Az utolsó nap

Rekkenő a hőség. Már-Már elviselhetetlen, pedig csak most lehelt pírt az égbolt arcára gyengéden a nap, akár egy titkos szerető. A hajnal uralmát ezekben a percekben töri meg a reggel. A megváltó reggel.De kinek? Kinek megváltó? Talán azoknak, kiket nyomaszt az álom az éjszaka különös zajai. Azoknak, kik minden élve fogadott reggelt sóvárogva várnak, mert hízlalja így sem sovány tárcájukat. De másként van ezzel Bob a rabszolga fiú. Tizenöt éves, életerős, derék legény, de a reggeltől még ez az ifjú szív is retteg. Minden egyes ébredés kalitkába zárja vágyai madarát s roppant igába hajtja acélos testét. Kegyetlen és kényszeres robotba fogja s nem engedi, míg a nap le nem száll égi pompájával, színei nyugalmat hozó kavalkádjával. De ugyanez az enyhülést hozó égi paletta az ami meg is öl belőle minden egyes nap egy kis darabot. A nap első sugarai, akár gyilkos tőrök, minduntalan kimetszenek egy-egy darabot a kis vágyból fogant madár lelkéből, ki ott senyved töviskalitkájában s csak este…Csak este szárnyalhat szabadon az ébenszínű szabadságban mártózva a csillagok megértő fényei között…
Most fordulhat az idő kereke sietve, loholva az ötösre. Ezt a háztájéki vekker: a kakas is nagyon jól tudja. Ébresztőt is fúj. Azt az illúzióromboló, gyilkos ösztönöket felszabadító érces hangján. Kidörzsölve az utolsó álmot is szeméből, nekiveselkedik hát a fiatalság egy újabb fárasztó és keserves napnak. Felölti szakadt, koszos ruháját, sziszegve, de nem az égető gyapot ezernyi apró szilánkjától, hanem az undortól. Az undortól, ami minden ébredéskor méregcsókokkal leheli körbe.
– No fiam, kipihented magad?-Kérdi menetre készenállva az apja- Induljunk…
Megsem várva a választ, megértő hangon adja az utasítást. Nem is kell, hogy megérkezzen a válasz, hiszen nincs más lehetősége a fiúnak, ahogy az apjának sem volt sem a nagyapjának sem egyik felmenőjének sem.
– Hát persze.
Próbál egy kis életet csempészni a hangjába, hiszen tudja jól, hogy kár ezen rágódni. Ez jutott, ezt a játékot már végig kell játszania. De vajon hol van a vég?
Körül' egy óra gyaloglás a tikkasztó hőségben az átkozottul porzó, száraz úton, míg a földekre nem érnek. Többek már kint vannak, azok akik közelebb laknak a betakarításra váró szilánkot termő földhöz. No meg a hajcsárok. Lóháton, puskával. Finom hússal és kevésbé poshadt vízzel. Így azért kicsit könnyebb. Bob számtalanszor gondolkodott már el azon, hogy bizonyára ezek a puskás pökhendiek sem élvezik a munkájukat. Vagy, a másik eshetőség, hogy igenis nagyon szeretik, hiszen kiélhetik felsőbbrendűségi érzéseiket. Ők döntenek élet és halál kérdéséről, ha arról van szó. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között őgyeleg a helyére. És már kezdődik is a förtelem. Pár perc az égetű tűzgolyó fénye alatt, s barna bőrén duzzadó patakok indulnak féktelen útjukra. Ez sem okoz semmiféle örömöt. Főleg akkor, ha azok a patakocskák egyenesen a szemébe csobognak. Marja, akár a sav a bőrt. De nem gyúrhatja ki a sós lét sötét, szinte fekete íriszeiből, hiszen a gyapot apró szuronyai nem javítanának a helyzeten. Fájdalmas és nehézkes órák egy csiga tempójával araszolnak. Ő meg csak üres tekintettel, gépiesen teszi amit tennie kell. Amire született. Habár ezt mondják neki, ő valahol reméli, sőt tudja, hogy talán többre is hivatott szánalmas léte. Csak esélye nem lesz soha, hogy megtalálja önmagát.
Dél van. Ebédidő. Már ha egyátalán nevezhetik ebédnek szegényes kosztjukat. Nem panaszkodnak, lehetne rosszabb is-gondolják az optimistábbak- de akárhogy is…Egy karéj kenyér s mellé egy falás szárított hús, aligha nevezhető ebédnek. Csendben, fáradtan majszolnak a dolgos emberek. Nem nagyon szólnak egymáshoz. Örülnek, hogy egy pár perc nyugalom és pihenés jut. Ők így vannak ezzel, de a pásztorok nem. Mindig akad egy-kettő, amelyik ízetlen tréfákkal szándékozik elmulatni az idejét. Főleg az a Jack. Egy harmincas éveiben járó igazi bugris. Egy rongy alak. Ahol csak lehet, ott köt bele még az élő fába is. Sokszor még a kollégái sem igazán viselik el. Ez a Jack itt a főgonosz. Marcona fazon. Majd két méter és vagy másfél mázsa. A legszebb ló is neki jutott. Egy hófehér csődör. Akár a királyoknak.
– Jó étvágyat!
Hangzik fel gúnyos kívánsága s fitymáló türkiz tekintetében a gonosz ezer arca csillan fel. A rabszolgák tekintete félve kerüli a szigorú kék szemet. Tudják jól, ha belenéznek, vagy vissza szólnak akkor könnyen bajba kerülhetnek. De ez akkor is így van, ha úgy tesznek, mint most. Mélyen halgatnak, s megtört tekinteteikkel a forró homokot vájkálják…
– Netán már nem jó? Zavarlak benneteket?
Fenyegető hangjára csak kisebb-nagyobb sóhajok szakadnak fel. "Már megint kezdődik" egy emberként gondol mindenki erre. És kíváncsian, ám továbbra is leszegett tekintettel várják, hogy vajon ki lesz a következő áldozat "féreg" Jack listáján.
– Elvitte tán a prérifarkas a nyelvetek? Mihaszna bagázs!
Egyre erőszakosabb hangot üt meg. Többek már letették az ételt. Elment az étvágyuk.
– Mi van te patkány? Nem ízlik a zaba?
A lustán falatozó Bobnak vakkant, s elé is hajtja lovát. A fiú tűri a sértést, s mintha a falat öklömnyire nőtt volna szájában olyan nehezen csúszik csak le, hogy majdnem beleszakad a torka is. Ekkor felnéz a hajcsárra. Fekete íriszei még rejtegetik megtört büszkesége néhány cserepét. Ám azok olyannyira hevesen ragyognak, akár az erdőtűz ha tombol.
– De. Igazán jó! – Feleli közömbös hangon.-
– A magadfajtának jó is! Még ezt se érdemelnétek. – És megtoldva a sértést még egy embereset a fiú elé is sercint.-
A többi szolga csak reménykedve figyel. Remélik, hogy nem esik baja az ifjú Bobnak. Reménykednek benne, hogy majd jön egy másik fegyveres, aki majd elviszi ezt a tulkot innen. De félő, hogy nem lesz ez így, hiszen Harry a jószándékú öreg-talán az egyetlen közülük- ma nincs szolgálatban. Így hát marad a fohász.
– Most megütnél igaz? – A gonosz türkiz pengéivel támad az ártatlan sötétségbe- Mi lesz fiú? Üss csak meg! Lássuk mit tudsz, te szarházi!
És a következő köpet már Bob szeme közt talál új helyet magának, s úgy terpeszkedik szét a hamvas bőrön, mint egy dáma, arany párnákon. Letörli ingeujjával, s a düh meggörbíti telt, húsos ajkait, de a féktelen erőt mi kirobbanni készül belőle, féken tartja az esze. Tudja jól, hogy mi vár rá, ha neki ront ennek az átkozott rongyéletűnek. És akkor nem csak neki és Jacknek, henm még a többieknek is bajuk eshet.
– Tudtam én! Ti niggerek mind azt hiszitek, hogy jobbak vagytok! – felkacag- Ha jobbak lennétek, akkor most én törölgetném a Te nyáladat a pofámról! Büdös fattyú!
Puskatussal érkezik a csattanás. Egyenesen a fiú orrába. A vöröslő élet fájdalmakat lövellve a szövetekbe tör magának utat, hogy bíbor színnel ragyogjon a perzselő napon. A csapás olyan hirtelen érte, akkora erővel, hogy egyből a porba zuhant. Izzadtsággal keveredett vére ad most némi öntözést a kies talajnak. Széles, lapos orrában C alak rajzolódik ki, s duzzad kétszeresére. A féreg meg önelégülten figyeli, ahogy a fiú szenved a porban s a többiek is csak pattanásig feszült idegekkel, cikázó tekintettel s abban valami különös fénnyel szemlélődnek. A harag gyújt lámpást a barna tükrökben. Az csillog most oly bőszen…Bob vasból vert idegei szétroppannak a növekvő teher alatt. A vörös felleg teljesen ráborult az agyára.
– Megödlesz!!!
Bömböl fel, akár egy sebzett oroszlán. Ősi-vad erővel egy pillanat alatt pattan fel s ront neki támadójának, de sajnos amilyen hirtelen robbant a szikra, úgy is vész oda. A puskatus ismét arcán csattan.
– Csak ennyi telik tőled? Te! Bátor..
Gúnyolódik hahotázva. A többi szolga meg az ajkát harapdálja mérgében, s némelyik már olyan dühöt érez, hogy egymaga nekirontana az összes őrnek. Ám azok most jót szórakoznak társuk műsorán. Eszük ágában sincs közbelépni.
– Látjátok kutyák?!! Ez van akkor, ha valaki túl sokra tartja magát senkiházi létére!
Hergeli a földön heverő fiút, aki újból igyekszik összegyűjteni erejét, hogy feltápászkodjon és megvédje becsületét. És a többi rabszolgát is ingerli, hiszen látszik rajtuk, hogy megbénítja őket a tehetetlenség és alig kell valami, hogy kirobbanjon belőlük az évtizedes gyűlölet.
– Dobd el a puskát! Verekedjünk meg puszta kézzel…Puskával még egy medvét is legyűrök!
Vág vissza gúnyosan a srác. Tudja, hogy bele fog menni, hiszen most a büszkeségét sérti. A képességeit firtatja. Így talán lesz esélye is, hogy lepofozza a férget.
– Azt hiszed így nem szedlek szét!?- hangos kacagásba kezd – Tévedsz öcsi, nagyot tévedsz!
Sikerült neki. Jack ledobja fegyverét s ököllel, ahogy fair és férfias úgy áll szembe a fiatal rabszolgával, kit már jócskán lerendezett a puskával.
– Meglátjuk!
Egy jó adag vért köp ki a porba. És feldobja mancsait. A többiek és az őrök feszülten figyelnek. Főként az utóbbiak, hiszen már csőre is töltötték puskájukat. A levegőt meg átjárja valami különös, megfoghatatlan dolog. Megfoghatatlan, de azt súgja: " Ebből baj lesz, nem is kicsi".
Bob csak áll és várja a támadást. Kicsi kora óta gyakorolgat az apjával verekedni. Mindig is ezt a technikát érezte sajátjának. Vár, ahogy a tigris is tesz, mikor az áldozatát cserkészi. Megvárja míg eléggé közel kerül és akkor lecsap. Jack is vár, de hamar le is veszi a lapot. Támadnia kell, mert az ellenfele nem fog. Közel táncol már-már profi módon – biztos sokat gyakorolta egy-egy kocsmai összetűzés alkalmával – aztán mikor kellő közelségbe sikerül kerülnie egy lendületes, igazán nagy pofont indít a fiú felé jobbjával, de a lendület elvész. Levegőt talál. Fürge az ellenfél. A pillanat tört része alatt Bob egy kisebb erejű, de pontos ütést mér az őr állára, amiből ki is serken a vér. Még egy luft Jacktől és még egy tökéletes ívű jobbhorog a sráctól. Ennek már fele sem tréfa. összegyülemlik a megalázottság és a düh gondos ötvözete a hajcsárban, s az dúvad módjára ront rá a nála tán kétszer is kisebb ellenfélre. Bob mellett a fiatal ruganyosság sikerül kitérnie a pörölycsapások elől. Jack háta mögé kerül, aztán egy jókorát könyököl a gerincébe. A fájdalom bőszen járja most át. Fel s alá futkos, akár egy eszeveszett bolond a mosolygó folyosóján.
A ´nézőközönség´, mindkét félről szájt tátva, szemet meresztve figyeli az eseményeket, de készülődnek is. Itt már valahol mindenki sejti, hogy ez a mai nap végzetes lesz. Persze, mi más is lehetne? Egy rabszolga megver egy őrt? Az lehetetlen. És már a gyász súlyos fekete fellege is ott úszkál a szolgák feje felett. Tudják, hogy ezt nem fogja megúszni a fiú. De legalább példát statuálhat ezzel…
Ideje sincs a marcona őrnek viszonozni a kínt, mert jön is a következő szeretet csomag. Az meg a tarkóján csattan és elég pontosan, mert a drabális fickó úgy szakad össze, le a porba, mint a parasztgatya.
– Ne!!!-Tör ki az apából a kiáltás, teljes hangterjedelemmel. És már futásnak is ered lába, de késő…-
A fiú a dörgedelmes hang forrása felé fordul, s mellkasán át utatszaggatva magának, cafatokkal együtt reppen ki belőle az ólom. Kellemes meleg árad szét egész testében, szeme fekete tükre büszkén, elégedetten ragyog. Tudta ő hogy a mai nap más lesz, mint a többi. Érezte. Még cirka fél másodpercig ragyog apjára, s aztán annak karjaiba omlik. Elkapta még mielőtt arccal a porba zuhant volna, akár egy rongy.
– Nee!!! Neeem!!!
Kérleli fiát, de az már nem válaszol. Csak egy utolsó forró lehelet szökik ki a vértől festett, telt ajkakon, de semmi több. S egykori büszkesége romjain épült újnak a ragyogó palotája mered rá tekintetéből…