Csak járkálok, kezeimet tördelem, és minden idegszálammal afelé összpontosítok, hogy velünk ez nem, nem történhet meg.
Bágyadtan, leverten érkezett haza a fiam az iskolából. Meglepően vonszolta a lábait, a mindig friss, ugribugri gyerek. Megfogtam a homlokát, aztán a számat is hozzáérintettem, meggyőződve arról, hogy biztos a diagnózis. Ez bizony láz- állapítottam meg.
Panaszkodott fejfájásra, és nehéz a nyelés is. Ágyba parancsoltam, de nem is kellett újra elmondanom. Mire az orvos megérkezett, álomba zuhant. Az ágya melletti kisszekrényen, a tea érintetlenül árválkodott, már-már kihűlve.
Nincs nagy baj jelentette ki az orvosnő, egy erős meghűlés, egy kis lázzal párosulva, de pár nap ágynyugalom, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Volt már részünk ilyenben, úgyhogy a rutin már társult hozzám.
Minden nap kicsit jobb lett, késő délután kellett visszasétálnunk kontrollra. Ami nem tetszett nekem, az az volt, hogy egy-egy köhögési roham elkapta őt. Időnként jött, aztán nyugalom, majd ismét. Meg is említettem a doktornőnek, aki nem érezte súlyosnak a dolgot. Mivel pénteki nap volt, így átbeszéltük, a hétvége még legyen kissé nyugalmas, és hétfőn indulás iskolába.
Hazafelé sétálgattunk, majd újra rátört a csillapíthatatlannak tűnő köhögés. Belekapaszkodott egy kerítésbe, én pedig nyugtalan lettem. Egyre nyugtalanabb. Ez nem jó, itt márpedig valami nagyon nem stimmel. Pár ház választott el bennünket, az otthonunktól.
-Miben tudok segíteni kisfiam? – kérdeztem aggódva. Fáj valahol?
Olyan nehezen kapok levegőt. – mondta halkan.
-Hazáig el tudsz sétálni velem, vagy szóljak édesapádnak? Végül is lassan, de hazaértünk, miután csillapult a köhögés.
Leült a székre a konyhában, és szomorúan mondta.
-Anya, el kell mondanom valamit neked. Kíváncsian felé fordultam, de a lábam elnehezedett. Valahogy éreztem, hogy olyant fog mondani, ami a bajt jelenti.
Hallgatom. – suttogtam, és leültem mellé.
Tegnap írtam, és a számba vettem a golyóstoll végét. Megszippantottam, mert beragadt. Nem is tudom hogyan történt, és az a kis nyomókája leszaladt a torkomon. Éééésss?- kérdeztem
Nem fulákoltál? Nem érzeted, hogy rossz helyre szaladt? Miért nem szóltál azonnal nekem? –záporoztak aggódva a kérdéseim. Itt lehet a baj.
Istenem, ha tüdőre szaladt, és az irritálja, abból kifolyólag jönnek a köhögési rohamok. – aggodalmaskodtam magamban.
Várj! És ne mozdulj innen. Azonnal szólok telefonon a doktornőnek. Már szedtem is a lábaimat a nappali felé. Közben a férjemnek odaszóltam, a Csabi lenyelt… illetve leszaladt a torkán tegnap a golyóstollból egy valami izééé, hadartam. A férjem nézett rám,csodálkozó arccal,hogy mi lelt engem? Majd tárcsáztam a rendelőt.
A Csabi anyukája vagyok, most értünk haza, és az utcán újból köhögni kezdett. – hadartam.
Nyugodjon meg anyuka, és lassabban tessék mondani. – hallottam a vonal túlsó végén.
Itthon azt mondta a fiam, hogy tegnap írás közben, leszippantotta a golyóstoll végéből a kapcsolgató kupakot. Biztosan ezért köhög.
Csend lett egy pillanatra a vonal végén, majd egy határozott utasítást kaptam.
Ne fektesse le, ha fekszik, ültesse fel óvatosan! Azonnal hívom a mentőt, Ezt ki kell vizsgálni. Elég nagy baj, hogy nem azonnal mondta el a Csabi. Készítse össze a cuccát addig anyuka, míg megérkezik a mentő.
Csend lett a vonal túlsó felén, és én összezavarodva álltam ott pár pillanatig. Aztán szélsebesen kimentem a konyhába. Mondtam Csabinak, hogy ne ijedjen meg, a doktor néni kiküldte a mentőt, és bevisznek bennünket, egy vizsgálatra. Ki kell deríteni, hogy hol van az a valami? Én ott leszek melletted végig, most pedig becsomagolom a táskába a kórházi dolgokat.
A lábam, miközben csomagoltam, éreztem remeg, a gyomrom egy csomóban. A férjemnek mondtam, a mentő után jöjjön autóval. Épp hogy összepakoltam, és magamra kaptam valamit, már hallottam is a mentőt. Szirénázva jött. Ettől megijedtem. Ekkora lenne a baj?
Ajtót nyitottam. A fiamat nem engedték lépni, ölben vitte ki a mentős, és beültette a székre, és közölte, ne mocorogjon, bekötötték. Én mögé telepedtem, és kérdéseket igyekeztem feltenni.
Ez mennyire súlyos? Az attól függ mondta kissé mogorván a mentős, hogy hol akadt el a tárgy. Bent kiderítik. A sziréna csak visított, én pedig a könnyeimmel küszködtem, és mindenféle rosszra gondoltam. Nem iskolába menetel lett ebből az egészből, hanem kórház.
Szomorúság, aggódás, sajnálat, minden egyként mozgott bennem, a féltés pedig szinte megbénított. Fogtam a drága kisfiam kezét, ahogy elértem onnan hátulról, és éreztem a könnycseppek gurulnak lefelé az arcomon. Egy újabb köhögés rázta meg, én pedig azt szerettem volna, hogy mindez, ha rossz is, de csupán álom legyen, és ébredjek fel a nyugodt valóságba.
Folyt…
10 hozzászólás
Szia Marietta! Remélem ez egy kitalált történet! Elég megrázóan indul! Várom a folytatást! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szia Laci!
A végén elárulom, ígérem. Örülök, hogy ellátogattál hozzám. Köszönöm szépen neked!
Szeretettel:Marietta
Szia!
Szegény Csabi! Azt hiszem, minden anyuka attól retteg, hogy a gyereke lenyel valamit. Várom a folytatást.
Eszti
Szia!
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Tartja a mondás. Köszönöm, hogy jöttél. 🙂
Marietta
Kedves Selanne!
Remélem én is,hogy kitalált töerénet,habár
nagyon realisztikusan hangzik!
Ha igazi,a legjobbakat!
Belül úgy érzem,hogy minden jó lett!
Szeretettel:sailor
Szia!
Az érzéseid sosem hagyjanak cserben! Köszönöm szépen, a jelenléted! 🙂
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Bármilyen idős a gyermekünk, bármily öregek is lettünk, a féltés mindig bennünk van. Sokszor előbb megérezzük a bajt, minthogy jelen lenne. Várom a folytatást, kíváncsi vagyok. Reménykedem, hogy minden jóra fordult!
Szeretettel: Magdi
Igen, drága, ez így igaz. A féltés örök. Köszönöm szépen!
Szeretettel:Selanne
Kedves Marietta!
Az én gyerekeim is nyeltek le kicsi korukban ezt, azt, de szerencsére mind "természetes módon" távozott.
Szerencsére beszippantás nem volt, a nagyobbik fiam kamaszkorában belerobbantott egy gombelemet az egyik szemébe. /Forrasztó pákával melegítette, mert hozzá akart forrasztani valamit. 🙁 / A Mária utcai szemklinikán órákig szedegetett ki apró pici darabokat a szeméből a doktornő. Szerencsére a látása megmaradt azon a szemén, de mit hoz a sors, felnőttként – autószerelés közben – megint az a szeme sérült meg!
Nem győz az ember aggódni a gyerekeiért, akármilyen okosak egyébként, sok hülyeséget tudnak elkövetni.
Judit
A baj Judit, ilyen hamar érkezik. Nem tud az ember mindig ott lenni, és nem is győzi elégszer mondani, mi a helyes cselekedet, mi a veszélyforrás, és valljuk be, ki gondol ilyesmire.
Az aggódás onnantól ahogy megszületnek a gyerekek, elkísér, egy életen át.
Szeretette:Marietta