Az ikerajtó
Második fejezet
2010. május 1. Makaó
Mo egykedvűen, különösebb cél nélkül sétálgatott a tóparton, előtte vészjóslóan magaslott Makaó jellegzetes tornya. Kedvelte, ahogy a város lüktetett, ahogy közel hatezer év történelme forrt egybe – ázsiai hadvezérek legendái, portugál templomok egy letűnt aranykorból, és hatalmas felhőkarcolók amerikai módra építve egy új kor hajnalán. Na, és mindennek a mozgatórugója: a szerencsejáték.
Az éjszaka során rengeteg pénzt vesztett, de nem zavarta, mindig van honnan visszapótolnia. Most, ahogy a Sai Van-tó partján sétált a forgalom megindulása előtti kék órában, hirtelen szabadabbnak, könnyebbnek érezte magát. Hátizsákjában ott lapult laptopja és a nemrég vásárolt mobilinternete. Innentől kezdve bármi lehetséges.
Körülnézett, majd megindult a Megértés Hídja emlékmű irányába.
– Itt az idő Mo Zhang, hogy kicsit világot láss! – motyogta átszellemülten, miközben egyre gyorsította lépteit. Már balra maga mögött hagyta a tornyot, feje felett a Sai Van-híd kígyózott végig a messzeségben. Átsétált az emlékműhöz vezető kis hídon, amely két hatalmas mélysötét obszidiántömbként magaslott fölé a kínai-portugál örökbarátság jelképeként. Sós víz és rothadt hínár szagának keveréke terjengett a levegőben, miközben a tenger halk morajlása szorította ki a távolodó város zaját. Mo az egyik talapzathoz lépett, leült hátát nekitámasztva, majd elővette a laptopot és a portot, hogy kiguglizza következő úti célját.
„HAWAII, Honolulu” gépelte a Google térképalkalmazásába, majd az utcaképet kezdte böngészni. A hívogató tengerpart helyett a kevésbé szem előtt lévő mellékutcákat, majd a távolabbi épületeket vizsgálta meg. Ajtóra volt szüksége odaát. A szeme megakadt egy kieső helyen lévő középületen: a Koko Head Általános Iskola vészkijárata csalogatóan hívta. Jó lesz, valószínűleg még mindig létezik – gondolta Mo.
Hosszasan tanulmányozta a képet, igyekezett az agyába vésni minden apró részletet, ami fontos lehet. Amikor érezni kezdte a zsibbadást a bal karjában, elrakta a gépet a porttal együtt, majd felállt, és a zsebéből előhúzott egy csonka fehér krétát. Valamilyen ötlettől vezérelve vett egy csomaggal előző nap egy útszéli írószerboltban, de mostanra az átmulatott éjszaka mementóiként hevertek összetörve nadrágja farzsebében. Az emlékműhöz fordult, és bal kezével kissé remegő vonalvezetéssel a Koko iskola vészkijáratához hasonló ajtót próbált felvázolni a sötét üvegre – inkább kevesebb sikerrel. Alighogy végzett a rajzzal, érezte, hogy a zsibbadás múlni kezd, miközben a krétarajz vonalai megelevenedtek, kitüremkedtek a térben, majd halk szisszenő hang kíséretében kinyílt az ajtó.
– Hát, az utazási irodák ezért nem fognak szeretni. – mondta Mo kaján vigyorral az arcán, majd táskáját felkapva szinte átvetette magát az átjárón.
Két perccel azután, hogy az ajtó bezárult, két alak egyenesedett fel az emlékmű feletti hídon.
– Mindent felvettél? – fordult a borostás, zömök férfi a mellette álló fekete hajú nőhöz, aki csendesen bólintott. A férfi lelkendezni kezdett.
– Micsoda mázli! Egy kulcsos! Ráadásul meg tudja választani a célpontot is. A Főnök el lesz ájulva, ha ezt megtudja. De előbb nézzük meg a jelkövetőt, tényleg célba ért-e.
– A jel szerint Hawaii-n van. Bevisszük? – kérdezte a nő enyhe orosz akcentussal.
– Állítsunk rá egy egységet, és ha a Főnök engedélyezi, mehet az akció. Kaptunk egy új feladatot: a milliárdos McCoy kölyök meglógott a diliházból egy semmibe nyíló átjárón keresztül. Elvileg a saját vérével rajzolta az ajtót a falra.
– Még egy kulcsos?…
– Nem tudom, de ha meglesz a srác, kiszedjük belőle. Na, keressünk egy ajtót, és hagyjuk itt ezt a bűntanyát.
2 hozzászólás
Volt évekkel ezelőtt egy filmes élményem, amely (érdeklődés hiányában?) folytatás nélkül maradt. Már első alkalmakkor is kifejezetten "hipervándorosnak" tűnt nekem az írás (mindamellett távol álljon tőlem mindenféle hasonlítgatás, ez csak az én szubjektív viszonyulásom), ezért egyre inkább úgy érzem, kárpótolva leszek. 😊
Szimpatikus a koncepció, s a történet mellett nagyon tetszenek a leíró részek, a helyek és helyzetek bemutatása is. Kíváncsian várom a folytatásokat.
Laca
Kedves Laca!
A sztori szempontjából elkerülhetetlen a hasonló történetekkel való összehasonlítás. Rengeteg irodalmi munka van, de törekszem az egyediségre. Engem "fiatalon" Alfred Bester Tigris!Tigris! műve rgadt meg nagyon, bár az is más aspektusból ragadta meg a témát.
Köszönöm a véleményedet.