30. fejezet
Reggel, már korán csengetett Kinga Péteréknél. Kis időbe beletelt, amíg Péter kisántikált a kapuhoz.
– Fáj a lábad, – kérdezte Kinga.
– Igen, – válaszolta Péter. – lehet, hogy tegnap kicsit túlterheltem. Akkor fel sem tűnt.
Sikerült kinyitni végre a kaput, így végre Péter nyakába ugorhatott Kinga, amitől kicsit felszisszent, de állta a sarat. Az első csók után, kicsit hátrább lépett. – Ne haragudj, nem tudtam magam visszafogni. Semmit nem aludtam az éjjel, legszívesebben rohantam volna hozzád.
– Én sem, – válaszolta Péter. – minden gondolatom nálad járt, csak ritkán zavarta, meg amikor belenyilallt a fájdalom a sebbe. Dr. Seres figyelmeztetett rá, hogy ez már így lesz, ha időváltozás jön.
– Tudod milyen jól meg lehet élni az időjóslásból? – ugratta Kinga. – Ráadásul, ha odafigyelsz, te még el is tudod találni, hogy milyen idő jön.
– Bejössz? – kérdezte, csak úgy mellékesen Péter. – Vagy figyeljük az időjárást, itt a kapuban. – mosolygott talányosan Kingára. – Most jól jönne a noteszod, felírhatjuk, hogy milyen az időjárás, én meg elmondom, milyen fájdalmakat éreztem éjjel.
Kinga szokásával ellentétben, most nem bokszolt az oldalába, hanem újból megölelte.
– Nem hoztam noteszt, – mondta széles mosollyal. – szabadságon vagyok, és nem hagyom, hogy felbosszants.
– Eszembe sem jutott, – puszilta meg Kinga homlokát. – örülök, hogy ilyen korán jöttél. – ölelte meg ismét, kicsit szorosabban.
– Mit szeretnél csinálni a nap folyamán?
– Nem terveztem semmi különöset. – nyitotta Kinga előtt a bejárati ajtót. – Majd elütjük valahogy az időt. Meddig érsz rá? – kérdezte Péter.
– Egész nap ráérek, nincs otthon semmi munkám, – nézett Péterre, mert érezte, hogy kérni akar valamit. – de miért kérdezed?
– Eddig nem sikerült beszélnem a szüleimmel Jolánról. – válaszolta magyarázatként Péter. – Ma korán érnek haza, ráadásul együtt. Arra gondoltam, ma megemlítem a dolgot.
– Ehhez szeretnél egy kis háttértámogatást? – kérdezte Kinga.
– Igen, nem mintha félnék előhozakodni a témával, de biztos kíváncsiak lennének a véleményedre.
– Maradhatok, ha ez segít, de én alig ismerem. – válaszolta Kinga.
– Jó emberismerő vagy, – tessékelte be a nappaliba Péter. – ezt a szüleim is tudják, így biztos, hogy kikérik a véleményedet.
– Annyit mondhatok, hogy nekem szimpatikus.
– Ez bőven elég lesz. – nyugtatta Péter.
Hamar eltelt a nap, sokat nevettek, beszélgetés közben. Ebéd után sétáltak egy keveset. Péter lába, ma hamarabb elfáradt, mint előző nap. Délután kártyáztak egy keveset, és társasjátékot is játszottak.
Nyílt a bejárati ajtó, amin először Sára lépett be, de szorosan mögötte ott volt Péter apja is. Kinga azonnal felugrott, hogy üdvözölje őket.
– Csókolom, Sára néni, Pali bácsi. – puszilta meg mind a kettőt.
– Szervusz, Kinga, – ölelte meg Sára. – hányszor mondtam, már, hogy felejtsd el a nénizést, meg a bácsizást. Amíg gyerekek voltatok, elfogadtam, de azóta felnőttetek.
– Azt is nehezen szoktam meg, hogy egezhetlek benneteket, de erről nem tudok leszokni, – magyarázta Kinga. – nálam a megszólításotokhoz hozzá tartozik. De ha nagyon zavar, megpróbálom magamra erőltetni, hogy elhagyjam. Remélem sikerül. – tette még hozzá.
– Nem zavar, és nem is leszúrás képen mondtam, csak szeretném, ha éreznéd, hogy te itt már rég óta családtag vagy. – simogatta meg Kinga arcát. – Amúgy, hogy telt a napotok? – kérdezte. – örülök, hogy nem hagyod egyedül unatkozni Pétert.
– Jól eltelt, – lépett oda Péter is üdvözölni a szüleit. – de örülök, hogy ilyen korán megjöttetek, mer valamit meg szeretnénk beszélni veletek. – kezdte mondandóját Péter, és nem véletlen többes számban.
– Miről akartok beszélgetni? – üdvözölte Pál is Pétert és Kingát. Közben megfordult a fejében, hogy itt valami komoly bejelentés jöhet, ha a fia így kezdi a mondandóját.
– Gyertek be a nappaliba, – invitálta őket Péter. – üljetek le.
Péter apja most már biztos volt benne, hogy a fiatalok bejelentik az eljegyzésüket. – fűzte tovább korábbi gondolatát, és egyre szélesebb mosollyal foglalt helyet, közben megfogta Sára kezét, és jelentőségteljesen rá nézett. – Hallgatunk fiam. – nézett Péterre. – Mit akarsz mondani.
– Eddig nem sokat beszélgettünk, azaz nem sokat meséltetek apu bátyjáról, Sándor nagybátyámról, – kezdte felvezetni a történetet Péter. – én nem is találkoztam vele soha.
– Régi história ez Péter, – nézett szomorúan fiára Pál, mert kénytelen volt rájönni, hogy itt most nem lesz eljegyzés, és ez a téma őt elég kínosan érinti. – nem kellene bolygatni a múltat.
– Nem bolygatni akarom, csak érdekel, hogy miért nem tartottátok a kapcsolatot ilyen hosszú időn keresztül?
– Jó elmesélem. – adta meg magát Pál. – Nagy volt a korkülönbség kettőnk között. Én felnéztem rá, bíztam benne, erős támaszom volt, amíg itthon lakott. Nagyon egyedül maradtam, amikor elköltözött.
– Azt hiszem, én, mint kívülálló, – szólt közbe Sára. – jobban el tudnám mesélni.
– Jó akkor mond el te. – hagyta jóvá Pál. – Nekem úgy sem menne részrehajlás nélkül.
– Égen, nagy volt köztük a korkülönbség, – kezdett bele Sára. – és itt a faluban a fiúk a koruknak megfelelő csoportba tudtak csak bekerülni. Abban az időben bandáknak hívták őket. – magyarázta Sára. – Sándor beemelte apádat, az ő bandájába, ahol ő vezető szerepet töltött be. Mivel nem találkoztál vele, nem tudod, hogy Sándor lényegesen erősebb felépítésű, volt, mint öccse. Már gyerekkorában szeretett fával dolgozni, állandóan a fészerben volt, és fűrészelt kalapált, mindig fabrikált valamit. Ettől a felsőteste úgy ki volt dolgozva, mintha konditerembe járt volna. Abban az időben sokat számított a fiúk között, hogy ki milyen erős. Mellette apád, elég csenevésznek tűnt. – nézett bocsánat kérően férjére Sára. – Ne sértődj meg, – kérte Pált. – de fontos, hogy így meséljem, mert ebből fogja a legjobban megérteni.
– Meséld tovább, ahogy te láttad, – törődött bele Pál. – úgy is látják, hogy most sem vagyok egy díjbirkózó. Én anyámra hasonlítottam, ő törékeny, alacsony asszony volt. A pám mellette óriásnak tűnt, Sándor az ő alkatát örökölte.
– Test erejének köszönhetően, – folytatta Sára a történetet. – minden el tudott érni a bandatagoknál, még azt is, hogy a testvérét, teljes értékű tagként kezeljék. Amikor felköltözött Pestre Pál egyedül maradt a bandában. Nem tudta magát a továbbiakban, se megvédeni, se elfogadtatni. Kénytelen, volt ott hagyni őket. A korosztályának megfelelő társaság, pedig már nem fogadta be.
– Egyedül maradtam, – vette át a szót Pál. – és nem csak a testvéremet, a védelmezőmet, veszítettem el, hanem azt a közösséget is, ahol voltam valaki. – nézett maga elé szomorúan. – Igaz csak a bátyám jóvoltából lehettem valaki. Akkor még alig múltam tíz éves, és nagyon egyedül maradtam, és e miatt őt okoltam, meg azt a lányt, aki miatt elhagyott.
– De hát ő nem tehet róla, – szólt közbe Péter. – már én is tudom, hogy ha valakibe bele szeret az ember, akkor menni kell utána, még akkor is, ha a végén rosszul sül el a dolog. Ráadásul, ők tényleg megtalálták a boldogságot, szépen éltek, míg a nagybátyám meg nem halt.
– Ezt meg honnan tudod? – nézett rá csodálkozva apja.
– Találkoztam Jolánnal, – mondta ki határozottan, mint aki tudja, hogy itt az alkalom. – ti csak Jolinak hívjátok.
– Hol, és hogyan találkoztál vele? – kérdezte Sára, és megfogta férje kezét mintha félne valamitől.
– Meséltem, hogy mikor először jártam Pesten, – kezdte mesélni a történetet most Péter. – egy hajléktalan asszony segített, először abban, hogy éhen ne haljak, utána meg, hogy legyen pénzem a hazaútra.
– Joli volt az? – kérdezte Sára, és könny szökött a szemébe. – milyen kicsi a világ. – mondat, alig hallhatóan.
– Igen. – válaszolta Péter. – Nagyon rossz körülmények között él. – tette még hozzá.
– Miért? – nézett Pál csodálkozó szemekkel fiára. – Jól menő asztalosműhelyük volt Pesten. Szép nagy házban laktak. Amikor eltemettük Sándort, egy szóval sem említette, hogy nehézségei vannak.
– Akkor még lehet, hogy nem is tudta. – magyarázta Péter.
– Amúgy is, – szólt közbe Sára. – Ha tudott volna róla, gondolod tőled kért volna segítséget?
– Igazad lehet. – mondta Pál. – De mi történt?
– Ez is hosszú történet. – kezdte Péter.
Pál felállt, kiment a konyhába, behozott egy üveg bort, négy pohárral, töltött mindenkinek, és visszaült eddigi helyére. – Ráérünk, – mondta fiának. – meséld el nekünk.
Péter részletesen elmesélte, amit Jolántól hallott. Nem hagyta ki azokat a részeket sem, hogy milyen odaadással ápolta, már akkor is amikor még nem tudta, hogy rokonok. A mesélés közben néha anyjára tévedt a tekintete, és látta rajta, hogy megrázza a történet. Péter szorosan fogta Kinga kezét, mintha abból erőt tudna meríteni a folytatáshoz.
– Megígértem Jolánnak, hogy befogadjuk. – zárta le a mondandóját.
– Ezt, hogy gondolta, a nélkül, hogy velünk meg nem beszéled? – kérdezte apja, de a hangjában nem volt semmi harag, semmi elutasítás. – Kinga, – fordult, most először a lányhoz. – te is találkoztál vele?
– Igen, ha jól emlékszem kétszer.
– Háromszor. – helyesbített Péter.
– Ez mindegy, – szakította félbe vitájukat Pál. – jó emberismerőnek tartalak, mi a véleményed róla?
– Nekem szimpatikus, – válaszolta határozottan Kinga. – kedves művelt, csak sajnos meglátszik rajta, hogy az utcán él egy ideje. Láttam rajta, hogy Pétert nagyon megszerette, és ez akkor is így lenne, ha nem derül ki. hogy rokonok.
– Mikor költözne? – kérdezett közbe Sára, aki már eldöntötte, segíteni kell.
– Várjál már kedvesem, – intette le Pál. – befogadjunk egy idegent?
– Nem idegen, – szögezte le Sára. – a bátyád felesége, és segítségre van szüksége.
– Hova fektetnénk? – kérdezte, még mindig ellenkezve Pál.
– A vendégszobát, kisajátítottad műhelynek, – mondta a kész tervet Sára. – azt kiköltöztetjük a fészerbe, és régi funkciója szerint fogjuk használni azt a helyiséget. Péter szobájában két heverő van, az egyiket átvisszük, azon alhat Joli.
– Ha Kinga itt akar aludni, akkor hova fektetjük? – kérdezte feleségét, próbálva megvédeni, Kinga érdekeit.
– Legfeljebb, nem alszom itt egy darabig. – mondta Kinga, hogy segítsen Sára tervének megvalósításában.
– Ha befogadjuk, akkor etetni is kell. – szögezte le Pál. – Miből?
– Nem egy nagyigényű asszony, – próbálta megnyugtatni apját Péter. – a fizetésemből, mind a ketten meg fogunk élni.
– Segíthet is nekünk. – terelte másfelé a beszélgetést Sára. – Teljesen el van hanyagolva a kertünk, mert sokat dolgozunk, ha rendben tartaná, annak még haszna is lehetne.
– Jól van, úgy látom, alul maradtam, fogadjuk be. – mondta ki az áment Pál. – Hiába ellenkezem, minden mondatomra van két-három ellenérvetek, és amúgy is többen vagytok. Pedig leendő menyemtől elvártam volna, hogy mellém áll.
Ezt a megjegyzést, Kinga kivételével, mindenki elengedte a füle mellett. Ő elmosolyodott, de csak úgy, hogy a többiek ne vegyék észre. – Ezen dolgozom elég rég óta. – gondolta, és megszorította Péter kezét.
2 hozzászólás
Kedves János!
Fifikás nőszemély ez a Kinga, nagyon tudja, mit akar! Jó karaktert találtál ki.
És Jolán élete is megoldódni látszik.
Élvezettel olvastam:
Ylen
Kedves Ylen
Köszönöm, hogy mindig jelzed, hogy olvasod a folytatást. Örülök, hogy tetszik.
További jó szórakozást.
Üdv: FJ.