Barátnők / 2. befejező rész

Miután kiderült, hogy sem a kislánynak, sem a leendő kisfiúnak nem Réka férje az apja, Gergő azonnal beadta a válópert. A bíróság elrendelte az apaság megállapítását, ami beigazolta, hogy Laci a kislány édesapja, így kimondták a válópert. Természetesen Klári is beadta a válást, ami simán lezajlott, hiszen nem volt közös gyermekük.

Klári, aki eddig is komoly és szolid hölgy volt, teljesen elzárkózott a külvilág elől. Édesanyja nagyon sajnálta a lányát, akit mint minden szülő – ráadásul ez esetben jogosan – többre tartott annál, mint hogy ilyen aljas módon bánjanak el vele. Tőle nem akart gyereket a férje, a barátnőjének pedig kettőt is „csinált”. Ráadásul a módszer, ahogy kihasználták a lánya szeretetét, becsületességét, sőt korábban a tudását is, teljesen letargikussá tette őket. Természetesen Márti mama mindent megtett, hogy a lányát boldognak lássa, de ezt nem tudta elérni, annak ellenére sem, hogy Klári nem nyafogott, nem panaszkodott, de anyai szíve látta, hogy a gyermekének mindez – ráadásul jogosan – mennyire fáj.

A baj nem jár egyedül, ahogy mondani szokás, mert Klári édesapja, aki korábban soha nem volt beteg, egyik reggel nem ébredt fel, álmában érte a halál.

Réka elérte azt, amit akart, Laci feleségül vette. Telt, múlt az idő, megszületett a kis Lacika is.

Idővel Gergő is talált társat magának, akivel egybe is keltek és ezúttal egyértelmű volt, hogy a született gyermek Gergő kisfiaként látta meg a napvilágot.

Klári kiment külföldre, ahol újabb szakmai sikereket ért el, jól keresett, Budán vett magának egy szolid, de igényesen szép új otthont. Édesanyjáról sem feledkezett meg, kulcsot is adott neki és ha csak tehette, ő is látogatta őt.

Önálló vállalkozásba kezdett, amely annyira sikeres lett, hogy kénytelen volt alkalmazottat is felvenni. Így került képbe Zoltán, aki szintén több nyelven beszélt és magas színvonalon végezte a munkáját, de nem volt üzleti vénája. Az előző helyére egy családtagot vettek fel, így hiába volt tehetségesebb és jobb, neki mondtak fel. Megjelent az álláshirdetésen és rögtön megakadt a szeme a rendkívül intelligens és finoman elegáns Klárin, de természetesen egy szót se szólt és semmi jelét nem adta az érzelmeinek, annál is inkább, mert nagyon szerette volna elnyerni az állást. Klári nem akart férfi munkatársat, hiszen nem tudta elfelejteni azt a megalázást, amiben része volt a barátnője és a szeretett férje révén, ráadásul még az édesapja váratlan halálát se tudta feldolgozni, de be kellett látnia, hogy a jelentkezők közül Zoltán a legjobb és mivel fontos volt neki, hogy a cége működőképes legyen, hogy a helyettese ugyanúgy vinni tudja azt, ha ő szabadságon van, kénytelen volt felvenni a férfit, akivel a szakmai dolgokon kívül semmi másról nem beszélt és nem is adott okot arra, hogy netán a férfi érdeklődjön a magánélete felől. Magázódtak és az egész kapcsolatuk csupán az üzlet körül forgott. Zoli, mivel hasonló munkát végzett az előző cégnél is, ráadásul többnyire mindent egyedül, hamar belejött a munkába, amit maximális szorgalommal végzett.

Egyik nap Klári olyan beteg lett, hogy nem tudott felkelni az ágyból, a hőmérő már 42 fokot mutatott, így nem volt mit tennie, mint hogy miután kihívta az ügyeletet, felhívta Zoltánt, hogy képviselje őt a mai tárgyaláson, mert megbetegedett. Az ügyeletes orvos súlyos tüdőgyulladást állapított meg és beutalta a kórházba.

Klári természetesen kénytelen volt édesanyját is értesíteni, aki teljesen kétségbe esett. Kinyomozta, hogy ki a lánya helyettese és megkérte őt, hogy jöjjön át hozzá, mert beszélni szeretne vele. Zoltán ahogy csak tehette, teljesítette Márta asszony kérését. Nagyon meglepődött, hogy Klára édesanyja mennyire közvetlen és szeretetteljes, szinte néhány óra alatt olyan közvetlen kapcsolatban kerültek egymással, amire Zoltán sohasem gondolt volna. Neki olyan volt Márta asszony, mint ha a saját édesanyja lenne, akit sajnos elég fiatalon veszített el, az apját pedig sohasem ismerte. Miután kiöntötték a szívüket egymásnak, kiderült, hogy mennyi közös van Klári és Zoltán életében. Őt is kihasználták, ugródeszkának volt volt jó, a lányokat, akiket eddig ismert csak a siker és a karrier érdekelte, amivel ő nem büszkélkedhetett. A fizetéséből mindössze egy kis garzonra tellett, aztán, hogy az állásást is elveszítette, az önbizalma is elhagyta. Klára pedig csak munkaerőt látott benne. Márta asszonytól megtudta, hogy Klára egy érzékeny és értékes mimóza, akivel csúnyán elbánt az élet, azért lett ilyen zárkózott, de ha Zoli valóban szereti és értékeli, akkor talán megnyílhat a szíve a lányának iránta, aminek ő személy szerint nagyon örülne.

Zoli egy nagy csokor rózsával ment be a kórházba és elmondta, hogy ő akkor is vállalja a munkát, ha Klári elutasítja, de most végre rászánta magát arra, hogy színt valljon. Az igazság az, hogy az első perctől fogva érezte, hogy Kláriban megtalálta az igazit. Klárinak jólesett az, amit a férfi mondott, hiszen ő is nagyon vágyott társra, csak nem akart újabb kudarcot az életében. Azt válaszolta, hogy majd meglátja. Nem akarja elsietni a dolgot.

Hála Istennek felépült és innentől kezdve sokat beszélgettek, már nem csak a munkáról, hanem a kettőjük esetleges jövőjéről is. Hónapok teltek el, mire együtt töltötték az első közös éjszakát, amely olyan csodás volt, amilyenről Klári eddig még álmodni se mert. Asszony volt, Laci volt az első, nem volt boldogtalan vele, csak gyermeket szeretett volna tőle, de neki mástól kellettek. Klári nem gondolta, hogy ilyen is lehet a szerelem, mint amilyent Zoltán nyújtott számára. Kivirult, kiteljesedett, rá se lehetett ismerni. Nem sokat vártak, hiszen nem volt mire és már benne voltak a korban is.

Márta nénivel madarat lehetett volna fogatni, annyira örült annak, hogy a lányát boldognak látja, aki 9 hónap múlva meg is ajándékozta őt két unokával, mivel ikrei születtek, egy fiú és egy lány. Márta néni sokáig része volt a boldogságuknak, az ikrek pedig valósággal imádták őt. Mindig, mindenben a kedvüket kereste, sütött, főzött, de még játszott is velük. Zoli nem csak egy szép családot kapott, hanem egy mama helyettest is.

István és Réka társaságát sohasem keresték, de azért annyit hallottak róluk, hogy nem lett sikeres a házasságuk, ami végül is válásban végződött, de ez már az ő történetük volt, amihez sem Klárinak, sem Zolinak nem volt semmi köze. Ők örültek, hogy megtalálták egymást, harag nem volt a szívükben, de nem vágytak senkire se. Egymás társai maradtak egy életen át.