4.Fejezet
Kutakodás a múltban.
Apollón visszatért az Olimposz hegy hófödte csúcsán álló palotájába, ahol látogató várta. Zeusz volt az, az istenek és az emberek atyja.
– Örülök, hogy hazatértél. Beszélnünk kell!
– Miről?- kérdezte a másik, aki ekkorra már egy rövid fekete hajú és szemű, ovális arcú, igen csak jóképű férfivá alakult át. Vörös khitónt és zöld köpenyt viselt.
– Daphnéról. Mit akarsz te attól a kislánytól? Tudom, tudom, ő az újra megtestesülése a te első szerelmednek, de nem hinném, hogy emlékezne arra, ami sok ezer éve történt. Ha pedig igen, nem félsz, hogy ismét úgy zárul az ügyetek, ahogy zárult akkoriban?
– Egyenlőre erről nem szeretnék nyilatkozni. Igaz, ami igaz, hogy akkor vétettem egy hatalmas erő ellen, ami miatt nem teljesedhetett be a szerelmem a nimfa iránt. De ebből a hibából tanultam, és nem fogok megint ebbe a csapdába esni.
– Remélem is! Ám kérek valamit tőled. Ne rémiszd halálra a választottadat, úgy, ahogy ma este tetted. Szegény lány teljesen kiborult, és már a barátai is tudnak a dologról. Jobban tennéd, ha nem mennél többé a kocsma közelébe. Lehet, hogy a kidobó ember elbeszélgetne veled, és ezt talán néhány pofonnal is megtoldaná.
– Nem kell aggódnod, nem fogom egy ideig meglátogatni a lányt. Hadd eméssze meg a történteket, és azokat az emlékeket, amik elő fognak jönni. Most jobb, ha békén hagyom, és csak várok.
Zeusz elmosolyodott, megrázta a fejét, és ennyit mondott:
– Rendben van. Várj csak akkor. Nagyon remélem, igazad lesz és a kislány valóban emlékezni fog, és ad neked egy esélyt. Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Sok szerencsét neked!
Ezzel a főisten elment. Apollón úgy döntött két hétig a közelébe se megy a lánynak. Két hét talán elég lesz arra, hogy Daphné elhatározásra jusson, és elkezdjen kutakodni a múltja után. Mert kutakodni fog, abban biztos volt.
Daphné ezalatt otthon ahelyett, hogy aludt volna, az istentől kapott könyvet olvasta, ott ahol meg volt jelölve. Nem volt sok. Elbeszélte a Messzelövő Apollón és Peneiosz nimfájának találkozását, üldözését, majd a nimfa fává való átalakulását. De Daphné úgy érezte, egyszer ezt már átélte egyszer. Szinte érezte, ahogy átalakul, és azt is, mennyire félt. Nem tudta megmagyarázni, miért, de valamiért kíváncsi lett Apollón más kalandjaira. Odaült a számítógépe elé és kutakodni kezdett az isten után. Megtalálta, születésének mondáját, néhány szerelmi kalandját is. Amikor ezeket olvasta, dühös lett, és mintha némi féltékenységet is érzett volna.
„Ha Apollón most figyel, biztos jót mulat rajtam. Már ha egyáltalán az a motoros az, akinek mondatja magát, s nem egy Apollón- rajongó, aki csak egy jót akar szórakozni.”- gondolta.
Hamarosan álmos lett, lefeküdt, mert ma este is dolgoznia kellett. Amikor felkelt, és elment a kocsmába, kíváncsian várta, hátha ismét találkozik az istennel. De nem jött. Sem akkor, sem a hét folyamán. De közben Eudoxia is felépült, és beállt dolgozni. Daphné pedig elhatározta, hogy végig járja Déloszt, felkeresi Delphoit, majd hazatérve a Tempi völgyet. A második hét végén, vasárnap este, mikor elment dolgozni, bement az irodába, és Bereniké asszonytól két hét szabadságot kért.
– Miért akarsz te két hetet?- kérdezte meghökkenve az asszony.
– Egy kicsit kimerültem, és szeretnék elmenni Déloszra pihenni egy kicsit- mondta a lány.
– Rendben. Mivel Eudoxia visszatért, így megkapod. Két hét múlva hétfőn találkozunk.
– Köszönöm.
A lány alig várta a reggelt. Amikor vége volt a munkának hazament, és csomagolni kezdett. Reggel 8-kor kiment a kikötőbe, és megkérdezte, mikor indul egy hajó Déloszra. Azt a választ kapta, hogy nem Déloszra, hanem a szomszédos szigetre, Mykonosra futnak be a hajók, és ott lehet szállást kapni, Déloszra csak kiránduló hajóval lehet menni, mivel a sziget műemlék védelem alatt áll, és ezért lakatlan. A lány kért egy jegyet Mykonosra. Másnapi indulással meg is kapta. Elégedetten tért haza, otthon a gépe elé ült, és lefoglalt magának egy ágyas szobát egy Mykonosi szállodában három éjszakára. Úgy döntött, nem időzik sehol sem három éjszakánál többet. Délután a szülei is hazatértek, és a lány közölte velük, hogy szabadságot vett ki, és szeretne elmenni egyedül nyaralni. Az anyja és az apja kicsit elcsodálkozott, de áldásukat adták.
– Nem gyerek már!- jelentette ki az apja, mikor felesége az anyák szokásos aggodalmaival jött.
– Igen, Hektor, valóban, de…
– Nincs de, Demetria! A lányunk felnőtt nő, tud magára vigyázni, és a pénzét arra költi, amire akarja! Mindig is szeretett volna egyedül nyaralni, hát most mehet! Meg amúgy is, nem a világ másik végére, csak Déloszra megy.
Az asszony erre nem szólt, de hát mit is mondhatna egy ennyire erős érvre? Hallgatott.
Daphné összepakolta ami még kell. Izgatottan és fáradtan aludt el. Lefekvés előtt az apja megkérdezte:
– Daphné! Holnap kiviszlek a kikötőbe. Mikor indul a hajód?
– Reggel 8-kor.
– Rendben van.
A másnap gyorsan eljött, és Dapné ott állt a kikötőben várva a beszállásra. Nagyon ideges volt, és kíváncsi, mit rejthet Apollónról szóló utazásának első állomása. Észre sem vette, hogy egy ismerős is hajóra szállt vele. Amikor a hajó már a nyílt vizeken járt, és ő a végtelen kék tengert nézte elbűvölten, valaki megszólította.
– Üdvözöllek, Daphné! Szép napunk van.
A lány oldalra nézett, és meglátta Apollónt. A férfi most kék pólót és fekete farmert viselt. Hosszú haját lófarokba kötötte, és fekete napszemüvegen keresztül nézte a világot és Daphnét.
– No, nézd csak! Az én isteni motorosom! Mi a fene evett ide?
– Tudom, hogy szükséged van rám. Azokat a helyeket, ahová igyekszel, nálam jobban senki sem ismeri- mosolygott a férfi kissé hamisan, miközben nekidőlt a korlátnak.
– Szóval bokros isteni teendőid közé még az is belefér, hogy engem kalauzolj?
– Igen.
– Mondd csak, hogy szólíthatlak? Gondolom nem Apollónnak.
– Az Apollón is megteszi. Ritka név, de nem baj.
A lány erre kissé megingatta a fejét, de nem szólt. Sokáig nézték a végtelen, tükörsima vizet.
– Kérdezhetek valamit tőled? – szólalt meg nagy sokára Daphné
– Persze.
– Mondd csak, miért engem kerestél fel? Miért nekem mutattad meg azt a történetet? Annyi más nő is viseli rajtam kívül a Daphné nevet. Miből gondolod, hogy én vagyok a nimfa reinkarnációja?
– Ez igaz. De sok más nő a látomásokat rémálmoknak, és a történetet egyszerű mesének titulálná, és nem foglalkozna vele többe. Az, hogy most itt beszélgetünk, jelent valamit.
– Titkolsz valamit előttem. Valamit nem mondasz el nekem.
– Nem, ez nem igaz. De miért gondolod ezt?
– Honnan tudtad, hogy a nimfa reinkarnálódni fog?
Apollón habozni látszott. Nem, fogalma sem volt róla, hogy Daphné nimfa reinkarnálódni fog, de… Megrázta a fejét, és úgy döntött, őszinte lesz.
– Fogalmam sem volt róla- mondta végül.
Daphné grimaszolt. Nem szólt semmit, és nem vette le a szemét a tengerről. Apollón is a vizet nézte, és igyekezet nem gondolni semmire. A csönd kínossá vált, s Apollón végül megkérdezte:
– Szeretnél inni valamit? Nagy a meleg.
– Igen, igazad van. Valóban meleg van.
– Akkor gyere, meghívlak.
Rövidesen két hideg üdítő mellett ültek, és csendesen figyelték egymást. Daphné azonban megtörte a szemlélődést egy kérdéssel:
– Mesélj nekem Déloszról. Milyen volt akkor mikor utoljára jártál ott?
– Romos. Délosz sosem volt termékeny, inkább köves, és a gazon kívül semmi sem élt meg.
– És a szentélyedet mi rombolta le?
– A földrengések és az emberi hanyagság. Miután beköszöntött a kereszténység kora, a szentélyt elhagyták, és többé felé sem néztek.
– Delphoit mikor hagyták el végleg az emberek?
– Erről majd akkor, ha ott járunk. Egyenlőre Déloszra koncentráljunk.