Mint egy szívlapát, tenyere érintése oly sok kormos érzést rejtett, ahogy rajtam landolt, s lendült nem egyszer.
Sírtam, bár a nadrágom szára nedvesedett.
A mentális hatás mélyebbre rágta magát, mint a fizikális. A hangokat, úgy szívtam magamba, mint egy porszívó. A másik emberen csattanó fájdalom a szívemet szorongatta, de hát mit tehettem volna szélben szétoszló fing erejét sem hordoztam magamban.
Oly sokszor fagyott meg a tekintete rajtam, hogy a hátát látva is éreztem élét. A düh, amit érzett a világ, avagy a sors miatt, lassan belém ültette, s olyannyira elhatalmasodott, hogy fölé kerekedtem. Talán mindezt látta, már megtörténése előtt, s ezzel érdemeltem ki, hogy életrevalónak faragjon szeretetével.
Sajnos a mód sikertelenségbe hanyatlott. Próbáltam én élni a megszerzett, elsajátított harci eszközökkel, de a merev kőkeménység helyett, valami nyálas, könnyes egyed lettem, akinek kezében az efféle áldás inkább átoknak bizonyult. Igen, eléggé kifordított helyzet alakult ki.
A gyengeségeimmel küszködve, megbékéltem a háborúban szerzett sebeimmel. Képes voltam megolvasztani a fagyos leheletet is, legalábbis így tűnt számomra, mikor távol élve mégis vissza-visszamentem az egykori tetthelyre. Már nem a szörnyűségeket láttam, hanem a túlélőket.
Túl lehet élni és túl lehet lépni az erőszakon. Odafigyeléssel, tiszta lapokkal és megtisztult gondolatokkal. Egymás tanítói vagyunk. A megfelelő hatás érdekében, megfelelő tett szükségeltetik. Persze ehhez, el kell sajátítanunk a szintek nehézségeit, mélyen átérezve, hogy a miérteket is képesek legyünk megérteni, megválaszolni.
Nem mondom, ma is el kell hessegetnem a régi szúnyogokat, de tudod mit, már nem tudja elnyomni annak a nagy tenyérnek a melegségét, védelmező közelségének erejét. A rettegés oly parányi lett, mint egy porszem és a kacajunk mindig messzire fújja. Elértük egymás szeretetét.
2 hozzászólás
Kedves Andi!
Úgy gondolom prózát sem könnyebb írni, mint verset. Remekül műveled mindkettőt.
Túl mutat a felszínességen, a lélek mélységeiből erednek.
Ez a rövid kis mű is sokatmondó, elgondolkodtató, egy kicsit fájó.
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia, Andi!
Egymás tanítói vagyunk – írod, s milyen találóan.
Három rövid bekezdésben tártál elénk egy csodát. Mert amit elértél, az bizony nem kevesebb annál.
Üdv: Laca 🙂