A nő és a férfi az ágyban feküdtek egymás felé fordulva. Halkan beszélgettek. Hosszú ideje együtt voltak, elszálltak felettük az évek, de mégis mintha örökké fiatalok lettek volna. Vagy csak ők érezték úgy. A sok-sok évnyi házasság minden nyűge és baja kijutott nekik mégsem tudta őket elválasztani senki-és semmi.
– Ha úgy alakulna, hogy bekövetkezik a legrosszabb ami téged érhet, ugye tudod, hogy még aznap utánad megyek és ezt meg is ígérem, egy napot sem bírnék ki nélküled, mert nélküled fél ember vagyok és bele őrülnék a hiányodba – szólt a férfi a feleségéhez halkan.
– Persze, ne viccelj már! Higgyem is el, hogy nem keresnél másikat helyettem? – kérdezte meg a feleség csodálkozva, kétkedéssel a hangjában.
– Én ezzel nem viccelek, de nagyon remélem, hogy az a nap soha nem fog eljönni…
A férfi hangja magabiztos volt, és a feleség tudta milyen az amikor szerettet férje nem viccel.
– Olyan hülye vagy, ne gondolj ilyenekre, inkább aludjunk.
– Nem akarok még aludni! Mondj nekem szép dolgokat…
A férfi nem szólt a telefonba, csak hallgatta a rossz híreket. Már nem is figyelt a hírhozóra, de a lényeget azonnal tudomásul vette: a feleségével bekövetkezett a legrosszabb, amire nem akart számítani. Kezéből lassan csúszott ki a telefonkagyló, a hang a túlsó oldalon még magyarázkodott sajnálkozva, de a férfi gondolatai már rég nem ott jártak. Már nem érdekelte, mit mond az ismeretlen hang. Felegyenesedett, beletúrt hajába az ismerős mozdulattal. Szemei köd-fátyolosak voltak, mégsem sírt. Az előszobai üzenőfalra kiírta gyermekeinek, hogy egy kis dolga akadt és, hogy vigyázzanak magukra.
– Hé, kis anyám…! Itt a te doktor bácsid… Most megvizsgállak, tessék meztelenre vetkőzni! – vihogott a fehér köpenyes fickó, miközben a takarítónőt fogdosta az éppen üres orvosi szobában.
– Doktor úr, kérem ne inzultálja a betegét mert fel fogom jelenteni zaklatás miatt! – válaszolt szintén emelkedett hangulatban, a szilveszteri pezsgőtől igencsak spicces takarítónő.
– Ne feleseljen a doktor bácsival kisasszony, mert megharagszom és nem fogom meggyógyítani!
A részeg fehér köpenyes fickó megint csak nagyot kortyolt az olcsó italból, amit a sarki boltban vásárolt.
– Maga sosem volt orvos drága uram, tudom, hogy csak a kórház betegszállítója, aki felvette a főorvos úr köpenyét, de megbocsátok önnek mert szilveszter éjjele van.
A takarítónőből átmenetileg páciens lett.. Majd kissé imbolyogva, de annál határozottabb mozdulattal söpört le mindent az asztalról a kezével, majd csábosan alkalmi orvosára nézett és gombolni kezdte a blúzát.
– Doktor bácsi, kérem vizsgáljon meg, de jó alaposan…!
A férfi a vasút állomáshoz ért. Útközben a múlton merengett. Úgy érezte. nem tett meg mindent azért, hogy a felesége igazán boldog lehessen életében. Miközben a hó ropogott a talpa alatt, ő mosolygott, és arra gondolt senkinek nem tartozik semmivel! Csakis feleségének azzal, amit megígért. A gyerekek felnőttek, már nincs szükségük szülői támogatásra, most már azt tehet, amit csak akar. Milyen jó, hogy ő nem fogja megtudni, milyen az ha valaki magányos. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor ígéretet tett szeretett feleségének.
Kinyílt az forgalmi iroda ajtaja és kilépett rajta az állomásfőnök. A két férfi ismerte egymást. Köszöntek, majd mindenki ment tovább a dolgára. A közelben petárdák és tűzijátékok durrogása hallatszott. Sokan ünnepelték az újévet, de a férfit nem érdekelte, mosolyogva lépett a sínekre. A közeledő gyorsvonat fékcsikorgása, fémesen visítva, mint egy hosszú halálsikoly, bedarálta maga alá a férfi minden fájdalmát, röpke magányával együtt.
Az ígéret teljesítve lett…
A telefon hosszan csörgött. A kisebbik gyermek, aki már felnőtt nő volt, még félálomban emelte fel a kagylót.
– Helló! Boldog új évet kívánok! – szólalt meg az ismerős női hang.
– Szia anya! Neked is. Amúgy felkeltettél, tudtad?
– Sajnálom kicsim.. Gondoltam, hogy még alszol, de apádat nem tudtam elérni egész éjszaka. Nem tudod mi van vele, alszik?
– Mindjárt megnézem… – reagált a lány ásítozva.
Elsétált a szülők szobája elé, bekopogott, benézett. A szoba üres volt.
– Anya…,apa nincs itthon, elment valahova.
– Semmi baj. Ha haza ér, szólj neki, hogy hívjon fel! Jól van kicsim?
– Miért, baj van?
– Nem, semmi gond, mindjárt indulok haza a kórházból, csak valaki összekeverte a dolgokat az orvosi szobában és a kartonomat az elhunytak papírjai közé keverték. Képzelheted, még jó, hogy apádat nem hívták fel, hogy meghaltam. Frászt kapott volna…
3 hozzászólás
Szia Sid Clever! 🙂
Nem most írok nálad először, de tán utoljára. Azt gondolom, hogy ha valaki szól egy alkotásról, a szerzőnek minimum láttamozni kellene. Figyelemfelkeltőek a prózáid, pedig a versek felé húzok inkább.
Történetvezetésed szerintem fordulatos, de nem lepett meg a végkifejlet, mert az előző írásaidban kiadtad magad. Amire figyelned kéne, az a vesszők alkalmazása. Gyűjtögettem a hibákat, de mivel túl sok volt, elhatároztam, hogy általánosítok. A tagmondatok határaira jobban kellene figyelned, mert a legtöbb vesszőhiányt ott tapasztaltam. Találtam még hasonlóakat: „mégis, mintha”, „kijutott nekik, mégsem”. A 7. sorban a "nélküled" ismétlését ki lehetne küszöbölni. Egybeírás terén is találtam javítandót: a „beleőrülnék, vasútállomás, hazaér” egy szóba kívánkozik.
Nagyon tetszik ez az írásod is, tehetségesnek tartalak, de ha nem aposztrofálod, akkor a többit szó nélkül hagyom.
Szeretettel: Kankalin
Drága Kankalin!
Vannak hibák. Te vagy az egyetlen, akinek feltűnt. Azért reagálok, mert nem szeretném ha a "közönyöm" ellen-reakciót váltana ki belőled. Az író-gépemre sör löttyent, némely betűk mutálódtak. Telefonról kell pötyögnöm neked. A "kiadtad magad" és a "de-tán"-ra felkaptam a fejem. A "Clever"- név kötelez! Egyedi vagyok, és ez így is marad. Az irodalmi szabályokat akkor rúgom fel, amikor kedvem tartja. A vesszők, csak vesszők, a gondolat-menethez semmi köze. Egybe, vagyakárkülön: lényegtelen. Ez fakultatív. A szó-ismétlés pedig… Mindenki demagóg módon kezeli az alkotói szabályokat? Ez engem soha nem érdekelt, mégis jelennek meg "írásaim" egyes hírportálokon. "Tehetség…" Szerintem, aki beszélni tud, az írni is.
Már régebben "olvastam" a verseidet, de nem az én világom. /A verseim elég zavarosak./ Közzé teszek párat, amit neked fogok ajánlani. Szívesen diskurálnék veled a továbbiakban is itt, de kezd fájni az ujjam. Felveszem a csörgő-sipkát…
Üdv:..Sid!
Sziasztok!
Hát igen, a történet viszonylag jól meg van írva, bár nem túl életszerű.
Clever válaszánál viszont két dologra is felkaptam a fejem:
– "Egybe, vagyakárkülön: lényegtelen". Hamagadnakirszlényegtelen, ha azt akarod, hogy más is olvassa, lényeges. El kell dönteni, a vakvilágba beszélsz, vagy az olvasó fülébe!
– "Vannak hibák. Te vagy az egyetlen, akinek feltűnt.". Ez sajnos igaz, a hibákról itt senki sem beszél. Én például le is tiltottam a hozzászólásokat, mert nincsenek, vagy csak nagyon ritkán ilyen észrevételek – pedig csak a hibák ismeretében lehet fejlődni.
Üdv: István