Angyal

Alapjába véve nem tudok a jó dolgokról írni. Talán azért, mert nem vagyok valami vidám ember. De minden szomorú és szürke ember életébe eljön az a pont, amikor kitisztul, színessé válik a világ és értelmet nyer minden. De amikor a színes világ egy pillanatra ezüstös fénybe öltözik, akkor lesz a vidám emberből boldog. Látomást láttam vagy álom volt-e, ki tudja már. Mondták, hogy valóság volt, és éreztem is ezt a tényt, de nem hiszem el. Vele voltam. Azzal a velével, aki szívdobbanásával az egekbe repít engem, és szárnyakat ad csókjával. Azzal voltam, kinek mosolya az élet értelme, és nevetése a pihentető csend. Vele voltam, ő ölelt és csókolt, mikor huncutul kinyílott szemem és azt hittem káprázik is egyben. Egy Angyal feküdt mellettem. Egy csodálatos angyal, hófehér bőrrel és hosszú fényes hullámos hajjal, melyben az ősz mniden színe felcsillant. Szemei ragyogtak, akár a csillagok, de fényesebben azoknál. Szembogaraiban az egész univerzum visszatükröződött, belenézve oly picinek éreztem magam. Hófehér bőre, melyet a holdfény világított meg lágyabb votl a selyemnél. Drága kezeivel az arcomat simította. A holdfény öltöztette, de angyali testének csak a sziluettjét mutatta meg a sápadt Hold. Ajkai édesebbek voltak a méznél a gyümölcsnedvél. Mosolyában pedig minden földi jó benne volt. Ez az angyal feküdt ott és nézett rám. Halkan csókot lehelt az ajkamra, tudtomra adni, hogy igen, létezik. Ragyogó szemeivel rámmeredt és mennyei mosolyával annyit mondott: Szeretlek.
Az egekbe repítettem. Olyan gyorsan szálltam vele, hogy kettéhasítottuk a levegőt, az eget, az ózont. A csillagok közé vittem, ahol az ezer kis fénylő bolygócska meghajolt az angyali szépsége előtt. A nap elbújt a hátunk mögött, hogy ne kelljen a szemébe nézni, mely még az ő fényét és erejét is túlragyogta. Éreztem a szívdobbanását, és lopva a fülembe súgta, hogy értem dobognak. Egy csókot nyomott számra és én szintúgy az övére és így összegabalyodva tovább szálltunk az univerzumon, kimerevítve a pillanatot, melyben örökké elveszve száltunk körbe-körbe a világűrben, fényes csillagot alkotva. Lentről a földről üstökösnek látszódtunk, mely fényeen beragyogja az éjszakát. Ki megláttott minket lentről, tapsolni kezdett örömében és ujjal mutogatka felénk, igen ők a boldogság, ők a szerelem.
Újra az ágyamba kerültem, hol mellettem a szerelmem feküdt. A különleges álom után kinyitottam szemem, rámeredve kedvesemre. Mosolygott és így felismertem, az álom, a látomás, tényleg megtörtént. Ő az Angyal. És én iszonyatosan szeretem.