Anchor

A ritmikusan felvillanó színes fények különös árnyalatokkal festették meg az arctalan, monoton, de harsogó zenére rángó tömeget.
– Mint egy ezerkarú, izgatott idegen organizmus! – gondolta Norah, miközben a korláton könyökölve szemlélődött. A természetes hangokhoz és színekhez szokott érzékszerveit bántották ezek a túlfokozott művi érzékletek, de megfigyeléseit csak kellő közelségben tehette meg. Nemrég jutott el arra a szintre, hogy a nemkívánatos hatásokat bármikor képes volt kikapcsolni, vagy szelektáltan háttérbe szorítani. Aprax sokat gyakoroltatta vele, miképp kell kiválasztani pl. egy hangszer hangját a zenéből, s a többi hangot letompítani annak érdekében, hogy azt az egyet pontosan megfigyelhesse. Azt tanította, hogy általában a legkevésbé dominánsak között érdemes kutakodni, ui. többnyire ott rejlik a legfontosabb információ. Meglehet, esetenként egyszerre két-három is tartalmazhatja, úgy viszont sokkal nehezebb rábukkanni. A manipulatív információk e válfaja sokkal veszélyesebb, hiszen mélyebb, tartósabb hatást fejt ki, rákapcsolódik az agykéreg emóciós és motivációs központjára, mint a polip.
Épp egy jelentéktelennek tűnő, oboa-hanghoz hasonló szólamra kezdett koncentrálni, mikor egy érces bariton üvöltött a fülébe.
– Gyere velem! – Riadtan kapta oda tekintetét, hiszen ritkán veszi őt észre bárki is e rejtekhelyén. A másodperc tört része alatt kellett mérlegelnie, mit reagáljon, ha Zotur embere az, s mit, ha csak egy szemfüles, ismerkedni vágyó fiú. A lány szemébe egy áttetsző ártatlanságú égszínkék szempár nézett. Védekezésre összpontosító tudatába csak most villant a fiú felszólítása, s a nyugalom is lassan áradt szét idegeiben.
Max a CKR idealisztikus vonalát képviselő rendtársa volt. A fiú gyengéd szálakat igyekezett kialakítani kettőjük között. Hiába kísérgette szinte árnyékként a lányt, az elvi ellentétek erős taszítóerővel bírtak kapcsolatukban. A fiú még hitt az emberi ártatlanság és jóság erejében, s hogy lágyabb módszerekkel is jó útra terelhető a lejtőre kerültek tömege. Hitte, hogy a bűn a szeretet hiányából táplálkozik, s nem megtorlással, hanem a szeretet és a gondoskodás pótlásával minden eltévedt lelket vissza lehet vezetni a helyes mederbe. A lány mindig hevesen reagált, mikor Max filozofálgatásba kezdett. Norah tekintetét ilyenkor hűvös idegenség uralta, s kezdeti ellenkezése konok hallgatássá fajult. A fiú nem értette a hevesség és hűvösség ilyen szélsőséges jelenlétét.
Valójában semmit sem tudott a lány múltjáról, csak annyit, hogy 12 éves kora óta él Aprax fogadott lányaként. A főpap egyszer csak megjelent vele, a rossz állapotú kis békával, és soha nem beszélt arról, honnan hozta és miért. Kérdezni senki sem merte, tekintettel félelmetes, földöntúlinak mondott erejére és tényleges hatalmára.
– Mi történt? – Norah legbelsőbb érzékei veszélyjeleket fogtak, miközben figyelte a fiú szemét, s a belőle áramló rezgéseket. Intuíciója különlegesen fejlett volt a lánynak, születése óta sokkal nagyobb adaggal rendelkezett belőle, mint társai. Ezt a képességét igyekezett apja és mestere minél élesebbre csiszolni. Ő volt a CRK titkos jokere, ha kenyértörésre kerülne a sor Zotur és a Rend között. Pedig még ők sem tudták, mi minden lakozik még ebben a szép testben és éles szellemben…
– Nem jöhetsz többet ide! Zotur emberei észrevették, hogy egyes frekvenciákat sikeresen blokkol valaki, nem kell túl sokat törnie a fejét a tettes kiléte felől. Aprax kéri, azonnal gyere velem a kristályharangba. – Norah érzékeit végtelenre állítva figyelt befelé. Nem érzékelt határozott fenyegetést, viszont tompa zavart, olyan gusztustalan barnás-zöld, ragacsos nyálkát igen. Ez ellen nehezebb védekezni, meghatározhatatlansága miatt. Okosabbnak vélte tehát, ha elfogadja az invitálást.

*

Zotur falnyi monitora előtt terpeszkedett a régi rómaiakra emlékeztető félig fekvő pózban, dúsan megrakott asztala társaságában. Bal keze felől egy repülőgép műszerfalát idéző irányítópult villogtatta az éppen aktív csatornák működési sebességét. A férfi lefittyedt alsó ajkán unalom ült. Lustán nyúlt vörösboros kupájáért, s épp kortyolni készült belőle, mikor Kalar izgatott hangja zendült a csendbe.
– Uram, rendkívül fontosnak találom, hogy személyesen váltsunk néhány szót!
– Egy óra múlva legyen itt! – rántotta magát ülésbe Zotur, lecsapva a kupát az asztalra. Rosszat sejtet, ha Kalar személyesen akar beszélgetni. Hírhedten emberkerülő az öreg, évente két alkalommal szokott csak kibújni könyvekkel és kütyükkel túlzsúfolt csigaházából. Vele, a Város Nagyurával is csak virtuális kapcsolatban van a nap 24 óráján keresztül, úgy is csak szűkszavú jelentések hagyják el gépét.
Tíz éve történt, hogy Kalar lánya a város határán túlra ügyeskedte magát, mert elege lett a vezetők „finom-terror”-jából. Senki nem értette, hogyan csinálta. Egyszerűen kisétált és nyoma veszett. Kalar egy hét alatt vénséges vén emberré senyvedt, bezárkózott, s azóta senkit nem enged közel magához. Állítólag még mindig a lányt keresi, egyre bonyolultabb és érzékenyebb szerkezeteket hoz létre, fanatikusan kísérletezik mindennel, ami csak kipattan végtelenül zseniális agyából. Zotur nagy hasznát veszi e féktelen feltaláló szenvedélynek, hiszen az ő céljainak technikai háttere is biztosítva van ez által.
Zotur, hasznát látva, nem gondolkodott el mélyen Kalar vesztesége nagyságának miértjén. Elintézte magában annyival, hogy az apa, érthető módon túlzott ragaszkodásában mély fájdalmat érez gyermeke eltűnése miatt. Pedig nem ártott volna, ha több információval rendelkezik a lány képességeit illetően. Lehetett volna mementó számára Kalar tíz évvel azelőtti viselkedése, de ő gyanútlan maradt.

*

A tenger morajlása, a sirályok sikítozása, a végtelen kékség üdítőleg hatott a két fiatal lelkiállapotára. Nem könnyű a káros rezgéseket visszaverő őr-pajzs épségének fenntartása hosszú ideig, ha drasztikus hatások záporoznak az emberre. Cipőjüket lekapva, vidáman rohantak bele a homokos partot lágyan nyaldosó sekély vízbe. Az alkonyi nap ragyogó bíborba vonta a vízfodrokat, sejtelmes fényjátékot vetítve a párra, s a közelükben megjelenő két delfinre.
– Veni, Chrissi! De jó, hogy itt vagytok! – integetett a két cirpelő hangot hallató lénynek.
– Gyere, Max! Itt a fogadóbizottság! – hasalt Norah Veni hátára nevetve, s már siklottak is kelet felé.