Az Evangélium kommentárja 3. rész

További bevezető megjegyzések 2.

Kérdezzük magunktól: honnan vehetnénk tudomást emberi életünk értékéről, értelméről? Ki az ember? Miért nem tud bizonyosat létéről, és hol, kiben, miben keresheti létezésének igazolását? Tudomása lehet-e arról, hogy életét hogyan kell megoldania? Tudomása van-e arról, hogy élete értelmét egyáltalán meg lehet-e találnia? Kire hasonlít az ember? Hasonlít-e egyáltalán valakire? Kihez, mihez igazodjon az ember? Miben áll az emberi élet értéke és célja? Milyen létminőség az emberi?

Én választ az Evangéliumokban keresek és találok, az én megfejtésem Krisztus: élete, szavai, tette, példája. Szeretném módszeresen bizonyítani, hogy ezekre a kérdésekre a magát Emberfiának és magát az Atyával egynek mondó Krisztus életével és tanításával hiteles választ tud adni.

A hagyományok – legyen az hindu, buddhista, kínai, egyiptomi, arab, zsidó, stb., – bár más és más időben keletkeztek, mind beszélnek arról, hogy az ember eredeti helye az égben volt. Az archaikus ember tudta ezt. Az élet keletkezését és az emberi élet eredeti helyét a kozmoszon kívül tudták. Az archaikus ember leírta, hogy eredeti helyünk és létezésünk jelentése e világon kívül keresendő. Az ember nem intelligens állat, hanem szellemi-lelki és jelenleg testi lény, ám személye örök és identitása nem innen való. Hogy erre emlékszik-e vagy sem, vagyis akar-e róla tudni, vagy sem, az már más kérdés.

Tegyük fel magunknak ismét és folyton a kérdést: egy bonyolult, sok millió éves biológiai önszerveződés eredményei vagyunk csupán? Nem többek, mint egy szerencsés faj a többi közül, aki a törzsfejlődés nyerteseként itt e bolygón sejtek és szövetek jól sikerült összességeként megjelenhetett? Az élet pusztán e szervezet megszületése, és megsemmisülése?

Az ember e világban, e keretek között, rettenetesen érzi magát. Közös érzésünk, közös tudatunk ez. Életünk igazolása várat magára. Már csak azért is, mert a tudomány, s így a mai közfelfogás szerint az ember valóban nem több, mint e bolygón több millió évnyi biológiai fejlődés eredményeként létrejött biológiai egyed. Ha az ember hisz a mai közfelfogás torzképében, akkor valóban rosszul érezheti magát. Hisz élete e kontextusból nézve: zárlatos. Egyik, s a másik oldalról is zárt. E kozmoszba zárt, rövid és értelmetlen.

Létünk eredetével és értelmével foglalkoznunk kell. Ez elkerülhetetlen. Ma a világ fecseg, mellébeszél, vásárol, önmegvalósít, és önigazol, ezzel próbálva e kérdést a szőnyeg alá söpörni. Ha az erről való gondolkozás megszűnik, vele együtt megszűnik az is, hogy az élet céljáról és értelméről beszéljünk.

Ha az ember e kozmosz terméke és szülötte, ezzel azt is mondjuk, hogy semmiféle transzcendens eredete és ebből következően semmiféle szakrális indíttatása és irányultsága sincs. Vagyis sikerül magunkat rábeszélnünk arra, hogy állatok vagyunk csupán, biológiai egyedek, hogy helyünk a világ, abból születünk, s abba térünk vissza, azaz a halállal megsemmisülünk. E felfogás zűrzavart, fejetlenséget és amoralitást okoz.

Ma a tudósok leírják, hogy – véleményük szerint – amit ma az emberi közbeszéd szellemnek és léleknek nevez, nem más, mint agyi tevékenységeink összessége. Azt mondják, egyedül testünk valóságos, s e testben kialakult igen bonyolult neuronhálózattal rendelkező agyunk képzi azon képzeteket, miszerint lelki és szellemi életünk is vagyon. Felfogásuk szerint csak e test valóságos, csak ezt látjuk, ezt tudjuk vizsgálni. Nagyszámú fizikai folyamat összességeként létrejött öntudattal bíró biológiai szerveződés vagyunk, életünk az első sejt megjelenésétől szervezetünk biológiai összeomlásáig tart csupán.

A világ keletkezéséről és létezéséről is a tudomány pusztán fizikai bizonyosságot próbál szerezni. A felfogás szerint nincs első ok, és nincs entitás, ami a világmindenséget ontológiailag megelőzné, a világ a vákuumból keletkezett, önmagába záródó hurok, önmagába harapó kígyó, matematikailag leírható fizikai folyamatok összessége, mely létrehívót nem igényel.

Gondoljunk bele, mit eredményeznek ezen vélekedések az emberi gondolkozás számára? A világ tehát zárt, önmagát létrehozó fizikai folyamatok összessége, az ember nem más, mint ebben a világegyetemben létrejött biológiai egyed, aki születik, él, majd biológiai élete végeztével megsemmisül. Így eredete, identitása, értéke és célja is csak e világi lehet, mert a kozmosz kereteken belül létezhet csupán. Mit gondol érez és hogyan viszonyul az ember önmagához, ha a tudósok által megrajzolt világnézetet fogadja el önigazolása számára? Mit is eredményez ez? Valami olyasmit, ami ma a világban tapasztalható. Ismerős szólamok juthatnak eszünkbe. Élj a mának, élj önmagadnak, önnön céljaidnak, bontakoztasd ki tehetségedet, szórakozz, politizálj, keress sok pénzt, vásárolj, fecsegj, légy sikeres, próbálj boldog lenni, hisz egyszer élsz és rövid időn belül meghalsz. Életednek se értelme, se értéke, se célja nincs, mert biológiai életeden túl nem vár más. Ha pedig nem több az élet, akkor szabad a vásár, szabad a rablás, megengedett az élet és a másik emberi személy kifosztása, meggyalázása, sárba tiprása. Szabad az értékek és nemesebb célok devalválása, mert magasztos, világon kívüli cél nincs, nem kell megigazolnunk, nincs morál, nincs üdv, az élet felfalásán és kizsákmányolásán kívül nincs egyéb élni-, és tennivaló. Az ember így állattabbá tud válni, mint az állatvilág élőlényei, az emberiség az állati lét alá csúszhat, hisz az állatoknak az élelem megszerzésén és fajuk fenntartásán kívül nincs egyéb önös érdekük, nem úgy, mint az embernek.

Létünk eredetével és értelmével foglalkoznunk kell. Ehhez az kell, hogy a fent leírtakat megvizsgálva feltegyük magunknak a kérdést: több-e az ember biológiai életénél, vagy sem, kereshet-e létezésére transzcendens igazolást, vagy sem, rákérdezhet-e a létezés létrejöttére, vagy elfogadja, hogy a világ és benne az ember nem több, mint fizikai folyamatok szerencsés véletlene. Szeretném a következőkben megértetni, hogy a létezés létezése, a létezés puszta megléte rámutat annak önmagán túlmutató létalapjára.