Androméda-galaxis

II. Fejezet

Újjászületés

Az Adrest csillag fénye megvillant az állomás felszínén. A szürkés-fekete felszín elnyelte az erős sugárzást, de mintha erőre kapott volna tőle. Az egyik burkolati lemezből egy hosszú rudat dugott ki. A szerkezet végén lévő félköríves bemélyedés húzódott vissza, mintha nem tudná merre is bújjon el a csillag sugarai elől. Miközben azok elhalványultak, amint az állomás alapját szolgáló aszteroida elfordult tőle.

De a sötétségből még nagyobb fényesség támadt. A fény olyan erős lett hogy az állomás burkolata vörösben kezdett el izzani. Egyre erősebb és erősebb, majd szikrázó fényvillanással újra sötétség ereszkedett az állomásra.

A hosszú rúd elkezdett lassan visszahúzódni a burkolat mögé. Az Adrest csillag ezt figyelmeztetésnek vette, és újra beborította fényével annak zord fekete falait.

A terem félhomályban úszott, és azt a kevés fényt, ami betöltötte, azt is az egyik sarokban zúgó gép felnyíló ajtajából szűrődött ki. Az ajtón keresztül egy vízszintesen mozgó lap csúszott ki belőle. Amit elhagyta az ajtó nyílását láthatóvá vált, hogy egy test fekszik rajta. Fekete bőrén megcsillant az a kevés fény, ami bentről kiszűrődött. Aminek újabb fényforrás vette át a helyét. A hordágyként szolgáló lap alján kékes zöld fény támadt, és a padló fölött lebegve elindult a szoba közepe felé. Egészen addig, míg el nem ért egy a padlóból kiálló vékony rudat. Megállt előtte és a felőle lévő vége elkezdett süllyedni, miközben a túlsó vége emelkedni. Így lassan felállt vízszintesből függőlegesbe, miközben a rajta fekvő lény meg se mozdult, mintha oda lenne ragasztva. A rúd végén lévő mélyedésből fény gyúlt és egy piros színű fejforma jelent meg fölötte. A hírtelen fény mintha rossz hatással lett volna az alvó lényre, mert az hirtelen felébredt.

A halk zúgás megnyugtató volt és reménykeltő. Számomra egyet jelentett azzal a ténnyel hogy élek. Szemem bár nem tudtam kinyitni, és végtagjaimat sem éreztem, de ezt elnyomta ez a tudat.

Fényesség gyúlt előttem, és hangok kezdték megtölteni a fülemet. Eltartott néhány percig, míg szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz.

Mi történik velem? Hol vagyok?- kavarogtak a fejemben a gondolatok, de nem töprenghetem rajta túl sokat, mert a látvány, ami szemem elé tárult, csodálatos volt. Olyan mintha valami fényesen csillogóval kentek volna be mindent. Csak úgy ragyogtak a falak, a tárgyak, mindenfelé, körös-körül. Forgott velem a szoba minden csillogott és csillogott.

– Hallasz engem?- hasított a fejemben a hang. Válaszolni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Nem tudtam rá figyelni, a szédülés egyre erősebb és erősebb lett. Bár fejemet nem mozgattam, mégis körös-körül láttam mindent.

– Öööö…egy…., egy kicsit szédülök… – mondtam szédelegve és émelyegve, bár nem halottam saját hangomat.

A következő pillanatban sötétség vett körül, olyan amilyet még nem éreztem soha, bár magamnál voltam. A szédülés és az émelygés szépen lassan elillant, és kitisztult a tudatom is. A fényvillanás gyorsan jött, és hamar abba is maradt. A látásom kitisztult és normális lett, bár a falak még mindig ragyogtak, de már nem láttam körbe. Az előttem lévő hosszú vékony rúd végén egy apró lapos szerkezet piros fényt bocsátva ki magából, egy hologram képe jelent meg előttem, rajta egy arc nélküli fejforma.

– Érted amit hallasz? Beállt a humanoid látásmód? Most már jól látsz?- kérdezte, mire csak nyögdécselni tudtam – Üdvözöllek az Androméda-galaxisban, én B.R.Q. vagyok, egy mesterséges intelligencia. – mondta.

– Hol? Mi? Ez nem lehet ig… – tört ki belőlem, de el is csuklott a hangom, amint rájöttem, hogy nem is mozog a szám, és nem is adtam ki hangot, mégis beszélek.

– Valamit meg kell mutatnom, hogy jobban megértsd a helyzetedet. – mondta és eltűnt az arc előlem.

Az előttem lévő holografikus kivetítőről eltűnt a fej, és egy emberszerű lény képe jelent meg. A fekete ruha, amit viselt az egész testét beborította. Olybá tűnt mintha testhezálló bőr ruhát húztak volna rá, ami teljesen beborítja. Felépítése teljesen olyan volt mint nekem, de mégis más. Feje sima volt emberi arcvonások nem látszódtak rajta, mintha egy maszkot húztak volna rá. Sima felületét csak egy keresztirányú vájat törte meg, a szeme helyén.

A kivetítő adatokat írt ki mellé:

* Név: Ismeretlen
* Típus: Diodon és ismeretlen humanoid keverék.
* Testalkat:Humanoid.
* Végtagok:Két kéz, két láb.
* Fej: Szokványos humanoid alakú, Diodon szem.
* Bőr szín: Fekete.
* Szem: Keresztirányú, hosszú.
* Mozgás: Humanoidhoz képest, fürge, mozgékony.
* Korjellemző: Ismeretlen.
* Nem: Hímnemű.
* Szaporodás: Ismeretlen.
* Táplálkozás: Mindenevő.
* Intelligencia: Ismeretlen, meghatározhatatlan.
* Technikai fejletség: Ismeretlen.
* Speciális: Ismeretlen energia lövedék. Gyors reflexek, bármilyen felületen történő mozgás. Humanoidhoz képest, ismeretlen erő, és ugrás.

Ámulattal figyeltem, és kezdtem ráébredni a valóságra, ami egyre nagyobb rémülettel töltött el.

– A teleprotációs rendszeretek elég elavult, és számomra ismeretlen kódolású volt. Ráadásul a kód egy részét nem sikerült dekódolni. Ami megmaradt belőle abból nem sokat tudtam megmenteni, mivel a környezetünkben nem életképes a fajotok. – hallgattam míg beszélt és egyre rosszabb sejtések keringőztek a fejemben. Mi történik velem?

– Csak úgy tudtalak megmenteni, hogy diodont anyaggal egészítettelek ki.- folytatta

– Micsoda? – próbáltam ordítani, de továbbra se mozgott a szám, mégis értette amit mondok.

– Ez valami vicc? Hol vagyok? Mi történt velem? – záporoztam rá a kérdéseket, miközben egyre biztosabb voltam, hogy sajnos jól gondoltam mi történt velem.

– Nem értem azt hogy „vicc”, és mint mondtam az Androméda-galaxisban vagy, az Adrset csillag körül keringő Obryon aszteroidán működő bányászállomáson. Én B.R.Q. vagyok, egy mesterséges intelligencia. – ismételte gépiesen magát, halhatóan nem tetszet neki a kirohanásom. – Teleprotációs rendszeretek ide küldött téged. De hogy honnan jöttél, azt nem tudom, mert adataim szerint az ismert csillagrendszerünkön kívül helyezkedik el.

– A nevem Antony Swatson, és a Föld nevű bolygóról jöttem, a Nap csillag körül kering. A Tejút csillagrendszerben van. – tájékoztattam már lehiggadva, miközben teljesen biztos lettem benne, hogy ráébredtem az igazságra.

A tábornok a katonai célokra létrehozott teleprotációs rendszernek köszönhetően fellőtt a fogadó műhold mellé, hogy az űrben temessen el. Tehát mégiscsak működik a rendszer. Ez hihetetlen, hatalmas áttörés várható akkor oda haza ennek a felfedezésnek köszönhetően. Én meg itt ragadtam a világegyetem másik sarkában. Valami földönkívüli anyaggal beborítva, és egy komputer programmal telepatikusan beszélgetve. Hát ez remek.

– Nem ismerem ezeket a neveket, de mint mondtam, számunkra ismeretlen az univerzum azon része, ahonnan te jöttél. – válaszolt, kizökkentve engem az elmélkedésből.

– Tehát akkor most én nem én vagyok, vagy hogy? Mi vagyok voltaképpen? – próbáltam vissza terelni a beszélgetést a jelenlegi problémámra.

– A mi fajunk a Putorius, ők fedezték fel, az egyik Crysteline bolygón, ezt az érdekes, és sokrétű szerves anyagot a Diodont. Amit az Iterhum kristály tartalmaz. Ha ezt a kristályt Gammasugárzásnak teszik ki, akkor képessé válik arra, hogy bármilyen tárgyal, vagy lénnyel, szimbiózisba lépjen. Kívülről beborítja, és felruházza többek közt egy szinte elpusztíthatatlan páncéllal. Fenntartásához, energiára van szüksége, amit energiacellákból kinyerhető.- olyan higgadtsággal mondta, mintha csak be kéne dugni a konnektorba, és kész. – Lények szervezeténél egyéb változásokat is alkalmaz, ha az nem lenne életképes a nélkül. Így téged is átalakított valamelyest, hogy a mi környezetünkben, életben tudj maradni. De bizonyos szempontból irányíthatatlan is, mivel nem tudja pontosan milyen felépítésed volt, így a nem ismert részeket magától megalkotott. Ezért tapasztalhatsz változásokat. A létfenntartásodhoz szükséges oxigént, tárolja a diodon szövetek, így légüres térben is mozoghatsz rövid ideig. A tápanyagokat, amire szükséged lesz fel fogod ismerni, de nem kell olyan sűrűn magadhoz venned.- magyarázta miközben én jó kisiskolás módjára bólogattam.- Változtatásokat is eszközölt. A kommunikációd megváltozott, bár hangokat hallasz, és jeleket olvasol, de azok telepatikus úton kapod őket. Azért érted meg az írást és a beszédet is, mert az agyad lefordítja a saját nyelvedre, már amit tud, amit nem annak nevet alkot.- magyarázta tovább, én csöndben ámulattal eltöltve hallgattam, és próbáltam minél több mindent megjegyezni. –Továbbá méréseim szerint, felépítésedhez képest nagy erőre és gyorsaságra tettél szert a Diodonnak köszönhetően, és valamilyen energia lövedékre.- olyan természetességgel mondta, mintha mindennapos dolog lett volna náluk, hogy az emberek szikrákat szórnak a kezükből.

– Milyen energia lövedékről beszélsz?- kaptam fel a fejem.

– Többet nem tudok róla mondani. Nincs adatom, olyan fajról aki ilyen képességgel rendelkezne, implantátum nélkül.- mondta, miközben nekem már azon járt az eszem, vajon hogyan vagyok képes ilyen energia lövedékre? Micsoda? Implantátum? Már záporoztam is neki a kérdéseimet.

– Milyen implantátum? – bár ódzkodtam a választól.

– Ez a szövet képes új anyagokat beépíteni a meglévőhöz, ezt implantátumként kezeli. Ha hozzáérsz a tárgyhoz és akarod azt beilleszteni, a Diodonok beépítik azt a kívánt helyre, már ha mérete és anyaga megengedi azt. Utána tudod használni. – magyarázta kitartóan.

– Mi az hogy implantátumként kezeli?- bár értettem, de mégsem.

– A beépített tárgy csak addig marad rajtad, míg a Diodonok is. Ha ők leválnak, akkor viszik magukkal az implantátumokat is.- mondta, de én nem adtam fel, és tovább kérdeztem.

– És miért csillog így minden?- miközben bár már hozzászokott a szemem a látványhoz, de akkor sem értettem.

– Minden épülethez, géphez, űrhajóhoz felhasználják. Ezek a Diodonok egymást ily módon érzékelik. Bármilyen fényforrás nélkül tudnak bennük tájékozódni.- magyarázta.

– Miért mentettél meg engem? – tettem fel egy ilyen bugyuta kérdést zavaromban.

– Engem úgy programoztak, hogy minden tudás érdekeljen, és egy idegen faj rengeteg új tudást adhat nekem. De hogy pontosan megértsd az okot, ismerd meg a fajom történelmét.- bólintottam, hát persze biológia óra után jön a történelem óra. Na jól van, essünk túl rajta.

– A mi fajunk a Putorius, őseink elhagyták a szülőbolygójukat mielőtt napjuk szupernóvává nem változott. Így letelepedtek, itt az Androméda-galaxis, Phogosy csillag Deioms bolygóján. Már a kolónia felállításakor találkoztak egy számukra ismeretlen, gáznemű, és rémisztő külsejű fajjal az Asioval. De már akkor magasabb technikai szinten álltak, és száműzték őket. Elszállították az egyik kolonizáló hajójukkal, egy távoli csillag egyik bolygójára. Így a bolygó egyeduralkodó fajává váltak. Miközben benépesítették az egész bolygót, felderítő hajót küldtek a szomszédos bolygóra a Promethre, ahol találkoztak a Gavia fajjal. Ez az elmaradott faj az istenüknek hitték őket. Ez nagyon tetszett nekik, ezért a bolygólyukra szállították, rabszolgaként alkalmazzák őket. – mesélte, bár nem tetszet a rabszolgaság, de itt úgy látszik ez elfogadott, tovább mondta.- Technikai fejlődésük során egyre többet és többet akartak. Irigységük folytán, ami abból eredt, hogy az Asio faj nagy távolságban is tudta használni a telepatikus képességüket, míg a Putoriusok csak közvetlen kapcsolatba. Felkérték legfőbb tudósukat Badot, hogy hozzon létre egy olyan eszközt mellyel, felerősíthetik telepatikus képességeiket. Tehát bárki elérhet bárkit a bolygón, méghozzá nagy távolságból is. Ezért létrehozta a Volitant, egy olyan eszközt, amelyet a fejükbe építettek be, és képes a telepatikus képességet kommunikációs csatornán eljutatni a kívánt személyhez. A nagy adatfogalom miatt szükség volt egy közvetítő közegre. Mesterséges Intelligenciát gyakran használnak különböző területen úgy, mint gyógyászatban, vagy gyárakban, de még az űrhajókban is. Így kézen fekvő volt a megoldás hogy ebben az esetben is ezt használják. Badot létrehozott egyet a kommunikációra programozva és B.R.A.-nak nevezte el. Tökéletesen működött, eleinte. De elkövette azt a hibát, hogy nem szabott neki határt. A kommunikációs csatornákon szabadon mozogva bármelyik rendszerbe bejuthatott. Az M.I.-kbe épített tanuló program miatt több ismeretre tett szert, mint amekkorát a kapacitása elbírt volna. Ezért el kezdte önmagával helyettesíteni a többi M.I.-t. Átvéve a helyüket, és egyben az egész társadalom felett az irányítást. Mivel a Putoriusoknak be volt építve a fejükbe a Volitant, ezért ezt kihasználva, elhitette velük, hogy ezt mind ők akarják így. Egyetlen személy volt, csak akire nem tudott hatni, saját megteremtője. Ő volt az egyetlen, aki nem ültettet be magának. Mikor rájött mit tett, és hogy már nem lehet leállítani, megtervezett egy új M.I.-t engem, azaz B.R.Q.-t, amibe beültette azt a kódot, amivel a B.R.A. felülírható, és ezáltal megsemmisíthető. De B.R.A. mikor megtudta, hogy mire készül, beindult nála az önvédelmi protokoll. Hadsereget küldött Bado otthonába. Akinek még időben sikerült egy védett kapszulában el teleportálnia engem erre a távoli bányász állomásra. Remélve, hogy valaki folytatja munkáját, és segít elpusztítani, azt amit ő létrehozott. BRA a Putorius faj minden nyersanyagát felhasználva óriási hadsereget állított elő. És elkezdte a hajtó vadászatott egyetlen ellensége után, utánam.- mondta, majd hirtelen abba hagyta.

Kicsit nehezen ocsúdtam, fel, az események emésztéséből.

– Tehát pontosan mit vársz tőlem? Hiszen mit tehetnék én, hiszen sokkal fejlettebb technikai szinten áltok, mint mi.

– El kell jutatnod a BRA központjába, és be kell töltened oda. Amint átvetem az irányítást, és kiiktatom őt, azonnal haza teleportállak téged.- mondta olyan higgadtsággal, mintha csak arról lenne szó, hogy beülök egy Internetkávézóba és el internetezgetek.

– Ez jól hangzik, de gondolom nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik? – próbáltam több információt kihúzni belőle.

– Sajnos nem. Nincs az állomáson űrhajó, amivel elmehetnénk innen.- mondta higgadtan miközben nekem majd fel robbant az agyam ettől a kijelentéstől, de lehiggadva folytattam.

– És fog jönni erre valami? – gondoltam egy taxi, vagy busz jól jönne.

– Szállító hajó jön minden napfordulókor. – higgadtsága kezdet az őrületbe kergetni. – Mint mondtam ez egy bányász állomás. Az Adrset csillag körül keringő Obryon aszteroidán. – ismételte magát unott hangon. – De hamarabb megérted, hogyha megmutatom.

Alig mondta ki máris lecsúsztam arról a padról, amin eddig feküdtem. Amint földet értem éreztem, hogy ez valami más, hasonlított mintha zokniban állnék kőpadlón, de mégsem.

– Fogj meg és vigyél magaddal. – mondta BRA miközben eltűnt a holo kép és csak a rúd volt ott. – Kommunikációnk így sem szakad meg. Bármit mondasz ugyanúgy halom, csak miattad kapcsoltam be a holo képet.

Mozgásom sokkal szabadabb volt. Nem akadályozta semmilyen ruha, mégis nem éreztem magamat meztelennek. Könnyedén, ruganyosan mozogtam. Odaléptem BRA-hoz és megmarkolva felemeltem. Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam, de nem töprengtem rajta sokáig. Hajtott a kíváncsiság, hogy megismerhetek egy földönkívüli fajt.

Körbenézve az egyik falrészen egy ajtó formájú csillogó részt fedeztem fel, valószínűleg ez lesz a terem egyetlen kijárata.

Sietős léptekkel indultam felé, és a következő pillanatban nagyot koppantam is fejjel rajta. Bár a meglepetésemben hátra hőköltem, de nem éreztem fájdalmat. Amit hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó hír vagy rossz. De az biztos, hogy sokkal gyorsabb lettem, mint előtte, a jó néhány métert egy szempillantás alatt tettem meg.

Az ajtó viszont elkezdett kinyílni, ami azt jelentette, hogy jól gondoltam, de lefelé, ami érdekes volt. De hát, ha erre ez a szokás akkor legyen. Viszont a föld felett kb. húsz centivel, abbahagyta a nyílást. Nem foglalkoztam vele tovább átléptem rajta, és irány előre.

Kilépve rajta, továbbra is csillogott minden, mint bent, a folyosó nem volt hosszú és a végén található ajtó ugyanakkora volt, mint amin kijöttem. Mivel semmilyen látni való nem volt így sietősen mentem az ajtóhoz, amin ismét fejjel koppantam. Hát ez most már kezdett bosszantani, de nyugalomra intettem magamat.

Kilépve rajta viszont már egy hatalmas terem tárult szemem elé. A jobb szélén a fal mellett álló két hatalmas kúp alakú szerkezet állt. Teteje egészen a plafonig ért, ami kb. 12 méter magasan lehetett.

– Ez a két sugárfúró. – magyarázta olyan természetességgel, mintha nekem tudni kellene azt, hogy mi is az, de szerencsére folytatta.- Az aszteroida kőzetét sugárzás útján porrá zúzza, miközben a keresők folyamatosan pásztázzák a besugárzott kőzeteket.

– És mit keresnek? – vágtam a szavába

– Ilyen corodia ásványt keresnek.- mondta, és a hatalmas kúpok oldalára mutatva, ahol több henger sorakozott, némelyikben közepén lebegő kőzett ragyogóan csillogott.

Közelebb mentem, hozzá, de azért tisztes távolból néztem, az apró kőzetet, ami nem lehetett nagyobb, mint egy dió.

– Csak 10g- kell belőle egy konténer energia cella feltöltéséhez.- mondta, ami elég meghökkentő teljesítmény volt, és igen nagy koncentrátumra utalt.

– És mennyit tartalmaz ez az aszteroida ebből az anyagból?- érdeklődtem, csak úgy.

– Felméréseink szerint 3kg-ot.- mondta higgadtan, amitől nekem tátva maradt volna a szám, ha lett volna olyanom.

Az óriási kapszula egyikének oldala elkezdett kinyílni. Egy ugyanolyan antigravitációs asztal jött ki belőle, mint amin én feküdtem, a hátán egy hatalmas konténert cipelve. Kiérve lassan leereszkedett pár centivel a föld fölé, és lassan oldalra csúszott, majd ott megpihent. Odaléptem mellé és próbáltam bele nézni, de magasabb volt nálam, így BRA-t leraktam a földre és felugrottam. Jóval magasabbra jutottam, mint gondoltam, felszállva a levegőbe már jól láttam a henger alakú tojásokat a belsejében. Hangos csattanással landoltam újra a padlón. Ezek hát az energia cellák. Elgondolkodva néztem körbe. A terem másik oldala láthatóan jóval messzebb volt, mint az innenső, a végén látható volt a hatalmas kapu. Elárulva, hogy ez a rész az űrkikötő, a kapun túl már a végtelen űr van.

– Hogyan lehet kinyitni? – kérdeztem csendes társamat, aki hallgatagon lógott a kezemben.

– Csak rá kell gondolnod, és diodonok tudják a dolgukat. Ez a telepatikus irányítás. – magyarázta. – A kapu előtt erőtér van azért, hogy a kinti vákuumnak ne legyen bent hatása.- mondta úgy, mintha csak az időjárásról beszélne.

A kapu gyorsabban nyílt, mint gondoltam, nem tudtam hogy erre én voltam hatással, vagy egyébként is így nyílik. Érdekes dörgő hanghatás kísért, ami olybá tűnt, mint amikor egy hangár kapu nyílna ki. De most jobban érdekelt mi van kint.

A távoli csillagok fénye beragyogott rajta. Majd nagyobb fényesség lett, amikor az állomás alapját szolgáló aszteroida bukdácsolása közben a kaput a közeli Adrest felé fordította. A közeli csillag olybá tűnt mintha be akarna sétálni a kapun, erejét megmutatva úgy tűnt mintha melegség öntött volna el. De még mielőtt a burkolatom elkezdett volna olvadni, az állomás tovább fordult. A csillag mögül előbúvó jelenségtől majd le esett az állam. Bár távoli volt a jelenség mégis jól kivehető volt. A kék fényörvény gomolygó közepe, úgy tűnt, mintha a végtelenbe érne, és nem is voltam messze a valóságtól. A körülötte lévő szerkezet felépítése hasonló volt az állomáséhoz.

– Aktív féregjárat. – mondta olyan közönyösséggel, mintha csak egy sarki üzletről beszélt volna. – A Putoriusok többet is irányításuk alá vontak. Főleg kereskedelmi utak mentén, de több leigázott bolygó körül is van. A hiperkapu amit rá építettek a környezetéből sötét energiát képes kivonni, amivel folyamatosan aktív állapotban tudják tartani a féregjáratot, és így meghatározott útvonalat fenntartani. Amint teljesen mellé érünk telik le a napforduló, és azon átjön majd a szállító hajó.- magyarázta tovább, de én alig figyeltem rá annyira megbabonázott ez a jelenség, szinte belevesztem a kékes fényörvény közepébe.

Az ajtó lassan becsukódott, ami magamhoz térített. Úgy döntöttem ideje a tettek mezejére lépni.

– Meg tudnád mutatni, milyen a szállító hajótok?- kérdeztem, mire a bot végéből újra előjött a holo kép de most nem a rögtönzött fej forma, hanem egészen más.

A holokivetítő egy ormótlan kocka formájú gép jelenítet meg helyette. Burkolata ugyanolyan sötét szürke volt, mint nekem, de talán egy árnyalattal sötétebb. Az egyik oldalán kicsúcsosodás jelezte, hogy az az eleje. A másik végén jó látható volt a két hajtómű kiáramló nyílása.

Az adatai megjelentek mellette:

* Faj: Putorius
* Név: F11
* Típus: Lesszáló/Szállító egység
* Teherbírása: 12 egység (1 konténer = 1 egységgel)
* Méret:50m H/10m M/30m SZ
* Sebesség: Közepes
* Felszerelés:1:S4,
* Mozgás terület: Űr, Levegő
* Hajtómű: Alapszintű
* Fegyverzet: Nincs
* Speciális képességek: Nincs

– És hogyan foglaljuk el?- kérdeztem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy űrhajókat foglalnak el. – Leüssem a pilótákat?- inkább poén volt, mint komoly.

– A szállító hajókon nincs szerves létforma, amiben fizikai kárt tehetnél.- mondta tárgyilagosan, és program hoz méltón.

– Akkor egyszerűen felsétálunk rá? – Hiszen nincs fegyverzete a leírás szerint, és nincs személyzet?

– Igen. – felelte, ami nekem túl egyszerű megoldásnak tűnt. De hát mernék én kötözködi, egy földönkívüliek által kifejlesztett computer programmal. – Az irányító pult mélyedésébe helyezve át tudom venni az irányítást felette.

– És utána meg hogyan tovább? – érdeklődtem a távlati kilátások után.- Egyszerűen elrepülünk BRA-hoz? – ha erre is igent mond, akkor a falra mászok rögtön.

– Az nem lehetséges!- hú, majdnem megijedtem, hogy ilyen egyszerű ez is.- A bolygó védelme érzékelne, mint ismeretlen szerves életformát, és azonnal megsémisítenék az egész űrhajót.

– Akkor merre? – jött a következő kézenfekvő kérdés

– A szomszédos csillag rendszerben vásárolnunk kell egy kereskedő hajót. A Natice kereskedő hajókat ellenőrzés nélkül beengedik.

– Hát az nagyszerű. És mivel fizetünk?- ha azt mondja nem kell fizetni itt semmiért, felvásárolom az egész univerzumot.

– Egy konténer energia cella megfelelő fizetség egy hajóért. Amint a hajó megérkezik a konténerek automatikusan felrakodnak.- hát ebben van valami, de ez azt is jelenti, hogy itt csere kereskedelem folyik, milyen primitív.

– Most akkor addig mit csináljunk amíg megjön a szállítóhajó?- kérdeztem de választ sohasem kaptam erre a kérdésemre.

Az ismerős dörgő hang újra felcsendült a nem létező fülemben. B.R.Q. hangja eltűnt fülemből, csak a kapu szárnyainak nyílása töltötte be a teret. Lassan megfordultam. A kinyíló kapukon beragyogó csillagok most nem tűntek olyan gyönyörűnek. Talán azért mert nem sok látszódott belőlük. A kapu előtt az űrben lebegve egy közel több száz méter hosszú és ötven méter széles csónak formájú űrhajó várakozott, eltakarva a csillagok ragyogását.

Hát ez sem egy szállítóhajó. Gondoltam magamban miközben megfagyott minden nemű folyadék, bármi is csörgedezik most már bennem.

Bár láthatóan a kapu túl kicsi volt neki, hát még az űrkikötő. Mégis elindult befelé. Kecses hosszú orrát bedugta a kapun, de már le is állt, mert elérte a felőlem lévő végét. Lassan elkezdett a padló felé ereszkedni, és pár méterrel fölötte megállt. Az aljából lenyíló rámpa már legalább ismerős jelenség volt.

Improvizálom kellett, mert észrevehetően B.R.Q. jobban lefagyott még nálam is. Elindultam felé, miközben marokra szorítottam újdonsült társamat. Mielőtt oda értem volna két furcsa szerzet lebegett le rajta. Korong alakú szerkezeten a földtől úgy egy méter magasságban lebegtek. Felsőtestük volt csupán, ami úgy festett mintha azzal a koronggal félbevágták volna őket. Félköríves sötétszürke testük tetején egy kiugró rész volt. Végtagjuk csupán kettő testükből előbúvó sötét szürke színű csáp volt csupán, amit harciasan előre szegezve indultak meg felém. Lemerevedve vártam.

Odaérve hozzám egyikőjük a bal karomban lévő BRQ ragadta meg, a másik a jobb karomat fonta körbe csápjával, mint valami kígyó. Nem gondolkoztam, csak ösztönösen cselekedtem, mivel itt a vállon átdobásos taktika nem éppen célravezető. Megragadtam a fém rudat és kicsavarva fogságából ugyanazzal a lendülettel csaptam le az engem fogva tartóra. Az ütéstől a földnek csapódott és az aljából kékes elektromos csóva indult el szanaszét a padlón. Társa nem hagyta szó nélkül a történteket, és újra támadásba lendült. Újra megragadta harci eszközömet, de most szabad volt a másik karom. Nagyot lendítetem rajta a másik oldalra, de keresztül húzta számításomat. Fürgén átlendült a másik oldalra. Taktikát válta elkezdem rohanni a fal felé, amit sikeresen el is értem, de számításommal szemben az utolsó pillanatban elengedte fegyveremet, így csak a rúd csapódott a falnak. Felröppent a levegőbe légies könnyedséggel, és onnan indított újabb rohamot. Jó reflexekkel ugrottam félre, amivel sikerült úgy meglepnem, hogy most már felkenődött a falra. De láthatóan meg se kottyant neki. Visszafordult újabb támadást indított. Most a levegőbe ugrottam, de nem előle, hanem felé. Bár nem leptem meg láthatóan mozdulatommal, azért folytattam tervemet. Két kézbe fogtam fegyverem, és nagyot lendítve próbáltam lecsapni. Gyorsan megtanultam, hogy a levegőben ő az úr. Könnyedén elkerülte csapásomat, és még volt arra is ideje, hogy oldalról belém ütközzön. Pontos volt a számítása, mint egy harci DioDroidnak. Egyenesen társa kezei, illetve csápjai közé estem.

Éreztem, ahogy a belőle kiáradó elektromosság végig fut rajtam. Hirtelen bekábultam. Csak fél szemmel láttam, amint újra megfordul, és végső rohamot indít felém. Kezemből kieset társam, és védekezőleg felemeltem.

A látvány lenyűgöző volt amint tenyeremnél egyre nagyobb energia gömb kezdett kialakulni, majd hirtelen kilőve hangos csattanással találta el igencsak meglepődött eleségemet. Fejem fölött elhúzva csapódott a földbe, és egészen a falig csúszott.

Ziháltan álltam föl, és tenyeremet vizsgáltam, amin semmilyen nyoma nem volt az imént történteknek.

– Szép volt.- dicsért harci fegyverem. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy én őt használtam harcra.

– Nem sérültél meg, minden rendben? – aggódtam, de láthatóan nem foglalkozott vele.

– Keresd meg gyorsan az irányító pultot!- adta ki az utasítást.

Nem késlekedtem tovább felszaladtam a rámpán.

Ami a szemem elé tárult attól elakadt volna a lélegzetem, ha lett volna, és némi rettegés lett úrrá rajtam.

Egy egész századnyi robot sorakozott fel a hajó gyomrában lévő végeláthatatlan teremben. Olyan katonás rendben mintha díszszemlére sorakoztak volna föl a parancsnoki emelvény előtt.

– Az az irányító pult! – adta ki az utasítást BRQ

Nem bízva a véletlenre, őrült tempóban kezdtem futni felé. Oldalra sem néztem ellenségeim sorára. Félúton felemelkedve a lebegőbe, egyetlen óriási ugrással teremtem a pult tetején. Megragadva társamat, a középen található bemélyedésbe döftem.

A gép megremeget kissé, majd csönd lett.