Az irigy macska

Egyszer volt, hol nem volt, Pillangóországon is túl, volt egy kis falu. Ebben a kis faluban nem akármilyen állatok voltak. A gazdájuk egyszer csak kidobta őket az útra, s ők ide vándoroltak.
Volt ebben a faluban egy óriási fa. Ennek az ágain csücsült az Elnök-úr, és társai. A fa neve
Fűzapó volt. Bölcs, öregember volt, elnézést, öreg fa. Mindenki tőle kért segítséget, de az irigy állatok nem értették szavát. Aki gonosz volt, és nem volt tiszta a szíve, az sohasem érthette meg Fűzapó szavát.
Így történt, hogy Cirmost is kidobták az utcára. Előkelő, bájos úrfi volt. Meglátta a sünöket, és követni kezdte őket. Eljutott tehát egy faluba. Különös falu volt, de még mindig követte a sünöket. Ők egyenest egy hatalmas fához siettek. Tanácsot kértek tőle, majd elmentek.
"Hát te, kiscica, mit szeretnél kérdezni? A szemedből látom, hogy csak idetévedtél". szólt a fa. Cirmos nagyon meglepődött. "Nem kell a segítsége egy ilyen fajtának, mint ön! Boldogulok egyedül is"! Vetette oda neki Cirmos szemrehányóan, majd előkelően elsétált mellette. Orrát felhúzta, fejét hátrabillentette, mancsait pedig lassan, kecsesen emelgette. Mindenkit lenézett, azt hitte, hogy ő ott a király. Egyszer csak megszólította valaki: "Cirmos, ugye? Ha be szeretne költözni a faluba, jöjjön utánam". Itt mindenhol tudják a nevemet? – gondolta magában Cirmos. "Igen, én vagyok. – szólt fölényesen. – És kérem szólítson Mr. Cirmosnak. Most tévedtem ide, eledel, és otthon nélkül. Jó lenne, ha tudnának itt nekem biztosítani egy kényelmes, otthonos helyet". Cirmos leült, és bámult a nyúlra, aki kérdő szemekkel nézett rá. Biztosan nem értette. "Kéne nekem egy jó, meleg hely, amiben lakhatok". Ismételte el Cirmos, kicsit lassabban, a gyengébbek kedvéért. Legalábbis ő így gondolta. "Értem. Akkor jöjjön". A macska elindult a nyúl után, és egy lepukkant, szemetes házhoz értek. "Ez itt a magáé". Mutatott oda a nyúl. "Ez? – kérdezte Cirmos úr. – Sokkal jobbra számítottam. Mi ez? Ez egy lepukkant szemetes mocskos ház! Nekem ez nem kell! – Cirmos kiabált. – Miért ilyen ocsmány házat adnak nekem? Annyi sok szép ház van itt, erre pont nekem, ezt a házat adják? Nem lehet igaz! Velem is bánjanak tisztes jogú polgárként"! Cirmos elfáradt a kiabálásban. A nyúl ijedtében majdnem elfutott. Csepegett róla a víz. Remegve mondta: "Sajnálom, Mr Cirmos, nincsen másik ház". Cirmos leverte a nyúl kezéből a mappáját, és elfutott, miközben ezt mondta: "A fa majd biztosan segít! Nem úgy, mint maguk"! Futott, addig, amíg a nagy fűzfához nem ért. "Jó napot! Kérem, adjon nekem egy házat az ágán"! Mondta lihegve Cirmos. Fűzapó csúnyán nézett rá, és ezt mondta: "Aki nem elégedett életével, ne lakjon sehol"! De ebből Cirmos csak annyit értett: Lalala, lala, lala! Egy teknős ment Cirmos felé, és így szólt hozzá: "Gyere velem, macska! Elmondom a falu titkát, amit nem szabad elmondanod senkinek! Te irigy voltál, akaratos, és elégedetlen, így nem beszélhetsz Fűzapóval. Pedig ő a legbölcsebb ebben a faluban. A másik pedig, hogy az ágakon csak a bölcsek ülhetnek. Ha te is olyan bölcs leszel, és okos, egy nap majd te is ott csücsülhetsz".
Cirmos elgondolkodott ezen. De attól a perctől fogva ő is bölcs lett, és nem elégedetlenkedett, irigykedett soha többé.