Tudom-e irányítani a sorsomat? Van-e rá lehetőségem, hogy befolyásoljam az életemben felbukkanó eseményeket, vagy csupán szemlélője lehetek a szituációknak?
Ezek azok a kérdések, amelyeket már minden ember legalább egyszer feltett önmagának az életében, a legtöbbször egy negatív élmény, vagy tapasztalás után.
Mielőtt belevágnék a fenti kérdések boncolgatásába, szeretnék a korai éveimből egy keveset megosztani a kedves olvasóval.
Nem hiszek a materializmusban, már gyerekkoromban is olyan kérdések foglalkoztattak, hogy létezik-e a lélekvándorlás, mi történik a halál után és egyáltalán mi az életem értelme?Miért van ez a nagy egyensúlytalanság a világban, szegénység kontra gazdagság, és hogyan lehetne segíteni az embereken…
Persze mielőtt megfogalmazódtak volna bennem ezek a kérdések voltak olyan pillanatok az életemben, amelyekre nem találtam magyarázatot és valószínűleg ez a kíváncsiság és tapasztalás terelt ebbe az irányba.
Tudniillik néha azt éreztem, hogy olyan energiák és rezgések vesznek körbe akár egy-egy pillanatra is, ami túlmutat az anyagvilág szűk korlátain.
Egy gyerek ugyanis sokkal fogékonyabb és érzékenyebb, mint egy felnőtt, aki már az egója fogságába esett. A legtöbb szülőt persze nem érdekli a gyerek véleménye, pedig egy gyerek igenis tudja mi a jó neki, nincs szüksége iránymutatásra, sokkal közelebb van a központjához, mint bármelyik felnőtt, de ezt majd később szeretném bővebben taglalni.
32 év tapasztalata után bátran kimerem jelenteni, hogy igen tudjuk irányítani a sorsunkat és hatással vagyunk az életünkbe felbukkanó szituációkra.
Azt hiszem ez minden ember számára jó hír, ugyanakkor tisztába kell tenni néhány dolgot mielőtt belevágnék az okfejtésembe.
Egyenlő lények vagyunk és energiákból épülünk fel, testünk minden sejtje egy energiabomba.
Rezgésünket nagyon sok minden befolyásolja, ezért szinte minden összefüggésben áll mindennel.
Mi kell ahhoz, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunk feletti irányítást?
Szemléletmódváltás elsősorban, és felelősségvállalás. Ezek után nem tehetjük meg, hogy a közvetlen környezetünket, a párunkat, a szüleinket, a szomszédunkat vagy az éppen aktuális politikai vezetőket okoljuk a saját életünkért. De egyébként is belegondolva józan paraszti ésszel. Mi értelme lenne úgy élni, hogy mi csak sodródunk az árral??Hogy nincs semmire se kihatásunk az életben!
Vissza kell találni a forráshoz, mert nagyon eltávolodott az emberiség a központjától az utóbbi időkben.
Van egy kínai mondás mely szerint:
"Akkor is megismerheted a világot, ha nem lépsz ki az ajtón. Akkor is megláthatod az eget, ha nem nézel ki az ablakon. Minél többet kalandozol az országok és az emberek között, annál kevesebbet ismersz meg belőlük."
Vagy ahogy Hermész Triszmegisztosz megírta:
"Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent.”
A környezetünk csupán egy tükörkép a benső világunkról. Ez az egyik legfontosabb felismerés a spirituális utazás során. Felismertük az egységet, és törekszünk megszüntetni a kettősséget, ami megoszt minket belül. Tudatosság(felsőbbrendű én) és ösztönösség(egó). Mivel életünk során kifejlesztettük a hamis énképünket magunknak, és létrehoztunk egy védekezési mechanizmust, így a félelmeinket elnyomjuk, eltároljuk őket a tudatalattiban. Viszont a félelmeink olyan erős rezgéssel bírnak, hogy így a későbbiek során megteremtjük őket az életünkben. Minél jobban próbáljuk kivédeni a negatív gondolatainkat, annál inkább meg fognak testesülni a való életben. Visszagondolva saját életemre, elég sokszor kellett szembesülnöm a saját félelmeimmel.
Az emberiség legnagyobb része szeretethiányban szenved. Ez persze csupán egy okozat, az oka a kettősség a megosztottság. Eltávolodtunk a forrásunktól.
A lélek persze üzen különböző betegségek formájában, hogy elhangolódtunk a központtól, de mivel nem értjük mi miért történik, így megpróbáljuk pár kapszulával elnyomni a testi tüneteket, de ezzel valójában becsapjuk saját magunkat és a gyógyszeripart támogatjuk csupán.
Lehet próbálkozni különböző feltétel nélküli szeretetcsomaggal is pl.: alkohol, cigaretta, mértéktelen evés, drog, szex, szerencsejáték, ezek aztán szépen lassan megszokássá válnak a mindennapjainkban és így sikerül egy hamis, de biztos függőséget kialakítani.
Van egy biztos, és nagyon egyszerű módja, hogyan szabaduljunk meg ezektől a feleslegessé vált dolgoktól az életünkben: kicsit tekerjük már feljebb azt a szeretet potmétert saját magunkban 🙂
Ne mástól kolduljunk már szeretet, ha megvan bennünk minden, ami a teljes és boldog élethez kell. Elhiszem, hogy könnyebb érzés azt a szerepet eljátszani, hogy kevesek vagyunk, hogy megváltsuk a világot, és könnyebb felelősségvállalás nélkül a másikra mutogatni, de ez mégis csak csak a Te világod!!
Felejtsd el a múltad, ne aggódj a jövőd miatt, kezd új lappal az életed, meg van rá a lehetőséged, a pillanat nem kérdez, érted van!!
Élj a lehetőséggel, hidd el van, aki kihasználja!
7 hozzászólás
Szia Zsolt !
Érdekes és tanulságos írásod.
Nagyon sok betegség visszavezethető lelki okokra, saját magam tapasztaltam ezt, az elmúlt időszakban és azt is, hogy ha belőlem feltétel nélküli szeretet árad hatalmas ajtókat lehet "megnyitni" vele, tényleg visszaáramlik.
Tényleg nem kell koldulni a szeretetet, hiszen bennünk van, csak nem mindenki használja ki megfelelően ezt a lehetőséget.
Nagyon tetszett az írásod:)
Szeretettel: Zsu
Szia Zsu!
Nagyon jól látod a dolgokat, minden betegség a harmónia hiányára utal, arra, hogy nem vagyunk összhangban a központunkkal. A magyar nyelv szépsége, ahogy ez megjelenik benne: félelem kontra egészség.:-) Ha félelemben élsz, akkor nem lehetsz egész.
Így már világossá válhat, hogy az esti híradások mi célt szolgálnak…
Nem véletlen, hogy a több ezer éves keleti gyógyászatban is az embert mint egészet veszik figyelembe egy-egy vizsgálatnál, nem különítik el, és nem csak a tünetekre írnak fel gyógyszert, ahogy ez a nyugati orvoslásban történik.
Örülök a felismerésednek!
Szeretettel:
Kircsi
Kedves Kircsi!
Végigolvasva fejtegetésed, én személyesen semmi újat nem fedeztem fel, de jól teszed ha ilyesmikről írsz, mert „egy új embernek minden vicc új”.
Lenne néhány megjegyzésem, de csak egyet írok le nehogy rossz néven vedd azt, amit le nem írok.
A múltat nem szabad elfelejteni, mert: „a múlt hibáiból tanul az ember”. Hiába kezdesz aztán új lappal, mert ugyanazokat a hibákat fogod elkövetni. Aztán meg, hogyan tudnám elfelejteni, azt az első találkozót egy régi szerelemmel? Szerintem ilyen tanácsokat ne adj, ez nem világi embernek való.
Értem ez alatt azokat, akik nem megtért bárányok, nem pedig a túlvilágiakat!
Üdv. István
Kedves István!
Örülök, hogy nem volt sok újdonság az írásomban, ez azt jelenti, hogy ezek a dolgok megfogalmazódtak már korábban benned és tapasztalati szinten már túlléptél rajtuk. Nem célom tanácsokat osztogatni senkinek, írásaim célja a megszólítás, minthogy a művészet esszenciája is lényegében ez, egy-egy tudatállapot megjelenítése, közvetítése a lélek felé. Az hogy személyesen ki mit lát meg egy-egy kivetített képben, az már a saját egyéni tapasztalati szintjéről árulkodik. Minden tanítást, lehet többféleképpen értelmezni, elég csak Jézus tanításaira gondolni. Nincs jó vagy rossz értelmezés, ahogy szerintem hibázás sincs, mivel minden az emberi fejlődését szolgálja. Ha az általad említett hibázásokat újból elkövetjük, az csupán annyit jelent, hogy még hiányzik a felismerés. A társadalomnak szüksége lesz mindig is bűnbakokra, mert a megosztottságot csak így lehet fenntartani az emberekben, de a világban valójában minden szent, még a hazugságok is az igazság építőköveiből épültek
folyt.:
Nem célom meggyőzni bárkit is arról, hogy ezt vagy azt kell a mondanivalóm tartalma mögött felfedezni. Akkor elvenném tőle a lényeget, a szabadságot. Erről még lehetne hosszasan írni, de majd talán egy külön cikkben megemlítem majd.
Üdvözlettel:
Kircsi
Köszönöm!
Szia eferesz!
Köszönöm, hogy elolvastál és értékeltél.
Üdv:
Kircsi