Babona

Az egésznek az a rusnya fekete macska volt az oka.
Láttam én, hogyne láttam volna, hogy ott sétált át előttem az úton! A farka úgy meredt az égre, mint egy szőrbe bugyolált antenna. Nem álltam meg, nem fordultam vissza, mint szoktam. Azt gondoltam, eleget viccelődött már kis családom a fekete macska-mániámon, most nem adok rá alkalmat.
Rossz döntés volt.
Az, hogy az Erzsébet hídtól a Blaha Lujza térig fél óra alatt értem a dugó miatt, biztos nem az ő műve volt. De a többi igen.
Amikor be akartam csukni az autó ajtaját, ott maradt a ruhám. A gomb természetesen eltört, visszavarhatatlan lett. Ekkor még nem gondoltam a macskára. Akkor tudatosult bennem, hogy kekeckedik velem, amikor furcsán kezdtem érezni a járást. Lenéztem kedvenc szandálom sarkára, és láttam, hogy annak bizony vége. Most már biztos voltam abban, hogy legalább egy kellemetlenség még vár rám. És bekövetkezett. Az autóhoz fél óra késéssel érkeztünk vissza, a parkoló őrök látogatásának eredménye vörösen virított az ablaktörlőmön. Ez volt az a pillanat, amikor Luciferre esküdve megfogadtam, hogy beállok fekete macska pusztítónak. Viszont, megnyugodva számoltam, hogy a három kellemetlenség megtörtént, most már baj nem lehet.
Gondoltam én, tett ellene a macska. Lehet, hogy meghallotta ígéretemet, és tenni akart még ellenem.
Kánikula, péntek este, Pest ki akar ürülni. Az autópályán nem lehetett haladni. Jó ötletnek tűnt, hogy ha sávot váltok, gyorsabban jutok előre. Index ki, mozdítom a kormányt. Eszembe sem jutott, hogy a mellettem/mögöttem jövő sofőr nem akar beengedni. Pedig nem akart. A két autó közé lehet, hogy nem fért volna be annak a rusnya fekete dögnek a farka. De megúsztam! Remegő lábakkal nyomtam a gázt, de nyomtam, és mentem, mint az őrült, mert a mögöttem jövő vezető nem csak a gázt nyomta, hanem a dudát is.