Egy idő óta már nagyon sokan jöttek látogatóba apához, rokonok barátok, orvos… Gyakran volt beteg, szinte folyamatosan. Ez mégis más, éreztem, de nem mertem rákérdezni. Tudni akartam mi történik és, hogy mi fog. Belenéztem a tükörbe és azt mondtam magamnak, az én apukám nem mehet el, nem halhat meg, ez lehetetlen, velünk nem történhet ilyen. Az ember számára a halál egy olyan dolog, ami mindig valaki mással történik.
Végül, amikor a nagynéném is lejött Németországból, és anya nagyon sírt, mert tudta, most utoljára találkoznak, összeszedtem a bátorságom, megkérdeztem. Hangos zokogásban törtem ki a válaszon. Összekuporodva a konyhapadon, csitítottak, apa meghallja a szobában, de én nem tudtam abbahagyni, rázott a fájdalom és nyeltem a sós könnyeket. Nem akartam letörölni őket, ott a helyük, ahol vannak. Attól a naptól kezdve rettegtem; amikor elmentem otthonról, amikor hazafelé mentem, és amikor otthon voltam. Ha hazatelefonáltam és nem vették fel, teljesen kikészültem, hogy mindenki meglepődött, nem ilyennek ismertek.
Egy kora tavaszi reggelen anyával a konyhában ültünk, szemünk fénylett és körül vöröslött. Arról beszéltünk, hogy ha be is következik, lesz segítségünk, Istenünk tud akkora erőt adni, hogy el tudjuk viselni.
Úton az iskola felé még mindig szivárogtak a könnyeim, a szívemben furcsa fájdalmat éreztem, amit addig még soha. Pár házzal odébb megálltam egy fehér fal előtt, a horizontra néztem és az égre. A szomszédos domb mögött akkor kelt fel a nap. Nagyobb, szebb és fényesebb volt, mint valaha, ezt sosem felejtem el, a kép belém égett, azok közé az emlékek közé, amik kitörölhetetlenek. A langyos melege lassan párologtatta arcomról a sírás nyomait. Mélyet sóhajtottam, megköszöntem imában a napfelkeltét és továbbra is az eget nézve folytattam az utam. Hazatérve tudtam, ma nem mehet el.
Apukám cicája, Frici, egy nagy vörös kandúrmacska, aki ha csak meglátta a gazdáját teljes hódolattal nézett rá, most a szoba előtt szőnyegen feküdt. Többször hónapokig is eltűnt, elcsavargott, de most hazajött, őrizte apát. Napokig el sem akart mozdulni a betegszoba bejáratától.
A szüleim eljegyzésének évfordulóján, apa ismét anya ujjára húzta a gyűrűt és azt mondta most is feleségül venné. Megbeszéltük, hogy amikor majd újra találkozunk, fehér ruhában fogjuk várni őt, vörös rózsacsokorral és gyöngyvirággal. Nálam egy kis jeges maci lesz, mert az a kedvence.
Egy utolsó pislákoló remény lángocska még fellobbant, amikor barátaink, egy műszert hoztak, ami a rezgéssel megöli a rákos sejteket. Kuksoltam a szobában a szekrénynek dőlve, észrevettem, hogy az ő szemük is piroslik, amikor kijönnek apától, pedig erős férfiembereket ritkán láttam sírni.
Este két jóéjt-puszit adtam apukámnak, ahogy minden nap. Ültem még egy darabig az ágyán anyával, és kértem, hogy vegye le róla a morfiumtapaszt, teljesen elnyomta, a szemét is alig tudta nyitva tartani tőle. Nagyon szenvedett…
Akkoriban már minden éjszaka volt nálunk valaki, aki segített és virrasztott, amikor anyának már muszáj volt aludnia.
Hajnalban arra ébredtem, hogy anya nincs mellettem. A sötétkék égről a fehér félhold bevilágított a nagy ablakon, akkor már tudtam, éreztem. Anya egy kis idő múlva bejött, kérdeztem, de nem mondott semmit. Csak reggel mondta el. Hosszan öleltük egymást. – Most már nem szenved – mondtam. Apa cicáját bevittem a szobába, megmutattam neki az összecsukott ágyat, a súlyos macskával az ölemben lerogytam a lépcsőre és sűrűn potyogtak a bundájára a könnyek, ő hangosan, de valahogy mégis szomorúan dorombolt, így próbált vigasztalni. Hétfő és péntek, vagyis a temetés napja között csak sírtunk. Azon a napon láttuk utoljára apa cicáját, elment és többé nem jött vissza.
A sírcsokorra nem az került, hogy búcsúzunk, hanem az, hogy TALÁLKOZUNK! Igen, tudom, hamarosan találkozunk.
10 hozzászólás
…sajnálom…
Nehéz elengedni akit szeretünk.Együttérzek veled!
Pityu
Köszönöm Pityu
Istenem ez olyan meghatóan gyönyörű. Szomorúan reményteli. Soha sem tudtam hogy történt pontosan. Veled sírtam. Csodás kislány vagy. Nagyon örülök, hogy ismerhetlek.
Szeretettel:
m.
Mikike, neked is köszönöm, én is örülök, hogy megismerhettelek.
szeretettel: Delory
Drága Delory!
Nem találok szavakat…
Azt hiszem a könnyek megfelelnek az írás margójára.
Szeretettel ölellek: Tünde
Nagyon köszönöm kedves Tünde.
szeretettel: Delory
Szia Delory!
Érzem a gyöngyvirág illatát, élem a történteket. Kísértetiesen közelről, mert nálunk is hasonlóan zajlott. Minden tiszteletem a tiéd, hogy ezt így le tudtad írni. Ami a sírcsokron olvasható, abban én is hiszek. 🙂
Mélyen szép, tiszta és őszinte írás.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Együtt érzek veled. Ez már két és fél éve történt, most éreztem úgy, hogy már le tudom írni.
Nagyon köszönöm a hozzászólásod.
szeretettel: Delory
Egy szeretett lény elvesztése iszonyú trauma. Gyönyörűen írtad le, tisztán és őszintén. Írásod hatására, bennem is felszakadtak a sebek amiket akkor éreztem, amikor elveszítettem az édesapámat.
Gratulálok a lelki erődhöz és a csodálatos íráshoz.
Üdvözlettel: mistletoe
Nagyon köszönöm az őszinte szavakat.
Üdvözlettel: Delory