Az áldozat

A férfi lassan közelített a vízhez. Sejtette, merre kell keresnie őt, és most, hogy közelebb ért, már tisztán látta is. Nem tétovázott túl sokáig. Egyetlen gyors mozdulattal elkapta. Vérbeborult szemmel meredt rá, majd a vízre vetette pillantását. Jobb kezével erősen megragadta, fojtogatni kezdte. Arca eltorzult a dühtől, miközben gonosz mosollyal lassan, átszellemülten, újra és újra a víz alá nyomta áldozatát. Mozdulatai idegessé, kapkodóvá váltak. Nem emlékezett rá, mikor kezdte, hányszor ismételte meg. Nem számolt, csak őrült megelégedéssel, szinte gépiesen cselekedett. Pillanatok alatt apró buborékok jelentek meg szőrös keze körül. Visszarántotta a víz fölé a selymes, puha testet. Nem akarta, hogy hamar vége legyen. Egy nagy konyhakés is volt a keze ügyében, de valahogy nem érzett rá késztetést, hogy utána nyúljon. Pedig az acélpenge tisztán csillogott a fényben, de ez most csak felidegesítette. Eszébe jutatta, néha ügyetlenebbül bánt vele, és szinte érezte a húsba belevágó éles fájdalmat. Az emlék annyira felerősödött, hogy rekedt hangon felordított, szabadjára engedve ezzel állati dühét. Úgy érezte, önmaga is csak egy áldozat, egy ártatlan, magatehetetlen ember, aki nem tud nemet mondani erre az ingerre. Bábunak érezte testét, amit nem is maga irányít, hanem parancsra cselekszik. Tekintete visszatért a kezében szorongatott, kiszolgáltatott áldozatra. Tettének minden pillanatát ki akarta élvezni. A levegőnek időt hagyva, mely újra feltöltötte prédáját, várt. Markával szorosabbra fogta, mert úgy érezte, mintha kissé kicsúszna a kezéből. Kegyetlen gondolatai örömet okoztak agya minden zugának. Újra elindult karja a víz alá. Lazított kicsit a fogáson, hogy érezze, a víz pusztítását, amint elönti a kezében tartott testet. Eufórikus öröm szállta meg az újabb buborékok láttán. Most nem emelte vissza. Többször már nem is lett volna képes rá. Elfáradt. Innen már nincs visszaút. Ujjai között felhabosodott kissé a víz, egy ideje az utolsó kis légbuborék is elpattant, de lelki szemei még mindig látták azt. Óvatosan kinyitotta tenyerét, teljesen elengedve hagyta, hogy kiússzon a kezéből. Csak figyelte a víz fodrozódását és kissé zihálva lélegzett. Nem mozdult semmi.
Ekkor felsóhajtott és nekiállt, hogy az utolsó, legkoszosabb edényt is elmosogassa. Megtörten nyúlt a habos víz alá, a közben messzire úszott szivacsért.