Az élet minden területén kihívásokkal találkozik az ember. A feladatok sokasága olyan, ami magától érthetődő megoldást nyújt, viszont vannak olyan helyzetek, amelyekre nem, vagy alig lehet felkészülni. A megoldás kulcsát saját magunknak kell megtalálni, és legjobb tudásunk szerint érdemes, és kell cselekednünk ahhoz, hogy el tudjunk viselni bármit is, a legkisebb trachuma átvészelésével.
Legyen az sport, munka, vagy bármilyen apró dolog. Komfortérzetünk akkor teljes, ha a mindennapjaink kiegyensúlyozottak, vagy legalábbis, affelé hajlik a reggeltől-estig időszak.
Amikor megcsörrent a telefonom, amit vártam, mert indulnom kell a következő "bevetésre" az ismeretlenbe, mindig egyféle drukk ébredezik bennem. Ez egy magától érthetődő egészséges folyamat. Az adrenalin szint emelkedett lesz, és ahogyan áramlik az infó felém, amit igyekszem mélyen magamba szívni, enged, ez a sajátos érzés. Amikor minden kérdésemre megkapom a választ csillapodik, mint a síkságon, ahogyan a szellő akadálymentesen libben.
Ellenkező esetben, ha egy probléma megoldásra vár majd ott , netán több, akkor elő kell szedegetni minden tudásomat ahhoz, hogy a "szöges drót kerítésen, úgy legyek képes majd átmászni", hogy ne marcangolja szét a ruhát, ne ejtsen rajtam sebet, ne vérezzen.
Elő kell varázsolnom minden emberi empatikus tulajdonságomat, türelmemet, szeretetemet, észbeli kapacitásomat, és mind ezeket mint a mezei virágot csokorba szedni. Ügyelni arra, hogy nap, mint nap friss vízzel kell életben tartanom, mert ha egyik virágszál elhervad, akkor megbomlik a csokor szépsége, mint ahogy megbomlik az az összhang is, ami mindennek a mozgatórugója.
Útravalóul annyit kapok még, ami a mai világban , ha nem is mindenkinek, de furcsa, és mindjárt egy kihívás, igyekezzek száraz élelmet vinni magammal, mert alig fogok enni kapni. Teljes egy hónapon át. A ház ahol leszek nincs igazán messze a civilizációtól, gyalogszerrel kb 2 órányi séta, de tömegközlekedés nincsen .Bolt sincsen, ha szerencsém van kapok egy autót a fenekem alá, persze ez koránt sem biztos.
Internet elérhetőség ugyancsak nincsen, mert lent a völgyben áll a ház, ami hatalmas, viszont körülöleli egy fenyves, ami felfog minden jelet. A mobiltelefon ugyancsak használhatatlan némelykor ellehet ugyan kapni a jelet, de ahhoz be kell járni egy jó nagy területet, mire kapása lehet az embernek. Ha a szerencse is mellém szegődik, akkor elképzelhető, hogy sikerül, de ez egy lottó ötös ritkaságával egyelő.
Tv van ugyan a házban, és rádió is, de az havonta egyszer kerül üzembe helyezés alá, szerintem azért, hogy ellenőrizve legyenek a gombok, még lenyomható állapotban vannak-e és akik ott bent beszélnek, kihaltak már, vagy még derűsen mosolyognak vissza kb öt percig. Nem tovább, mert hamar vége az ellenőrzésnek, és a távkapcsoló újból szabadságra megy.
A házi telefont, én nem használhatom, mert őrzés alatt van, olyan szinten, mintha legalább három rottweiler kutya őrizné. Amikor a közelébe ér bárki is a gazdáján kívül, morog, vicsorít szinte, horrorisztikus képet vág. Hát nem félelmetes? Nem szeretem a harapós kutyákat.
Minden akkor derül ki sorjában, ahogyan igény születik, egy – egy tevékenységre.
Mi marad tehát? Száraz élelemmel teli táska, könyvek, rejtvényújságok, és a sok – sok meglepetés, amely izgalmasnak izgalmas, az átvészelése a hiányoknak, már annál kevésbé. A probléma megoldó képességemet is eltettem a farmerem zsebébe, jó mélyre dugtam, hogy el ne veszítsem, és majdan a türelmemet sem.
Kiszakadni abból a világból, ami természetes számomra, arról igazán az jut eszembe, amikor a Tv-ben indult egy valamiféle túlélő show. Se telefon, se net, se semmi, csak a vadon. Nekem azért lesz tető a fejem felett, ágyam is. No, micsoda luxus.
Egy hét után, azt vettem észre magamon, változom. Változtat a helyzet. Az időmet úgy osztom be, mint még sosem. Fontos sorrendbe állítva tevékenységeimet a nap folyamán. Kialakítva , hogy úgy foglaljam le magamat, hogy ne érezhessem azt, rögtön megveszek, hogy nem nézhetem a TV-ben a híreket, hogy zene nem érinti a füleimet, hogy nem vagyok képes a Skypen szeretteimet látni, hogy a hangjukat képes legyek ép ésszel nélkülözni, ez alatt, az időszak alatt. Mi ez, ha nem óriási kihívás?
Tehát változom. Eltelnek a napok, és azon kapom magam, hogy a táska, amely meg lett rakva száraz élelemmel, szalámi, keksz, lekvár, méz, stb… érintetlen. Elégnek érzem az ételt. Kevesebb, lényegesen kevesebb, mint amennyit magamhoz veszek normális keretek között. A közérzetem jó. Ki merem jelenteni, jobb, mint úgy általában lenni szokott. Nincsen teltségérzet, nincsen éhségérzetem sem, hiszen, míg otthon háromszor, de jól bezabálok, addig itt négyszer keveset. Este fél hétkor eszem utoljára a nap folyamán, igaz, vizet azt iszom még este lefekvés előtt, egy nagy pohárral. Telít az is. Ráadásul tudom, egészséges . Mérlegre nem állok, oka csupán annyi, hogy nincsen, de így a vége felé érzem, lement pár kg. Hurrá!
Amire otthon nincsen kényelmesen idő, csak rohanás, például a testet ápolni, kényeztetni áztatni a lábakat jó sokáig, vagy relaxálni a fürdőkádban a forró illóolajos vízben, ameddig csak akarom. Felpuhítani az arcbőrt kamillás gőzben, majd jól bemasszírozni a végén, egy kellemes arckrémet. Erre itt mindenre bőven adott az idő. Mert mindenütt az egyik legmeghatározhatóbb tényező, az idő, amiből sosem elég, elvileg. Itt, igen.
Előtérbe helyeződtek olyan tevékenységek, amelyek szépítően, gyógyítóan hatnak, a szervezetre.
Észrevettem azt is, hogy árad belőlem a nyugalom. Nem kapkodom, nem ér stressz. A madarak csicsergéséről az jut eszembe nem olyan sokára itt a Tavasz, bár igazán az időjárás itt, most nem számottevően különbözik tőle. A lényeg, hogy meghallom a trillázást.
Odahaza elnyom mindent az autók zaja. Friss a levegő. A fenyves végeláthatatlan fái dússá teszik a levegőt. Kristálytiszta üdeség. Ez átjárja minden sejtemet. Újjászületik mindenem.
Kisimult az arcom, a szemeim élénkebbek, csillogósabbak lettek. Észlelem.
Amikor a családra, barátaimra gondolok, az jut eszembe hamarosan átölelhetem őket, és kíváncsian várom, hogy amikor megpillantanak mi lesz az első szavuk hozzám?
Tudom persze, nyilván az, hogy átváltoztam.
Összegzésül annyit mindenképpen érdemes tudatnom, nagyon igaz az a mondás, hogy minden rosszban, van valami jó.
Képes az ember arra, hogy visszalépjen abból a világból, amelyet él rutinszerűen a mindennapokban, és képes arra, hogy nélkülözni tudja, a technika vívmányait. A kényszer, nagy úr, és bár nem lenne jó örökre elveszíteni, az tény, de aki ki tud vonulni belőle egy időre, mindenképpen gyógyító hatást tapasztal meg saját magán.
Olyan pozitív impulzusok érik, amelyek felérnek egy kiadós terápiával.
Én, aki egy nyüzsgő hangyája vagyok a társadalomnak, aki szereti a társaságot, azt, hogy zajlik az élet körülötte, remekül vizsgázott ebből a tantárgyból is. Amit csak egy iskolában tanítanak, az élet iskolájában. Gazdagabb lettem. Köszönöm!
14 hozzászólás
Szia Marietta!
Imádok én is kiszakadni a civilizációból. Felmenni egy hétre télen a havasok zord világába. Kifutni egy vitorláshajóval a nyílt vízre, egyedül lenni, távol a világ zajától – két hétre. Aztán, amikor letelik a szabadság, igyekszem vissza újra a nyüzsgésbe, az autók közé, a számítógép elé. Már hiányzott. Ki érti ezt. De én értem amit írtál, csak nem tudnék eltemetkezve élni, nem az én világom:)
Üdvözlettel: én
Szia Laci!
Akarva, akaratlanul is változáson esik át az ember. Egy hónap ráadásul nem is rövid időszak, még ha annak is tűnik.
Hiányzik minden, amit itthon megkapunk a nyüzsiben, és itthon hiányozni kezd az, amit igazi nyugalomnak nevezünk. Egy idő után.
Köszi, és érted amiről írtam, látom! 🙂
Marietta
Kedves Marietta !
Úgy gondolom írásod olvasása után, azt hiszem rám férne nekem is elvonulni egy hétre,
én köszönöm, hogy megosztottad velünk tapasztalataidat.
Igazán érdekes és nagyon jó írás.
Szeretettel: Zsu
Szia Zsu!
Jó elvonulni. Igaz, hogy én nem kikapcsolódni mentem, hanem dolgozni, ebbe a környezetbe, és voltak nehézségeim, de mint írtam is, minden megoldható, elfogadható, és bizonyos előnyökkel is jár. 🙂
Örülök, hogy jöttél! Köszi.
Marietta
Én is köszönöm!
Merre jártál? 🙂
Üdvözlettel: eferesz
Szia!
Ott jártam, ahol a madár is csak hébe-hóba. Most tényleg hóba! 🙂
Köszi, hogy elolvastad, itt voltál, azt hiszem először "sétáltál" ide hozzám. Szeretettel látlak máskor is.
Üdv: Selanne
Kedves Marietta!
Érdekes volt nagyon a számomra az írásod, mert én azt a világot elképzelni sem tudtam, amíg nem olvastam Tőled róla. Mindig újabb és újabb helyre menni, újabb emberekhez, szokásokhoz alkalmazkodni. Mindenki rigolyáit elviselni, szabályait betartani nagyon nehéz lehet! Számomra szinte nem is tűnik lehetségesnek, és lám Te vagy az élő példa, hogy mégis el lehet /el kell/ viselni. Bár picit csodálkoztam, hogy mennyi szabadidőd volt, nem is gondoltam rá, hogy a "kütyük" ennyi időnket lekötik. Amikor elutazunk nekem sem hiányoznak a "kütyük", lehet nélkülük élni. /Bár egy kütyü nélküli világban nem ismernénk egymást…/ Olyan "Mariettás", hogy nem tragédiaként, és bosszankodva élted meg a helyzetet, hanem a legjobbat hoztad ki belőle!
Judit
Kedves Marietta
Jó volt olvasni az írásod.Látom az alkalmazkodó képességed jól működik. A z írásod mondanivalója sok mindenkinek szól. Nagyon tetszett.
Teljesen áttudtam érezni ugyanis én egy 5 szobás lakóparki lakásban lakom, csendes helyen, a lakás egyik fele közvetlen kapcsolatban van a természettel. Folyópart,töltés , lovak karámban, szalma bálák, kis kápolna, búza tábla, fák, madarak. Csak ki kell néznem az ablakon. A nyüzsgés 4 km. Ha kell kerékpárral is elérhető.
Szép napot! Ági
Kedves Ági!
Akinek ismerős a helyzet, könnyebb a belehelyezkedés a másik mindennapjaiba. Nehéz volt nekem, én megvallom. Olvasgattam, rahedli rejtvényújságot vittem magammal. Ami igazán jó volt, úgymond jobban törődhettem saját magammal is. Itthon rohanás van. Amikor tehetem vállalok míg itthon vagyok egy kis elfoglaltságot. Szerencsére sikerül is. Aki keres talál.:-)
Az alkalmazkodó képesség megnyilvánulása alap feladat. Ezt nem csak hirdetni kell, hanem alkalmazni, és sok egyebet. Mindig az jut eszembe, hogy sokan meg vannak áldva jó beszélőkével, jó kommunikáló képességgel, és embereket képesek levenni a lábukról. Amikor pedig meg is kellene mutatni élesben, akkor kiderül, hogy nagyobb volt lendület, mint a tehetség.
Hogy csendesebb helyen laksz biztosan nem hátrány, szeretheted is. 🙂
Örülök, hogy jöttél!
Szeretettel:Marietta
Kedves Judit!
Elsősorban azt tudom írni, hogy szeretem a munkámat. Azt gondolom, nagyon fontos. Nehézségek adódnak, és természetesen az alkalmazkodó képességnek valahogyan spontán az emberben kell lennie, hiszen mi megyünk oda, lépünk be, egy megszokott úgynevezett napi ritmusba. Az idős embereknek még inkább megvannak a megrögzött szokásaik. Szabadidő, amikor a munkámat elvégzem, rendelkezésemre áll, ha nem olyan betegnél vagyok, aki állandó figyelmet igényel. Az elszigeteltség az ritka, ma már általában rendelkezésre áll minden a technika terén. Itt nem volt semmi, ezért is rendhagyó.
Kipróbált az élet. Nehéz volt, és mégis adott. Adott olyant, ami maradandó, mert a más, a különleges jobban megmarad az emberben.
Köszönöm, hogy olvastad.
Marietta
Kedves Selanne!
Írtam sokat…de sajnos elszállt…
Nagyon jól látod,kellenek magunknak azok a percek,
mikor minden külsö gátlás nélkül,belenézünk saját
magunkba!
Sok Európai országokban kolostorokat keresnek,ahol
egy két hét ´silencium´alatt szeretnék a lelki egyensúlyt
megtalálni…újra
Gratulálok:sailor
Az élet adja a legnagyobb örömet, a legnagyobb pofont. Sok esetben önhibánkon kívül.
No, kolostor. Oda nem vonulnék, 🙂 nem vagyok szent életű, mégis irányítva lettem, egy csendes helyre. Mivel mindig tanul az ember, hát kijártam ezt az osztályt is. 🙂
Utólag sok mindent másként lát az ember, másképpen értékel. Nem törölném ki az életemből, és nem is futamodtam meg, bár 2 ember bírta ki ezt az állapotot, az egyik én voltam. A többi 1-2 hét után feladta.
Köszi, hogy itt voltál.
Selanne
Kedves Marietta!
Sokat gondoltam rád, míg ott voltál. Remek ember vagy aki a jég hátán is megél.
Elismerésem nem csak az írásért, hanem a pozitív életszemléletedért!
szeretettel-panka
Aranyos vagy, Panka! Tudom, hogy sokat gondoltál hozzám, furcsa is volt, hogy elmaradt a trécselés partink. 🙂
Jeges idő volt, tényleg megéltem a jég hátán. 🙂 Köszi, jól esik a véleményed!
Marietta