Az-után…

A temetőben finoman permetezve szitált az eső. Ahhoz kevés volt, hogy az összegyűltek ázzanak, ahhoz sok, hogy bármi is szárazon megússza. Az elsőszülött fiú állt a gödör szélén, mellette testvérei, mögötte a többi rokon, még távolabb az elhunyt barátai, volt munka és sporttársai.

A pap kissé érthetetlenül mormolta a szöveget, miközben a koporsó elindult lefelé. Az elsőszülött csak nézte, és közben eszébe jutott az eltelt néhány nap. Maga előtt látta a rokonokat, ahogy veszekedtek a kevés örökségen. Látta a sok indulatot, szurkálódást, miközben ő intézte a temetéssel kapcsolatos teendőket. Nem gondolta volna, mennyi acsarkodást szül majd ez az esemény, mennyi egymásra mutogatást, alakoskodást.

Mást is látott. Rengeteg kellemes élményt, amit az apjával együtt éltek meg, a sok tanítást, jó tanácsot, és néhány felhőtlen családi összejövetelt, nevetéstől hangos ünnepet.- Nagy viccmester volt az öreg.- jutott eszébe, és kissé elmosolyodott, míg a többiek hüppögtek, zsebkendős látványelőadásaikkal.

A koporsó közben leért a gödör fenekére. Az elsőszülött lassan előhúzta kezét kabátja zsebéből, benne egy nagyon jó márkájú drága üveg sör. Megbontotta, és magasra emelve elkezdte önteni a tartalmát a koporsó után.

-Egészségedre édesapám. -mondta hangosan.
Ekkor megnyílt a koporsó és az öreg elkapta az üveget, mielőtt még kiürült volna. A rokonság sikoltozva menekült távolabb, onnan lesték, mi történik. A pap is hátrált három lépést. Csak az elsőszülött maradt nyugodtan ott. Az öreg szájához vette, és nagyot húzott belőle.
-Egészségedre fiam. –nézett a fiú szemébe, és pajkosan összekacsintottak. Ezután szépen visszafeküdt a helyére, ahogy az egy halottól elvárható. A fiú megfordult a rokonok és ismerősök felé.
-Min csodálkoztok? Tudtam, hogy ez volt a kedvence! –azzal legurította torkán a maradékot.