Bátor legyél! 2.

A kórház épületénél, a sorompó már nyitva volt, várhattak bennünket. A gyerekosztály előtt megálltunk. Hátra tekintettem, hogy a férjem autóját látom e? Szorosan mögöttünk parkolt, szerencsére nem tartották fel a portán. Féltem, hogy majd elkeveredik. Eszembe sem ötlött, hogy van szája, kérdez, ha kell.

Újból kézben vitték Csabit, és siettem utánuk. A doktornő alaposan kikérdezett bennünket, meghallgatta a légzését, amit érdesnek talált. Kérdezte esetleg nem távozott el nagydolog közben? Erre nem tudtam érdemlegeset válaszolni, mivel nem is tudtam az esetről, csak 1 nappal később. Vért vettek tőle, azt gyorsaságival elemeztették. Vártunk egy bő fél órát, és tanakodtunk a párommal, most hogyan lehet tovább?

A véreredménnyel a kezében jött felénk a doktornő, és közölte, ezekkel a leletekkel tovább kell küldenie bennünket Mosdósra. Ott várnak már, intézkedett. Tükrözni kell a tüdőt, hogy megbizonyosodjanak arról, ott lehet e, az az apró tárgy.
Majdnem elájultam, mikor ezt hallottam. Ismereteim vannak arról, hogy milyen kegyetlen beavatkozás. Fájdalmas, és minden kellemetlenség jelen van ennél a vizsgálatnál. Csak a férjemre mertem nézni, de ő kiolvasott a szemeimből mindent.

Felocsudni sem volt idő, a mentős újból a karjába vette Csabit, és vitte a mentőhöz. Fel sem tűnt nekem, hogy velünk várakoznak. Gyors szóváltás a férjemmel, hogy találkozunk Mosdóson, és ismét elfoglaltam a helyem.
Csabi ijedten nézett rám, és kérdezte volna, hogy hogyan tovább, de a mentős rászólt, hogy nem beszélhet. Te jó ég! – gondoltam. Itt nagy lehet a baj, és finoman megszorítottam a kis kezét. Nem is engedtem el egész úton, pedig a testhelyzettől a hátam alaposan begörcsölt. De semmit nem bántam, sőt a helyébe szerettem volna lenni. Nekem bármi fájhat, csak őt ne kínozzák. A bizonytalanság is őrölt, és azt hajtogattam magamban, hogy úgy sem lesz semmi baj, és ez az este, éjszaka elmúlik, és holnapra szép lesz minden újra. Ezt sokszor megtettem, míg odaértünk. Az eső is elkezdett esni, talán minket siratott az ég.

A kórház körül hatalmas fenyők, park vette körül az épületet. A lépcsőn felsétálva az épület belül régimódinak tűnt. Kopott ajtók, sok helyen fa lépcsőzet, ami kísértetiesen ropogott. Ridegnek éreztem mindent. A férjem közben beért bennünket, és suttogtam neki, fázom ettől a helyzettől, és ettől a komorságtól.

Csabikám riadt arca, még inkább elkeserített, és tudtam, amit mindjárt át kell élnie felnőtt embernek sem kis dolog. Ami fájt, tudtam, itt nem alkudozhatom senkivel. Magamhoz húztam, megöleltem, és a fülébe suttogtam. Bátor legyél!
Az leszek! Anya, ígérem neked!- a szeme sarkában viszont megláttam egy készülődő fényes könnycseppet.

Behívtak bennünket. Az orvos újra kikérdezett, majd áttanulmányozta a papírokat, amit a kórházban kaptunk. Csabi felé fordult, és őt is alaposan kifaggatta. Elmondta mindezek után neki, hogy most meg fogják nézni belülről, egy tükrözéssel mi is van odabent. A torokba érzéstelenítést fognak csinálni, és így nem fog fájni. – Hamar túl leszel rajta! Cirógatta meg a kobakját.

Itt tört el a mécses. Sírni kezdett, és kérlelt vigyem innen el. Egyre esdeklőbben, amikor a két nővér érte jött, már szinte bömbölt. A szívem majd megszakadt, nagy erő kellett ahhoz, hogy vigasztalni legyek képes, higgadtan. Anyai vizsgatétel újból, és mennyi van egy életen át?!

Egészen addig kísértem, ameddig lehetett. Majd előttem becsukódott az ajtó. Kívül rekedtem.
A vállamat érintette valaki. Hátrafordultam, az orvos volt. Kért fáradjak vele. Egy szobába vitt, és kérte egy pillanatig a türelmemet. Azonnal jönni fog. Én körbekémleltem ebben a helyiségben.
Vitrinek borították a falat körbe-körbe. A vitrinekben különböző tárgyak voltak. Kisollók, kövek, radírok, kisebb-nagyobb tárgyak, apró játékok, de volt köztük nagyobb is. Nem tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget egyelőre.

Az orvos amikor visszatért, beszélgetni kezdett velem. Illetve elkezdte a mondókáját.
-Asszonyom! Most egy olyan helyzet alakult ki, amikor is fel kell önt világosítanom , milyen súlyos lehet az az állapot, ha a tükrözésnél bármi is a tüdőben lehet. Onnan kiszedni egyelő a nullával szinte. Ami szóba jöhet, is bonyolult.
/Jó, hogy a férjem időközben csatlakozott, mert kerülgetett az ájulás. Megmarkoltam a kezét, és hallgattam tovább ./

Ezek a tárgyak, amelyeket itt a szekrényekben lát, ezek mind, egytől egyig lenyelt, leszippantott tárgyak. Az ollók is?- kiáltottam fel, és a tenyeremet a szám elé tettem.
-Igen! Sajnos, ami létezik itt, ezek mind belül voltak. Ha nem látom, a saját szememmel, és nem hallom a saját fülemmel, nem hinném el sosem.

Közben az én kisfiamat kínozzák a kisműtőben, jajdult fel bennem a fájdalom. Mi lesz?
-Nézzük mindennek a pozitív oldalát!- törtetett át a gondolataimon az orvos.
Sok olyan fiatal emberről tudunk, aki, bár fogyatékkal él, mégis nagyszerű eredményeket ér el sport területén, akár fél tüdővel is. Ez volt az a pont, amikor azt hajtogattam, óh, ne… oh, ne…!
Bocsásson meg, de erről beszélnünk kell. Ez a pillanat ide, most érkezett el. A valóságtól nem tudunk eltérni. Mindenesetre bízzunk, hogy egyelőre csupán tájékoztatót, információt adtam önnek, önöknek, és a vizsgálat után folytatjuk a beszélgetést, és a teendők megismertetését.

Felállt, úgy tűnt kegyetlen módon hagyott magunkra, ahogy becsukta az ajtót, úgy éreztem ő egy fölényes ember.
Összeroppantam pár óra leforgása alatt.

Folyt…