Dániel érte jött este. Nézett is nagyot Virág, micsoda jóképű srác ez a Dániel. Hosszú világos nadrág, és hozzá fekete, rövid ujjú ing volt rajta. A haja is jobban állt, mint máskor, de az is lehet, hogy csak szebbnek látta, mert délután, amikor a tengerbe menekült előle, és naná, hogy utolérte, olyan szorosan ölelte, és olyan forró volt a csókja, hogy nagyon megdobogtatta a szívét. Bizonyára még most is annak a csóknak a hatása alatt van, azért látja szebbnek és másnak, hogy szinte szürkének érzi magát mellette.
Bezzeg Dániel, hangot is adott tetszésének.
– De gyönyörű vagy! – sóhajtotta, és úgy állt ott, mint akinek leesett az álla…
– Ugyan kérlek, nincs rajtam semmi különös, olyan vagyok, mint mindig, te csak magadat áltatod, feleslegesen. Látod, én nem mondom, de jóképű vagy, pedig az vagy…
– Ha sietünk, még elcsípjük a naplementét – suttogta Dániel a fülébe, miközben a kezéért nyúlt, és kéz a kézben futottak le a partra.
Végig kellett sétálniuk a halászfalun, hogy eljussanak az Adria hotelbe. Kellemes volt az esti szürkületben sétálni, a sötét is lassan, óvatosan lopakodott, és már a lámpák is kigyúltak az utcákon.
Ahogy közeledtek a kikötő felé, kellemes halszag csapta meg az orrukat. Halászcsónakok futottak be, és kötöttek ki, majd pakolászták ki a zsákmányt, hordták be a csónakházba, ahol aztán szortírozták, majd hűtőházba vitték azonnal. Virág megtorpant egy pillanatra, nézte, hogyan serénykednek a halászok, s közben mélyeket lélegzett.
– Gyerekkoromban imádtam ezt a halszagot. Mindig elnéztem a halászokat, amint dolgoznak serényen. Ha a tengerre mentünk, mindjárt ezt a halszagot kerestem, nekem ez jelentette a tengert. Ma már lassan eltűnik ez a jelenség, alig akad olyan falu, ahol még él a hagyomány. Ma mindenki a turizmusból akar megélni, már nem foglalkoztatja a fiatalokat a halászat, pincérnek, szakácsnak képezik magukat … érthető, az jobban profitál … ha kihalnak ezek az idős, szikár, napszítta-bőrű halászbácsik, akkor már nem lesz hol keresnem a tengert.
– Mindig lesz ilyen, csak lehet, hogy nekünk kell megkeresni és megtalálni őket, de majd azon leszünk. Találunk mindig ilyen helyet, meglátod… Miért nem szóltál, előbb is eljöhettünk volna ide.
– Én már sokszor mentem olyan helyre, ahol úgy tudtam, hogy van, mégsem volt… Talán jövőre már itt sem lesz, vagy egy modern szálloda áll majd itt a csónakház helyén… olyan gyorsan változik a világ, hogy nem is lehet követni … néha elszomorít, nagyon.
– Sokat ültem a parton, órákig néztem a halászokat. Anya mindig perlekedett velem, miért nem játszom a nővéreimmel, miért kell neki mindig külön rám figyelnie, hol vagyok, mit csinálok? Pedig csak ültem, vagy álltam egy helyben, néztem őket, és magamba szívtam ezt az illatot. Most olyan jólesik újra éreznem.
Dániel csókot nyomott a feje búbjára, átkarolta a vállát, magához húzta. A lány is átfogta a fiú derekát, s így mentek tovább a szállodáig.
A szállodában pincérek raja fogadta őket. Érdeklődtek milyen nyelven tudnak értekezni velük. Ők a horváton kívül német, angol és olasz nyelven állnak a rendelkezésükre. Egy fiatal németül beszélő srác csapódott hozzájuk, miután Dániel elmondta a két lehetséges nyelvet, amit megértenek. Vezette őket az asztalukhoz.
A hatalmas teremben az asztalok két oldalt helyezkedtek el. Elöl valami rögtönzött színpadféle volt összeácsolva, rajta a zenekar, és már muzsikáltak is, kellemes zene szűrődött ki. Sokan elfoglalták az asztalukat, de nem táncolt senki, pedig igen tágas tér volt a táncolóknak a két asztalsor között.
Valahol a középmezőnyben volt az asztaluk. Meg is lepődtek, hogy rajta áll a nevük: Dani Dániel, Mezei Virág, helyes magyarsággal kiírva.
A pincér megvárta, amíg helyet foglalnak, majd megkérdezte, kérnek-e valami aperitifet.
Természetesen kértek, Virág Dánielre bízta, hogy mit, mert ő nem ért hozzá, egyébként is, ha ő nem, majd megissza, aki kérte.
– Azt mondta, mindjárt hozza az italt és az előételt, addig válasszuk ki az étlapból a főételt.
Az étlap is négy nyelvű volt. Összedugták a fejüket, tanakodtak.
– Olyasmit ne kérjünk, amiről nem tudjuk micsoda, mert én éhes vagyok – jelentette ki Virág.
– Én is, méghozzá nagyon! – nevetett Dániel. Megegyeztek a kétszemélyes vegyes tálban – és hozassunk egy üveg pezsgőt, jó? – Virág bólintott.
A vacsora pazar volt és bőséges. Degeszre ették magukat. Hátra volt még a desszert. Két lehetőség közül választhattak: tortaszelet vagy fagyi. Nehezen tudták eldönteni, mert már nem kívántak semmit. Végül a torta mellett döntöttek, mert valahogy a fagyi meg a pezsgő nem igen volt összeegyeztethető.
Fiatalok alig voltak, inkább középkorúak, meg idősebb párok üldögéltek, sőt már táncoltak is javában, amíg ők vacsoráztak. Aztán ők is táncolni mentek. Virág izgult, mert olyan régen nem táncolt már, valójában nem is szeretett táncolni. Nézte mások hogy csinálják, aztán kérte Dánielt, magyarázza el, hogyan kell.
– Ne izgulj, én vezetlek, te csak gyere utánam, ilyen egyszerű…
Összefogództak és Dániel vezette. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Szerencsére lassú szám volt, tangó. Dániel könnyeden vezette őt, tényleg, csak ment utána, megvolt a ritmus, összehangolódtak és ment…
Jó volt Dániellel táncolni, még soha nem tudta senki így vezetni, vagy csak mert egészen Dánielhez simult, s az jólesett, a többi meg ment magától.
Sokat táncoltak azon az estén. Még az időről is elfeledkeztek. Iszogatták a pezsgőt, meg táncoltak. Virág még soha nem élvezte a táncot, de most nagyon.
– Lehet, hogy te profi táncos vagy? – kérdezte nevetve.
– Jaj dehogy! Hidd el, én is izgultam, nem sokat táncoltam, talán még gimis koromban, egy tanárnőnk tanított bennünket, hogy a szalagavatón ne legyünk olyan kétballábasak. Sohasem élveztem így a táncot, mint most.
Aztán jött egy keringő. Virág megijedt.
– Nem, erre már tényleg nem vállalkozom…
– Dehogynem! Tudod, csak mindig jössz utánam, vezetlek…
És ment. Virág, Dániel után. Forgatta, végig száguldottak a hosszú termen, majd vissza. És ment a tánc is. Virágnak is. Dániel nagyon belejött. Valahogy a tér is megnőtt körülöttük. Forogtak, őrültül forogtak, és hihetetlenül nőtt a tér körülöttük, akkor szólt a fiú:
– Kapaszkodj a nyakamba, mind a két kezeddel… – és Virág a nyakába kapaszkodott, nevetett, féktelen jókedve volt, s ekkor Dániel felemelte a levegőbe, s forgott tovább. A lány felsikoltott, aztán élvezte ezt a forgást, olyan volt, mintha repülne. Már nem is kapaszkodott, széttárta a karjait, és kacagott.
Amikor véget ért a zene, s újra talajt érzett a talpa alatt, akkor ölelte át újra Dániel nyakát, az viszont a derekát tartotta szorosan a tapsvihar közepette. Csak akkor döbbentek rá, hogy mindenki őket nézte, és nekik szól a dübörgő taps.
Éjfél is bőven elmúlt már, amikor hazafelé indultak. Gyönyörű volt az éjszaka. Holdfény, csillagok, tengervíz-locsogás… Lassan andalogtak, meg-megálltak ölelték, csókolták egymást. A tudatalattijukban ott volt már a közelgő búcsú … még lassúbbra fogták, még gyakrabban megálltak. Egy nagyobb társaság leelőzte őket. Azok is ott voltak a táncteremben, egy-egy arc ismerősnek tűnt. Szemlátomást ők is a szálloda irányába tartottak, ahol Virág is lakott.
Egy másik csoport távolról követte őket. Hangosak voltak, beszélgettek, nevettek. Németül folyt a társalgás előttük is, utánuk is. Megálltak kicsit a tengerparton, nézték, hogy hintázik a nagyképű hold a vízen. Még a gondolataik is megegyeztek. Arra gondoltak, bárcsak soha ne érne véget ez az éjszaka…
Aztán Virág észbe kapott.
– Menjünk, aludnod kell, holnap utazunk.
12 hozzászólás
Drága Ida!
Csodálatosan írod le a fiatalok esti szórakozását, a táncot, amely két összeillő pár esetében egyedi értékű. Megragadta figyelmem,hogy ma már a fiatalok nem űzik a tengerparton az ősi mesterséget, a halászatot. Láttam egy olyan videót, melynek az volt a címe, hogy Zöld falu. A fiatalok elmentek a faluból, jobb kereseti lehetőség reményében, az idősek kihaltak, és a kis halászfalut teljesen benőtte a dudva, csak a házak domborulatain látszottak, hogy ott valaha éltek. Ne menjünk messzire, hiszen hazánkban is egyes szakmák szinte kihalófélnek vannak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy e csodálatos este után mi következik.
Sok szeretettel: Matild
Drága Matild!
Hát igen, változik a világ. Az én fiatalkoromban még tele volt a tengerpart kicsi halászfalvakkal, s olcsóbban is üdülhetett az ember… Ma már minden figyelem a turizmusra összpontosul, tényleg eltűnnek, vagy kiépülnek a halászfalvak…
Holnap jön a következő és a jövő héten véget is ér… Köszönöm eddigi figyelmed és kitartásod és számítok rád, a következő három részben is.
Sok szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida!
Nem tudom megállni, hogy ne találgassak, miért ez a romantikus kibontakozása a fiatalok szerelmének. Szép-szép, de milyen csattanót szánsz? Kiderül majd, hogy valami rejtett dolog véget vet ennek? Vagy éppen személyes emlékeidet dolgoztad fel?
Bocsánat, ha nem kellene agyalnom, de nem az ilyesmire mondják, hogy "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen"?
Ölellek szeretettel:
Ylen
Drága Ylen!
Már nem kell találgatnod, beküldtem a következő részt… fordul a kocka… 🙂
Azt mondod: túl szép ahhoz, hogy igaz legyen?… nem éppen attól lehet megszédülni?…
Ölellek szeretettel 🙂
Ida
Szép volt ez az utolsó este drága Ida, szépn írtad le.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen, drága Ica.
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Nagy-nagy kerítő a tánc! Meg lehet tőle szédülni… 😉
Szépen összehangolódott már Dániel és Virág, még abban is egy hullámhosszon vannak, amit egyikük sem tud igazán.
Szép emlékek lesznek ezek a napok, akkor is ha sikerül a hódítás Dánielnek, és akkor is, ha menekülés lesz a vége a nyári kapcsolatnak.
Judit
Kedves Judit!
Bizonyára, mindenképpen szép emlék marad. 🙂
Mi kívülállók, már látjuk, hogy ezt a párt egymásnak teremtette a sors. Vajon ők is így gondolják? 🙂 Hamarosan kiderül.
Ida
Kedves Ida!
Ez egy olyan este volt, amire sokan azt mondják, ennél szebb és jobb már nem jöhet. Úgymond ez volt a tökéletes este. Élvezetes, kedves epizód volt ez is. Kíváncsi vagyok a folytatásra. Drukkolok a fiataloknak.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Már az eddigiek alapján leszűrtem, hogy nálad nem szorul magyarázatra a történet. Érteni fogod, mi miért történt úgy, ahogy…
Te a folytatásra, én viszont a véleményedre vagyok kíváncsi.
Köszönöm, hogy olvasod és nem hátrálsz meg. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
A szerelmespárnak ez a nap, ez az este mindig emlékezetes lesz. Én tudom, mert egy
tangót és ilyen keringőt sohasem feledjük el. Ha majd egymásra vigyáznak, megmarad
és életük kellemes és jó lesz. De ha időnként elfelednek tűrni, a kellemetlenségeket
is elviselni, akkor az életük mindig jó lesz.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Igen, az ilyen napok feledhetetlenek tudnak lenni. 🙂
Köszönöm a kitartásod.
Szeretettel,
Ida