Barátság vagy szerelem?

Leültünk az asztalhoz négyen. Már az első percben észrevettem, a velem szemben ülőnek a tekintetét, magamon. Hirtelen odanéztem az meg úgy csinált, mintha evett volna. Gondoltam, biztos csak képzelődtem, de nem így történt. Eltelt pár másodperc és ismét éreztem, a kék szemét, ahogyan rám néz, és szinte égeti a bőrömet. Rápillantottam és így szóltam:
– Mi olyan különleges rajtam? Netán délibábot látsz? – mondtam mosolyogva. A srác csak annyit mondott nekem, hogy:
– Nem-nem, semmi délibábszerű képződmény. – majd ült tovább, némán meredve az ételre.
Folytattam tovább az evést. De megint volt egy fura érzésem, amin nem tudtam magam túltenni. Már megint nézett a fura apró szemével. Zavaromban már elkezdtem nevetni, a többiek csak bambultak rám, talán nem is értették, hogy mi lelt engem. Nem ettem gombát, semmi olyat, amitől nevetni támadt volna kedvem. Egyszerűen csak, a zavartságomat szerettem volna oldani. Oldalra fordítottam a fejem és a tekintetem a barátnőmével találkozott. Majd hangos nevetésbe torkollott. A két fiú meg csak csodálkozott mi van velünk. Közben, párszor rápillantottam a szőkére, és vártam a reakcióját. Már szinte beszéltek a szemei hozzám „gyere ide, te kis huncut”. Azért sem közeledtem hozzá, visszatartottam az érzéseimet. Igyekeztem a szeme látószögéből kikerülni, de esélytelen volt. Láttam rajta, hogy direkt csinálja, élvezi, hogy látja, ahogyan menekülök előle.
Feltettem a kérdést magamnak:” Mire jó ez? Vigyorog rám, mint valami vadalma. Szeress, ölelj, csókol gyengéden! Ezt láttam a tekintetében. „
Már eltelt öt perc, de még mindig engem néz. Már nem bírom tovább. Ránézek, bele a kék szeme világába jó mélyen, majd megszólalok:
– Halihó, van odabent valaki? Kérem, jelezze leszállási szándékait, mert különben fent marad, vagy épp lemarad egy jó kalandról? Minden oké? Kérem, válaszoljon fiatalúr!
A szöszi elmosolyodik, majd hangos nevetésbe kezd. Pár másodpercig röhög, majd elkomolyodva megszólal:
– Nem, nincsen semmi gond. Leszállási szándék? Az meg miféle? Netán meg kéne rajtad nyomnom egy gombot?
Csak ülök és bosszankodom, hogy nem érti, miről beszélek. Egyértelmű a kijelentésem szerintem, bár lehet neki nem éppen. Majd megszólalok:
– Miféle gombot kéne rajtam megnyomni? Nem vagyok írógép, amit lehet ütögetni! Különben is bámulsz, akár egy kiéhezett kan!
A szőke csak ül és néz rám egyre vörösödő fejjel. Már a mellettünk ülő barátaink fuldoklanak a nevetéstől. Szinte arra várnak mikor veszünk össze, vagy csattan el az első csók. Nos, erre még erre várni kell pár percet.
Még mindig szuggerálom a srácot a tekintetemmel. Már gyilkos pillantásomat nem tudom palástolni előtte. Erre odaszól egy velőset:
– Mi ez a vulgáris nézés? Ezt érdemlem? Én csak próbálok kedves lenni hozzád, erre te mást sem csinálsz, csak piszkálsz! Na és, ha bókolok? Az még nem jelenti azt, hogy a testedet akarom!
– Oh, igen? Nekem nem úgy tűnt, mint aki semmit nem akar Baj, hogy megjegyeztem? Netán bántja az önérzeted? Bocsánat, hogy mertem őszinte lenni! – majd duzzogva barátnőm felé fordultam.
– Hát ez hihetetlen! Láttátok ezt? Azt hiszi, akarok tőle bármit is! Én… én csak… Á mindegy, már látom rajtatok, hogy ti is ezt gondoljátok. Tudjátok mit? Inkább elmegyek haza, ott legalább senki nem hiszi rólam, hogy akarok bármit is tőle. Sziasztok!
Majd felállt az asztaltól és elindult a kijárat felé. Sosem láttam még ilyen lehangoltnak. De biztosra veszem, hogy szeretett volna valami komolyabbat. Egy megfoghatatlan fogalmat, egy olyas valamit, ami már a barátság határát súrolja. Nem ez a lényeg, hanem az utána következő két hét, amikor nem találkoztam, érintkeztem, még telefonon se vele.

Két héttel később…

A neten böngésztem éppen, mikor rám írt Messengeren. Kissé meglepődtem, amit odafirkált.
– Szia! Na, hiányoztam? Valld be őszintén, hogy igen! Legalább egy kicsit!
Mire a válaszom eléggé velős, valamint határozott volt.
– Szia. Nem hiányoztál, de azért gondoltam rád néha mi lehet veled. Főleg azok után, hogy faképnél hagytál minket. Nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire zokon veszed, amit mondok, pedig csak vicceltem. De te gondolom, nem éppen poénkodtál.
– Igen, egy kicsit leigáztad az egómat, valamint összetörted a szívemet. De csak egy egész kicsit. Azóta valamennyire sikerült meghegeszteni.
– Sajnálom, ha zokon vetted. Ígérem, többet nem foglak ilyen helyzetbe hozni! Na, most mennem kell… szia!
– Hé, hova mész? Alig beszéltünk és te már máris lelépsz… Mindegy. Remélem, még beszélünk! Szia!
– Ne aggódj, még dumálunk!
Majd kijelentkeztem, és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg rosszul esett neki, vagy már megint kidurrant nála a humorzsák? A mai napig nem tudtam eldönteni. Tehát maradt a barátság és a humorzsák.