Ezek a télutói havas napok, a szikrázó napsütésben Tavasz zsenge illatát idézték fel benne. Mely az éledésről,a megújulásról szólt.
Továbbra is tervezgetett, járt ki a házhoz, a szabad perceit erre áldozta. Ment is minden szépen a maga útján. Az idegent, mert ő így nevezte el, azóta sem látta. A nagy nap is hamarosan elérkezett. Sikerült mindent egyszerre odaszállítani, a bútorok a helyére kerültek. A további munka már nem volt időhöz kötve. A csinosítás az ízlésen múlik, a berendezés színek összhangjának egysége.
Késő délután volt már, a fürőszobában lévő szekrénybe pakolászta a kozmetikumokat, amikor érezte fázik.Sietősre vette a dolgát, majd a szobába ment, és a konvektor kapcsolóját feltekerte. Lekuporodott elé a szőnyegre, hogy jobban érezhesse a melegét. Érezte elfáradt, mintha éhes is lenne. Akkor eszmélt fel, a Tonikon, és a kávén kívül szilárd étel szinte a gyomrában nem is volt. De! Egy nyamvadt diós patkót elrágcsált ide felé útközben, az autóban.
-Na gyerünk!-indította el magát. Pár falat, gyors zuhany, és irány az ágy!
Némi felvágott, bagett, paprika, sajt ami a hűtőben található volt. Nem éppen a bőség zavara. Bár a nagy bevásálást amúgy is itt tervezte be. Majd holnap bejárja a környéket. Készített egy jó forró teát, elkortyolgatta az étel mellé. A jóllakottság érzete mellé, már csak eg kiadós zuhany párosulhat.
Ahogy a forró víz végigáramlott meztelen testén, érezte a fáradtsága is alább hagyott, s reggelig el tudná viselni, az illatos gőzzel telitett kabinban a víz sugarát. Egy pillanatra úgy vélte mintha csengettek volna. Elzárta a csapot, fürdőlepedőbe csavarta magát. A vizes haját dörzsölgette éppen, amikor ismét hallotta a csengőt.
-Egy pillanat! Azonnal jövök!-kiáltotta.
A szobába sietett, magára kapta farmerjét, egy pólót. menet közben, még itatta a vizet hajáról, majd ajtót nyitott. Az idegen állt előtte. Zavartan álltak egymással szemben, miután a férfi törte meg a csendet.
-Fényt láttam az ablakból, hazafelé jövet, gondoltam beugrom egy üdvözlés erejéig, és megkérdezem, az autó azóta nem rendetlenkedik?
-Nem azóta minden rendben, hála az én jótevőmnek.-leplezte zavarát.
-Ma költöztem,elnézést, hogy ilyen csapzottnak lát. Fáradjon be! A birodalmam ugyan még egy barlanghoz hasonlít , viszont egy teával megkínálhatom. Udvariaskodott, bár titkon remélte nem ezt az estét fogja választni a férfi a beszélgetéshez.
-Köszönöm, kedvessségét, ez egy pillanatnyi hirtelen ötlet volt bekösznni, tudom én, mi az a költözés! Esetleg egy névjegykártyát a kezembe nyomhat, az elérhetőségével együtt, akkor egy alkalmasabb időpontban, szabad órában beszélgethetnénk.
-Nem sok embernek adom ki az elérhetőségemet, de tudja mit? Mivel olyan nagylelkü volt hozzám azon a napon amikor bajban voltam, most kivételt teszek. Feltéve ha lesz akkora szerencséje, és megtalálom a táskámat a nagy felfordulásban. Egy pillanatre kérem a türelmét. A szobába a szeme elé került a táska , a kanapéra volt lehajítva.
-Már itt is vagyok! Nem nézett a férfi kezére akarattal, s suta módon a bal kezével nyújtotta át a kis plasztik lapot. Egyet lépett az ajtó felé, majd a férfi is hátrált, a tekintetük találkozott. Sütöttek felé a szemek mintha az auráját is érezte volna. Majd szinte egyszerre szólaltak meg.Kis hangzavar támadt ebből.
-Jelentkezni fogok hamarosan, további szép estét.-köszönt ela férfi.
Amikor becsukódott az ajtó, megkönnyebbülten az ajtófélfának támaszkodott, karba tette a kezét, elmélkedni kezdett.
Ez az idegen, miért nem tűnik idegennek? Miért érzem azt számára én sem vagyok az? Izgalmasnak ígérkezik. Ettől vidám lett, s főként attól, hogy újra látta.
Pedig úgy álltam előtte mint egy ázott veréb kuncogott magában, majd gyors vetkőzéssel egy pillanat alatt a takaró alatt volt. Az sem számított a haja nem teljesen száraz. Magához ölelte kispárnáját,kényelmesen elhelyezkedett, és átadta magát az édes álomnak.
4 hozzászólás
Kedves Marietta!
Érdekes az anyagod, gondolom, lesz néhány folytatás. Néhány betűhiányra – javítható – felhívnám a figyelmed. Tetszik az anyagod, és várom a folytatást.
Levelet is írtam.
"csak eg kiadós zuhany párosulhat."
"Egy pillanatre"
"köszönt ela férfi."
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm!
Szeretettel:Marietta
"Készített egy jó forró teát, elkortyolgatta az étel mellé. A jóllakottság érzete mellé, már csak eg kiadós zuhany párosulhat." > Itt vigyázz a szóismétléssel. A hajamat amúgy én is ritkán szárítom…megszárad az magától is.:)
Kedves Marietta!
Most, hogy közelebb kerültek egymáshoz, a költözéssel, talán van esély rá, hogy kiderül valami a rejtélyekből…
Judit