikrázik a szeme, amikor elkapja a tekintetét. Oda is szól.
– Neked is két bal-lábad van! Ha végeztél, gyere hozzám! Most meg eredj, a tálalóban találsz még tejet – pattognak a szavai…
Melinda lassan feltápászkodik, a szétterülő tejtócsát nézi, amely már elérte a 12-es küszöbét. Nagyot nyel, hogy az erjedő indulatot visszafojtsa. Lehajol a cserepekért, s akkor látja, hogy vérzik a térde, lehorzsolta róla a bőrt.
– Máskor jobban fogok vigyázni – motyogja, miközben fülig vörösödik.
Lili megissza a második pohár tejet is. Ettől kicsit megvigasztalódik.
Aztán nagy zűr lett, nem is érti mi történik, csak Vilma nővér kiabál neki, egy papírt lobogtatva. Ő meg fut vele a vérellátóba, közben zakatol az agya… Bence!… Bence!… Mi történhetett Bencével? Neki kell a nullás vér. Transzfúziót kap…
A vérellátó lent van a földszinten a laboratórium mellett. Még sosem járt ott. A kis benyílóban tejüveges ablakok sora. Bekopog az egyiken. Nem történik semmi. Verni kezdi ököllel az ablakot… Bence!… az a szomorú szemű kisfiú… mi történhetett vele. Most már gőzerővel dörömböl az ablakon…
Az egyik kinyílik. Az asszisztensnő szúrós tekintete szinte a szívébe döf… átveszi tőle a cédulát.
– Kicsit várni kell – mondja és becsukja az ablakot.
Lassan vánszorognak a másodpercek… sajog a térde… Amott lát egy mosdót. Bemegy, lemossa térdéről a vért. Szédül. Csak nem az ájulás környékezi? Talán az sem lenne csoda ennyi borzalom után. Homlokát a hideg csempéhez nyomja. Jólesik, hűti a forró fejét. Lassan vánszorognak a másodpercek…
Amikor magához tér a földön ül. Gyorsan felugrik, siet vissza a tejüveges ablakhoz, erélyesen bekopog. Az asszisztensnő csodálkozva néz rá.
– A nullás vért legyen szíves…
– Miért lett egyszerre ennyire sürgős? – kérdi az asszisztens az ablakba könyökölve, nagy lelki nyugalommal.
– Transzfúzióhoz kell, egy kisfiúnak!… – Melindát kiveri a veríték.
– Bizony ahhoz kellett… – bólogat a nő őrjítő nyugalommal – kiabáltam is maga után, de nyilván mással volt elfoglalva.
Melinda már alig áll a lábán, látja és megszánja.
– Felszóltam az osztályra, hogy maga eltűnt, és leküldtek érte.
– Hála istennek – sóhajt fel Melinda.
– Hálát adnia még korai nem irigylem azért, amit kapni fog.
Melindával forog a világ, azért még megkérdi.
– Mennyi idő múlt el?
– Hát nem az órát nézegettem aranyom, de negyedóra biztos, lehet, hogy több is.
Melinda kitámolyog az ajtón. Negyedóra?… Kizárt, hogy annyi időt töltött a mosdóban, egyébként, hogyan lehetséges, hogy nem hallotta a kiabálást?… Aztán észbe kap. Fut fel a lépcsőn. Benyit a 10-es kórterembe. Látja, Bence ágya mellett a felfüggesztett palackot, lassan csöpög a vér. Ott ül még az ágy mellett Bertalan doktor. Fél szeme a kis beteget fürkészi.
Melinda odamegy az ágyhoz, megsimogatja a kisfiú arcát. Az felnyitja a szemét és erőtlen hangon szól.
– Melinda, ülj ide mellém. – Leguggol, megfogja a kisfiú kezét.
– Maga kisnővér? Itt tud maradni? – szól váratlanul Bertalan doktor. Melinda bólint.
– Szép, egyenletesen csöpög, a fél szeme mindig legyen rajta, ha valami baj van, a tizenkettesben leszek. – Még a kisfiú fejére teszi a kezét, megsimogatja – te meg csak feküdj nyugodtan. Nem ugrálni! – és gyorsan távozik.
Bence lehunyt szemmel fekszik. Melinda fél szeme rajta, a másikkal meg a palackot figyeli.
Aztán hirtelen eszébe jut Vilma nővér. Jelentkeznie kellett volna nála…
18 hozzászólás
Nagyon szeretem az elbeszéléseidet is kedves Ida!
Érzem ez is köztük lesz. Várom a folytatását.
Ölellek szeretettel: Ica
Örülök, drága Ica, a megelőlegezett bizalomnak.
Én is reménykedem, hogy megkedveled, mire a végére érsz.
Várlak szeretettel!
Ida
Drága Ida!
A csupa szív, csupa lélek, segítőkész, lelkes Melinda személyét nem egy szívednek kedves lányról mintáztad? Azt sejtem, érdekes történet lesz. Kíváncsian várom a folytatást!
Ölellek szeretettel:
Ylen
Drága Ylen!
Talán igen. Egy unokahúgom volt ilyen lelkes nővér. 🙂
Magam is kíváncsi vagyok, tetszeni fog-e a történet?
Meg is lepődtem azon, hogy már fenn van a második rész. Valahogy nem emlékszem, hogy beküldtem volna… Pedig a jelek szerint… 🙂 Szóval, már olvashatod is a folytatást. 🙂
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Léteznek ilyen személyek mint Melinda?
Csodaszép lenne,ha ilyenek léteznének…sokan!
Nagyon tetszett!
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Igen, léteznek.. bár azt nem mondanám, hogy "sokan".
Örülök, hogy tetszik. Várlak szeretettel a következő résznél is.
Ida
Kedves Ida!
Nagyon tetszik ez az írásod. Kíváncsian várom a folytatást. Bencének drukkolok. üdv hundido
Kedves hundido!
Örülök, hogy tetszik, és várlak szeretettel a következő résznél is.
Igen, Bencének drukkolunk. Köszönöm.
Üdv. Ida
Kedves Ida!
Azt mondják, hogy minden kezdet nehéz, mint ahogy Melindának is nehéz beilleszkedni az első időszakban a kórházi életbe. Szeretem az ápolónőkről írt regényeket, novellákat, és ez is nagyon ígéretesnek tűnik! Úgy érzem, sok minden történik még Melindával…:)
Látom fenn van a második rész is, megyek olvasni.
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Jók az előérzeteid, valóban sok minden történik még Melindával.
Ha már szereted az ápolónőkről szóló novellákat, akkor ez bizonyára kedvedre való lesz, hiszen itt van belőlük bőven… 🙂 Örömmel láttalak és várlak a többi résznél is.
Sok szeretettel
Ida
Remek az elbeszélés, drága Ida, mondhatom: Szépen fogalmazol, hibátlan, tartalmas, olvasmányos.
De nem értem a címét. Vagy valamit én elmulasztottam mivel időközönként nem tudtam bejönni a gépem miatt.
Érdekes a történet, igyekszem mindig elolvasni.
Szeretettel gratulálok.
Kata
Kedves Kata!
Semmit sem mulasztottál el, még nem tudhatod, de majd hamarosan megtudod miért az a cím, ami. Örülök, hogy tetszik az elbeszélés. Várlak szeretettel a következő résznél is.
Köszönöm a megelőlegezett bizalmat, igyekszem kiérdemelni azt.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Érdekes indítod a történetet, szinte faltam a betűket. Azon sokat gondolkodtam, hogy miért töltött Melinda annyi időt a mosdóban. Elaludt? Elájult? Jó, jó, hogy elcsúszott, és kiömlött a tej, de ezért felnőtt emberek még nem szoktak összeomlani…
Judit
Kedves Judit!
A mosdóról lesz még szó a későbbiekben… 🙂
Nekem mondod, hogy felnőtt embernek semmi baja egy eleséstől?… A húszas éveim elején, a munkahelyemen volt olyan lengőajtó, hogy éppen csak keret volt, és üveg. Nekem meg az volt a szokásom, hogy az üveget nyomtam meg… de amikor nem volt benne üveg, bizony átestem rajta. Még visszamentem a szerkesztőségbe, de ott aztán nyitogatták az ablakot, meg legyezgettek ezerrel, mégis kiesett néhány perc… 🙂
Jó, hogy látlak. Köszönöm, hogy jöttél.
Ida
Kedves Ida!
Bár még csak az elején tartok, nagyon tetszik!
Ági
Kedves Ági!
Örülök, hogy nekifutottál, gyere csak, amikor időd engedi, megvár.
Ha már az eleje tetszik, tetszeni fog a folytatás is biztosan. Várlak szeretettel.
Ida
Kedves Ida!
Most csak jelzem, hogy elkezdtem. Eddig sikerült felcsigáznod.
Szeretettel
Zoli
Kedves Zoli!
Örülök, hogy belevágtál. Ha már az első rész felcsigázott, remélem a későbbiekben sem fogsz csalódni.
Köszönöm, hogy itt talállak.
Szeretettel
Ida