Az élet íze

A csoda mindennapossá vált. A hitetlenek semmiben sem látták a szépséget; szenzációt akartak. Azt legalább könnyű észrevenni.
Az égből arany esett eső helyett, és a betegségek elkerülték az emberiséget.
Csak a halál szedte gyakrabban az áldozatait.
Persze nem önszántából. De hát, ha valakit leszúrtak, vagy agyonlőttek, azt –nincs mit tenni- vinni kellett. A Föld még így is túlnépesedett. Sosem hordott a hátán ilyen koszos, kapzsi és szívtelen lényeket, mint most. A csoda hétköznapivá vált.
Az emberek könnyen hozzászoktak a jóléthez. Mindent megkaptak.
És már csak azt találták izgalmasnak, amit nem ismertek. A sok gyilkosságot és öngyilkosságot kíváncsiságból követték el.
A rothadó testet a legyek sem értették, csak szerették.
Az emberek is így voltak vele.
Különös vonzódás.

* * *

Reggelire rántottát csináltam. Vagyis reggebédre; dél körül szoktam először enni. A tojás enyhén teflon ízű volt, ha lehet ilyet mondani.
Az evésben már nem láttam semmi fantáziát, és így se, úgy se leltem örömömet benne, mert vagy habzsoltam, vagy az éhínség gyötört.
Így voltam a szerelemmel is: vagy felemésztően gyors volt, vagy hosszú, de érzelemmentes. Egy nap viszont csoda történt.
Ízlett az étel.
Attól kezdve nem volt párkapcsolatom. Onnantól fogva nem létezett más, csak én és a reggeli, én és az ebéd, meg én és a vacsora. Hajnalban pedig gyakran felriadtam arra, hogy korog a gyomrom. De nem, nem éhségemet csillapítottam az evéssel. Ízekre vágytam. Rég nem érzett ízekre.

* * *

Kesernyés takony csorgott végig az ablakon, majd megszáradt. A gazdája el se képzelte, csak létrehozta művét.
Micsoda alkotói véna! A tű szúrásának nyomaitól tökételesen kirajzolódott az íve. Benne rejlik a tehetség, benne rejtőzik a halál.
Megfontoltságból ötöst kapott, de erősségből megbukott. Ígéreteit egyre gyorsabban szegte meg, és mikor néha nyugton hagyták kavargó érzései, a bűntudat férkőzött testébe.
Most végigfolyt és megült az üvegvásznon a keserű undor.
Ízekre szedte az anyag.

* * *

A férfi sárgás-kopottas mérőszalaggal a kezében méretet vett a lehető legtöbb helyről. A szekrény és az asztal között lévő távolságot ugyanúgy lemérte, mint ahogy az emberek közti állandó változót.
Senki se tudta, mit akar ezzel. A járókelők felháborodva nézték az ügyetlenkedő embert a szalaggal. Ellökték maguktól, nehogy méretet vegyen tőlük. Nem értették a szituációt.
A férfi számos helyen megfordult már, és mindenhonnan kiutálták; egy-két üzletből ki is dobták.
De egy nap a férfi kereső szemei megakadtak egy fényesen csillogó dolgon. Ahogy közelebb ért hozzá, észrevette, hogy az a fény egy szegény kislány ártatlan tekintetéből árad. A férfi érezte, hogy nem hiába méregette az embereket.
Bement a szemközti pékségbe. A pék már ordításra nyitotta száját, amikor észrevette, hogy a férfi vásárolni szeretne. Így is lett: fizetett és sietve távozott.
Miután átrohant az utcán, az éhező lányka mellé guggolt, apró kezébe friss kalácsot nyomott, és látta, hogy a lánynak kicsordul a könnye.
A mérőszalagot elő sem kellett vennie, anélkül is tudta…
Itt még elfér a szeretet.