Az új év, ha akarjuk, ha nem, itt liheg az ó nyomában. Akár várjuk, akár nem, kikerülhetetlen. Akkor már jobb, ha várjuk. Ha szebbnek, barátságosabbnak képzeljük, mint amilyen a régi volt, s amit legszívesebben elfelejtenénk.
Mert az ember tud a legaljasabb lenni a teremtmények között. Az állat akkor öl, ha éhes, vagy ha a kölykét védi. Az ember bármikor, ha éppen kedve szottyan rá. Ráadásul a hamis próféták áldását is megkapja hozzá.
Este van, Budapest, Nyugati pályaudvar. Néhány utas cselleng a csarnokban. A jegykiadó automatánál bosszankodnak, a pénztár, hátul a barakképületben, 18 órakor bezár.
Becsühög egy vonat Záhony felől. Gyerekek szállnak le róla, kezükben, hátukon szatyrok, iskolatáskák, batyuk. 6-7 évesek lehetnek, arcukon riadtság. Párokba rendeződve mennek egy tagbaszakadt férfi, a kísérőjük után. A férfi siet, észre sem veszi, hogy a gyerekek már szinte szaladva követik, nehezen cipelik a sok poggyászt. A csapat hirtelen megáll egy fekete kukás zsákot maga után vonszoló takarítónő mellett. A kísérő valamit kérdez tőle ukránul. A meglepődött asszony a fejét rázza, majd arrébb megy. Én tudnék segíteni, beszélek oroszul, gondolom, a férfi is. De ezt most nem szabad, oroszul most nem lehet. Egy eligazító-tábla van a közelünkben, és mutogatva, jelbeszéddel próbálom odairányítani a figyelmét, ott ukránul is ki van írva mindenféle információ.
A gyerekekre nézek. Tanári szemmel hamar felmérem, úgy két osztálynyian lehetnek. Szeretnék mosolyogni rájuk, akik apjuktól-anyjuktól távol, érthetetlen nyelvet beszélő idegenek között cipelik motyójukat, ki tudja, hová. Nézünk egymásra, sírni lenne kedvem. Ők már nem is sírnak.
Én csak egyetlen dolgot remélek az új évtől. Békét.
9 hozzászólás
Kedves Kati!
A remény már túl kevés ehhez, éljük meg mihamarább.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm Szabolcs, hogy elolvastad. Sajnos, remény sincs arra, hogy egyhamar vége lesz.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Érdekes ez az életkép amit kiragadtál. Én többnyire mindig ugyanazon az úton járok.
Ha arabokat vagy ukrán esetleg orosz nyelvet hallok, már behunyt szemmel is meg tudnám mondani hol járok.
Érdekes, hogy azt írod várjuk a békét. Kelet Európai háborúk pár.
Szlovéniai tíznapos háború, 1991. június 26-tól július 7-ig
Horvátországi háború, 1991?95
Boszniai háború, 1992?95
Afgán háború 2001-2012-ig tartott. Ennek mi a lényege. Ameddig lesz lőszer elpufogtatnak.
Szerintem hat évig biztos eltart majd, de lehet lesz az tíz is. Ez csak elképzelés vagy statisztika.
Lehet illúzió rombolónak tartod, de szerintem ebből nem lesz béke. Csak felnéztem.
Ez pedig hirtelen na jó nem olyan hirtelen, de eszembe jutott.Na ennyit akrtam. Érdekes volt.
A körülményekhez képest nyugodt évet kívánok neked!
Szeretettel: Ági
Köszönöm Ági, hogy itt jártál, és hozzászóltál az írásomhoz.
Szeretettel: Kati
Még egy helyesbítés Az Afgán háború 2001-2012-ig tartott.
Azt írod ”
” Nézünk egymásra, sírni lenne kedvem. Ők már nem is sírnak.”
Na igen. Vannak helyzetek amikor lehetne sírni látástól vakulásig, csak már nem megy a sírás.
Csúnyán hangzik, de az emberek a jót és rosszat is megszokják? Megesik. Csak idő kérdése.
Na ez a vége.Jó éjszakát!
Szeretettel:Ági
Na három a magyar igazság. 2021 az a 2012. Még jó,hogy visszaolvastam.
Amúgy az Uránok még jobban várják a békét nem tudhatom.
Tanultam oroszul rég volt. Nem beszélek sem Ukrán sem Orosz nyelven.
Nehéz szülés volt ez a három bekezdés, Bele is fáradtam. Lehet majd jobban alszom.
Na tényleg befejeztem. Amit akartam csak leírtam nagy nehezen.
Jó hétvégét!
Szeretettel: Ági
Kedves Kati!
Lenyügözött írásod!
“Nézünk egymásra, sírni lenne kedvem. Ők már nem is sírnak.”
Nehéz írnom hozzá,nekem is sírni lenne kedvem!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia Kati! 🙂
Betértem ide, mert amilyen gyorsan szalad az idő, lassan vége lesz ennek az évnek is.
Szomorú ez a történet, sajnos közelről lehet érezni igazát. Ebből a helyzetből nehéz pozitívumot kivenni – bármennyire csak nézőpont kérdése -, pedig az apró pozitívumok segítenek, hogy könnyebben cipeljük terheinket.
A béke utáni vágy közös gondolatunk, valószínűleg szép számmal állnak be ebbe a táborba. Nem sokat tehetünk azért, hogy ez az óhajunk teljesüljön, de már az is előrelépés, ha saját házunk táján béke van.
Egy szónál felcsillant a szemem, szerintem nem lep meg, hogy a “becsühög” állított meg. Nagyon kedvelem a prózáid szövegében a rég elfeledett népies vagy téjnyelvi szavakat. Mindig mutatsz belőlük, ezt köszönöm, mert nem kerülnek süllyesztőbe, ha életben tartjuk, majd továbbadjuk.
Legyen békés, boldog új éved! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Mindig előttem van ez a riadt gyerekcsapat. Ők aztán igazán nem tehetnek semmiről, mégis megszenvedik ezt a háborút. Elgondolkoztam azon, vajon milyen felnőtté válnak majd. Ki tudják-e nőni azt a traumát, hogy egyik napról a másikra mindent elvesztettek, ami a biztonságot jelentette számukra?
Köszönöm, hogy elolvastad. Szeretettel: Kati