2004. augusztus 5-én, a Xi. Királysági Év negyedik napján
Megkezdte I. Tufa uralkodását.
Első teendői közé tartozott az Országlás összehívása.
Ennek keretében kiosztott egy-egy Aranyat annak a két polgárnak, akik Machiavellitől Az Osztáskor nem kapták meg; nem is kaphatták, mivel akkor éppen átmeneti halottságban szenvedtek.
Ezután a a munkanélküliek közül néhánynak állást adott – Ali Habdei Rushed fel is hívta rá a figyelmet, hogy új királyunk uralkodása alatt csökken a munkanélküliség aránya. Tufa bevezette a munkanélküli segélyt is – kétnaponta egy Arany.
Az Országlást követően megtartattak a Rendek Gyűlései.
A Kézműves Rend vezetői Shinna, Nektarin és Godunov; a Mágus Rendet Tufa és Leánder igazgatja, a Lovagrendben pedig Aszuzéna, Perra, Machiavelli és Ali Habdei Rushed a fő emberek.
A Rendkívüliek pedig (Ali Habdei Rushed szerint legalábbis) „rendkívül hülyék”.
A nap nagy része álarcok készítésével telt el, mivel Tufa úgy döntött, hogy az Álarcosbált most az ő tiszteletére fogjuk megrendezni.
Délután bevezettek minket a Káli-rögbi gyönyörűségeibe, majd este összegyűltünk a Kolompolásra, hogy a lázas készülődés gyümölcseit leszedjük, azaz a pártatlan zsűri (Machiavelli és Ali Habdei Rushed) kiossza az első helyezést négy kategóriában. Ezek voltak: legrémisztőbb (győztes: , egy halálfejjel), legjobban kidolgozott (a pálmát fölényesen Uzsorka vitte), legjobban illő (a díj egyértelműen Mináé, egy pókhálómaszkkal) és az abszolút győztes
Ezután a Fáklyahordozók megkapták a fáklyákat, melyek fényénél átvonultunk a Szent Szigetre, ahol a földbeszúrt fáklyák között a király tiszteletére eljártuk a Pavant.
Mikor utoljára tisztelegtünk meghajlásunkkal az uralkodó előtt, egy félelmetes, velőtrázó sikoly hasította át a békés, csendes levegőt.
Egy álarc (olyan alakú, mint Peregriné) repült a földre, melyet egy hasonló követett, és két valószínűtlenül magas, csuklyát viselő alak rémisztő hörgéssel és vihogással körbe-körbe járta az egy tömegbe gyűlt, rémült Birodalmi Népet.
Egyesek hallani vélték, ahogy a lények > a koronát, a koronát < szavakat vinnyogják.
Aztán a két köpenyes, kiknek arca is démoni volt, valóban a Vándorbotra tűzött Koronához és Palásthoz mentek – keveset és lassan léptek, mégis gyorsan haladtak, szinte úsztak a levegőben.
Magukhoz vették az Uralkodói Jelképeket, majd eltűntek a fák között.
Ekkor nyerte vissza hangját mindenki – lábunkat mozdítani azonban nem tudtuk.
A Dzsinnek többször egymás után próbálták alkalmazni a Csettintést, a Nép is erősen koncentrált, hogy a Varázslat legyőzze a Gonoszt, de egyszer sem sikerült eredményre jutni.
Ekkor Peregrin azt mondta, most elérkezett a perc, hogy használja a legősibb, legszentebb varázslatot, amelyre közülünk csak Ő képes.
Lehajtotta fejét és néhány percen keresztül titokzatos varázsszavakat mormolt.
És valóban: ez már hatásos volt; a Birodalom Népe hatalmas fizikai erő kifejtése után az Ősi Varázslat eredményeképpen kiszakította földbegyökerezett lábait.
Iszonyatos félelem lett úrrá midnenkin, melyet a lábaink mozgathatásán érzett öröm és megkönnyebbülés sem enyhített.
Néhányan felülkerekedtek borzalmas rettegésükön, és egy-egy fáklyával felkutatták a Sziget minden zugát.
Nem találtak semmit. A Nép visszavonult a Tűzrakóhelyhez. A Szigeten csupán Machiavelli és Leánder maradt, hogy őrködjön.
A többiek mind a halovány Tűznél ültek, és a madarak rémisztő vijjogását, valamint az erdőből hangzó baljóslatú recsegést-ropogást hallgatták.
Hamarosan egy néhány fős bátor különítmény visszalopakodott a Szigetre, hogy még egyszer körbenézzen.
Leánder és Machiavelli bátran őrködtek – a különítmény két részre szakadt és a Sziget másik végében találkoztak. Majd visszafordultak, és ahogy nyomok után kutattak, megtalálták a két Őrt, a földön fekve, bénult lábakkal.
Aztán valami aranyosan csillogót is láttak: egy tál volt, mellette pedig hamarosan felfedeztek egy farudat, melyről azt gondolták, hogy üzenet van benne, kiderült azonban, hogy fel se lehet nyitni.
Visszatámogattuk a Tűzhöz Leándert és Machiavellit.
Majd megjelent Shinna és Nektarin, félholtra válva. Elmondták, hogy egy nagyon szörnyű dolog történt: az egyik álarc, amit a lények hagytak hátra, megpróbált beleégni egy fába, és ott arccá változni. Ezt csak nehezen, minden Dzsinni Erejükkel tudták megakadályozni.
Mikor a Tűz leégett, mindenki félelmek közt tért nyugovóra.