Az utolsó idegen

A nap már lebukott a látóhatáron túlra, és én még mindig nem értem el a fogadót. Hideg szél csapkodta körülöttem a fákat. Megborzongtam és szorosabbra fogtam össze a köpönyegemet. Egy bagoly huhogott fel mellettem, mintha csak helyeselte volna gondolatomat: – Bizony, a prémmel bélelt köpönyeget kellett volna felvenned.
Bosszankodva sóhajtottam fel. Magamban már a századik alkalommal átkoztam el Kajan nevét, aki arra biztatott, hogy induljak el csak bátran, rövid időn belül a fogadóhoz érek majd. Most pedig itt állok éhesen és fáradtan. Fogalmam nem volt mennyit kell még gyalogolnom. Hirtelen esőcseppeket éreztem az arcomon.
– Már csak ez hiányzott – nyögtem keservesen. Megszaporáztam a lépteimet vigyázva, hogy ne lépjek bele a rohamosan szaporodó tócsák egyikébe. Az utat rövidesen sötétség burkolta be. Bár sosem féltem a sötétben, most nem szívesen látott vendég volt a számomra. Annál is inkább, mert igyekezetem ellenére a cipőm nem sokban kezdett különbözni a sáros földúttól.
Mire végre elértem a fogadót, már bőrig áztam, és a cipőm minden lépésemnél cuppogva próbált elbúcsúzni a lábamtól. Egy ponyvával letakart szekéren kívül a környék teljesen kihalt volt. Az ajtó előtt megpróbáltam a külsőmet valamiképp elfogadthatóvá tenni. Lelki szemeim előtt már egy puha vetett ágy, és tányérban gőzölgő forró leves képe táncolt, amikor valaki felrántotta az ajtót és majdnem belém ütközött. A fiatal lány halkan felsikkantott, majd bocsánatkérően rámmosolyogva elsietett mellettem. Szőke haja vastag fonatban csüngött alá a hátán. Utánabámultam aztán beléptem az ajtón.
Bent dohányfüst és izzadtságszag kavargott a levegőben. A falakon kézzel festett kancsók lógtak szép sorban, a kis helyiségben kellemes meleget adott a kandallóban lobogó tűz. Rajtam kívül még négy embert számoltam meg, a kocsmárost is beleértve. Egy idős férfi a tűzhely melletti lócán tányérokat faragott éppen. Ketten az asztal mellett pipázva beszélgettek, a kocsmáros pedig valami folyadékot öntött egy kannába. Jöttömre valamennyien felnéztek. Pillantásaik keresztüzében odasétáltam a pulthoz. A kocsmáros letette az edényt amivel idáig foglalatoskodott és gyanakvóan méregetni kezdett.
– Jó estét! – köszöntöttem románul. Ez is egyike volt a huszonkét nyelvnek amit beszéltem és írtam. – Van kiadó szobájuk?
Úgy nézett rám, mintha hirtelen két fejem nőtt volna amíg beszéltem. Azt hittem nem értette amit mondtam, így újra megismételtem a kérdést.
A többiek kíváncsian figyeltek. – Van – csikorogta a kocsmáros. Feje körül egy légy zümmögött kitartóan.
– Akkor szeretném kivenni ma éjszakára – mondtam az erszényem után tapogatva.
– Nem lehet.
A légy még mindig a levegőben körözött. Úgy látszik még nem döntötte el, hogy a kocsmáros kopasz fejére szálljon, vagy a legközelebbi ételmaradékra.
– Nem lehet? – ismételtem. – De hiszen az előbb azt mondta…
– Igen, azt mondtam – vágott a szavamba.
A légy időközben döntött. A kocsmáros feje érdekessebnek látszott. A sarokban az egyik fickó kiütögette a pipáját.
– Akkor nem értem. Miért nem vehetem ki azt a szobát? – Nem volt kedvem vitatkozni. Fáztam, és szabadulni akartam a vizes gönceimtől.
– Azt beszélik, a faluban eltűnt egy kisgyerek. A magas, szikár férfi aki eddig csöndben pipázott, most megszólalt . – De előtte még furcsán kezdett el viselkedni. A férfi egyenesen rámnézett. Az asztalon lévő gyertya félig világította meg az arcát, de így is láttam a szeme alatt húzódó forradást. – Egy héttel az eltűnése előtt egy harapásnyomot láttak a nyakán.
Erre a kijelentésre olyan csend támadt, hogy hallani lehetett a kocsmáros feje tetején mászkáló légy neszezését. A csendet az ajtó nyikorgása zavarta meg. A szőke lány jött vissza, kezében néhány darab fával. Nem vette észre a levegőben terjengő feszültséget. Megrakta a tüzet, levette a fejéről a kendőt, aztán leült az öreg fafaragó mellé törölgetni a tányérokat.
– Nézzék, sokat kellett gyalogolnom mire ideértem. Csak egy szobát szeretnék, ahol kipihenhetem magam. Reggel pedig már megyek is tovább – igyekeztem minnél barátságosabb hangot megütni.
A forradásos arcú felállt az asztaltól ahol eddig ült és elém helyezett egy Bibliát, zsebéből meg kikotort néhány szem fokhagymagerezdet. – Egy nyavajás vérszopó vált belőle – köpött aztán a földre.
Majdnem elnevettem magam. Egy vámpír!? Inkább tartottam valószínűbbnek, hogy a szülei csináltak vele valamit. Már éppen szólásra nyitottam a számat, de inkább komolyságot erőltettem magamra. Szemem sarkából láttam, hogy a lány gyakran felejti rajtam a szemét, mintha csak magában tanakodna.
– Mi közöm nekem ehhez? Én csak egy szobát akarok.
– Hát akkor, egyen kegyelmed és tegye rá kezét a könyvre, – tolta közelebb a fokhagymát a forradásos arcú – hadd lássuk nem amazok közül való.
Útáltam a fokhagymát, még az ennivalóban is. Habozásom meglátszódhatott az arcomon, mert a szikár fickó a mellénye alá nyúlt és egy hosszú kést húzott ki onnan. Tudtam mit jelent ez. Ha nem teszem meg amit mondott, vér fog folyni. Feltehetőleg az enyém. Újra a gerezdekre pillantottam és kiválasztottam a legkissebbet. Nem akartam arra gondolni, hogy ki tudja mit fogdosott előtte a kés gazdája. Kezem a Bibliára helyeztem és a számba vettem a fokhagymát.
Miután nem kezdtem el sem füstölni, sem görcsökben fetrengeni, a kés visszavándorolt a helyére, a gazdája meg akkorát ütött a hátamra, hogy azt hittem mindjárt visszajön a lenyelt fokhagyma. Az evéstől már el is ment a kedvem.
– Nem is volt olyan nehéz, igaz!?
– Most már megkaphatom a szobát? – a fokhagyma íze borzasztó hányingerre késztetett, amit nagy nehezen tudtam csak legyűrni.
– Persze uram. Alina! Menj, gyújtsál be a fenti szobába! – kiálltott rá a kocsmáros a lányra.
Alina felkelt és a szemével intett, hogy kövessem. Előtte még kértem egy pohár bort majd a pultra tettem a kocsmáros által kért összeget, aztán siettem csak a lány után. Az emeleten Alina az egyik ajtó előtt várakozott rám.
– Begyújtottam a kályhába, nemsokára meleg lesz – kicsit gondolkodott mielőtt továbbmondta volna – figyeltem ám magát odalent.
– Figyeltél? – keresztbefont karral vártam a folytatást.
– Láttam, hogy nem idevalósi az úr. Olyan finomak a kezei.. Ha valami másban is szolgálatára lehetnék..
Elpirult az utolsó mondatra, de kék szeme állta a pillantásomat.
– Ha végeztél, látogass meg a szobámban. Sejtettem, hogy nem az első lehetek számára akinek felajánlja szolgálatait, és azt is, hogy biztosan nem a két szép szememért teszi.
Alina biccentett egy és elment.
Beléptem a szobába, becsukva magam mögött az ajtót. A sarokban álló kis kályhában vidáman lobogott a tűz. Meggyújtottam az ágy mellett lévő kisasztalon a gyertyát és ennek fényében levetettem a ruháimat. Szépen kiteregettem a kályha mellé, hogy reggelig száradjanak. Az esőverte ablakon át kibámultam a sötétségbe, de csak a magam tükörképét láthattam viszont. Karcsú termetem, már-már nőies arcvonásaim a férfiakban ellenszenvet, a nőkben viszont vonzalmat ébresztett.
Leheveredtem az ágyra. Hagytam, hogy gondolataim szabadon kószáljanak a fejemben. Azt hittem itt megtalálom a választ a kérdésekre, amik oly régóta gyötörtek. Sajnos csak egy hiú, erőszakos uralkodót találtam, akinek a legfőbb szórakozása az emberek lefejezése és karóba húzása volt.
Félálomban valami zajt hallottam. Azonnal megfeszültek az izmaim, ugrásra készen felültem.
– Ki az?! – szóltam hangosan.
– Alina vagyok uram- hangzott a fojtott válasz az ajtó felől.
Magamra kaptam az ingemet és beengedtem a lányt. Alina azonnal vetkőzni kezdett, telt keblei szinte kibuggyantak az alsóinge szorításában. Némán néztem ahogy kiszabadította magát ruháiból. Amikor már csaknem mezítelen volt, odaléptem hozzá és rátettem a kezem a nyakára. Alina megborzongott az érintésemtől. Elkezdtem lágyan csókolgatni a bőrét, finoman harapdálni a vállát. Hallgattam ahogy sóhajtozik, kezemmel szüntelenül simogatva testét. Beszívtam édeskés pézsmaillatát. Milyem más ezeknek az embereknek az illata.Ők még nem nyomják el saját testszagukat, így sokkal intenzívebben hatott rám.
Alina türelmetlenül maga után húzott az ágyra. Szétvetett lábakkal várakozóan nézett. Bujaságának illata, ahogy felforrósodott testét átadta nekem megrészegített. Nyelvemmel felfedező útra indultam rajta. Fokozatossan többet és többet adtam neki, elnyújtva a magam örömét is, míg végül már láttam, hogy bármelyik percben átlépheti azt a határt, ahonnan nincs visszaút.
Felemelkedtem és a lányra feküdtem. Az egyesülésünk pillanatában Alina a hátamba vájta körmeit és irányítani kezdett csípőjének ritmusával. Vele együtt kezdtem mozogni.
A bensőmben szunnyadó szörnyeteg minden egyes mozdulatomra erősebbé vált. Ki akart törni, hogy pusztítson és friss vérrel csillapítsa éhségét. Éreztem, nem tudom visszatartani és felülkerekedik rajtam, mint mindig. Alina mit sem sejtve kapaszkodott belém. Beteljesülése pillanatában csaptam le rá. Hosszú szemfogaim a lány nyakába mélyedtek és szívni kezdték az életet jelentő folyadékot.

Hajnalodott amikor elhagytam a fogadót. Alina vére épp elég volt, hogy megnyissam a kaput és átléjek egy másik idősíkba, választ keresni létezésemre.