Ők hárman. Natasa, Mimi és Olga. A barátságuk már olyan régi, hogy úgy tűnik nekik, mintha egész életükben ismerték volna egymást. Pedig nem. Bimbózó fiatal lányokként, érettségi után találkoztak életük első munkahelyén. Mindegyikük pályakezdő volt, vidámak és bizakodóak voltak, biztosak voltak benne, hogy az előttük álló élettől megkapják mind azt, amire vágynak. Szerelmet, boldogságot, családot, jó légkörű munkahelyet, csinos ruhákat és cuki cipőket – ha nem is ebben a sorrendben. Együtt járták a várost, nézegették a kirakatokat, álmodoztak arról, hogy mi mindent vesznek, ha összegyűlik majd a rávaló. Együtt mentek megnézni az új filmeket. Natasa kedvence Alain Delon volt, Mimi Belmondót szerette, Olga Frank Sinatráért rajongott. Nem vitatkoztak rajta ki a jobb, megnézték az összes filmjüket. Házibulikba is együtt jártak, előtte mindig elcsereberélték a ruháikat, valahogy a másikéban mindig csinosabbnak érezték magukat.
Aztán persze elsodorta az élet egymástól őket. Különböző iskolákban tanultak tovább munka mellett. Különböző pályákra tértek, az első adminisztrátori munkájuk már csak emlék volt. Natasa könyvtáros lett. Mimi az árubeszerzések területére került és kereskedelmi vállalatoknál dolgozott. Olga pénzügyesként kereste a kenyerét. Majdnem egyszerre mentek férjhez és a gyerekeik kis különbségekkel szinte egy időben születtek. Nem vesztették egymást soha szem elől, mindig egy húron pendültek, mindig volt egy csomó dolog, amit meg kellett beszélniük egymással. Voltak időszakok, amikor évekig nem látták egymást, csak telefonon beszéltek, de mindig tudtak egymás felnőtt életéről. Tanácsot, vigasztalást nyújtottak egymásnak ha kellett, osztoztak egymás örömeiben és apró sikereiben. Időnként persze találkoztak, férjekkel, gyerekekkel együtt kirándultak. Meglátogatták egymást családostól, ha az egyikük a Balcsin nyaralt, és együtt töltöttek egy hétvégét. Vigyáztak egymás háziállataira, amikor a másik nyaralni ment. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, gyakran együtt vacsoráztak valamelyiküknél.
Mostanában e-mailban beszélgettek a legtöbbször. Így legalább nem hallották mások a mondandójukat, mint telefonáláskor.
Az idén június végén Olga mosolyogva ült a számítógépéhez és feltette a barátnőinek a levelezőn keresztül a kérdést:
– Na lányok milyen nap van ma?
Mimi rögtön válaszolt:
– Szerda. 🙂
Natasa válasza később futott be:
– Szent ég! Valamit elfelejtettem?
Olga csupa nagy betűkkel válaszolt: MA NEGYVEN ÉVE ISMERTÜK MEG EGYMÁST.
Mimi válasza:
– Miről beszélsz? Nem is vagyunk még negyven évesek! 🙂
Natasa válasza:
– Csak negyven? Azt hittem már száz éve volt.
Olga elnézően mosolygott a válaszokon, és visszaírt a barátnőinek:
– Bár szinte hihetetlen, hogy már negyven éve barátnők vagyunk, de ez a helyzet. Lehet utána számolni! Most hétvégén a férjem elutazik a vidékre, a szokásos éves egyetemi – feleség nélküli – csoport találkozójára. Üres lesz a családi fészek. Nektek jó lenne nálunk szombat este egy „csoporttalálkozó”? Férjeket otthon hagyni, csak csajos buli lesz. NEGYVEN ÉVES évforduló. Te jó ég! Csak mások szoktak ilyen baromi sok éves évfordulókat ünnepelni… Mi fiatal lánykák hogy jutottunk ide? Na ezt meg kell beszélni! Jöttök? Jót fogunk bulizni!
Natasa és Mimi átesett a kezdeti lelkesedésen, aztán a problémázásokon, de végül minden akadályt legyőzve szombat este mind ketten ott voltak Olgáéknál.
– Na megint elhúzott a férjed a szokásos éves hétvégéjére? Nem gondolod, hogy róla szól a „Jövőre, veled, ugyanitt!” c. film? – ugratta Mimi Olgát, amint belépett az ajtón.
– Hát régebben voltak köztünk haragszom rád-ok, ezekért a hétvégékért, minden évben, pláne amíg a gyerekek kicsik voltak. Most már csak a telefont kell a kezébe adnom, hogy küldjön képeket a fiúkról, és a csoportképek bizonyítják, hogy hol is van. – nevetett Olga.
– Nem tudsz te semmit kislányom a fotoshopról, az a helyzet! – legyintett színpadiasan Mimi és megpuszilta Olgát.
Natasa is befutott pár perc múlva és segített Miminek Olgát ugratni, a férje rendszeres, éves távolmaradásáért, ami mindig ugyanabban az időben, júniusban esedékes, amióta csak házasok. Olga béketűrően hallgatta, aztán beterelte a barátnőit a konyhába, befejezték a vacsorát, ami a régi bulikra emlékeztette őket. Olga tatárbifszteket készített pirítóssal, sok hagymával, és Kőbányai Világost ittak hozzá, mint régen. Vacsora közben felidézték a sok – sok év emlékét, amióta csak ismerik egymást, nagyokat nevettek, és majdnem minden mondatuk úgy kezdődött, hogy „emlékeztek amikor”…
Vacsora után a nappaliban kibontották a papírjaikból az üvegeket, amiket Mimi és Natasa hoztak. A régi idők emlékére gondolva mind a ketten vermutot hoztak. Az volt lánykorukban a kedvenc italuk. Piros Martinit rejtett mind a két üveg csomagolása.
– Jaj lányok emlékeztek, amikor volt egy recept fiatal korunkban, hogy Éva Vermutból hogyan kell Martinit csinálni? – kérdezte Natasa.
– Nem, dehogy! Ampelos vermutból kellett csinálni, én úgy emlékszem.- javította ki Mimi.
– Egy üveg Ampelos vermutot kétfelé kellett önteni, egy – egy deci patikában vett tiszta szesszel összerázni és egy hétig a hűtőben tárolni. Akkor állítólag olyan lett, mint a Martini, amit akkor még nem lehetett nálunk kapni, csak nagyritkán. De ezt sohasem tudtuk meg, mert nem maradt egy hétig a hűtőben, hamarabb elkóstolgattuk!- kacagott Mimi.
– Nem kellett bele még valami? – kérdezte Olga kétkedve. – Már nem emlékszem… – legyintett, és töltött a poharakba, ezúttal igazi Martinit.
Iszogattak, beszélgettek, a régi dolgokról, a családjaikról, később a munkájukról, a könyvekről amiket mostanában olvastak, színdarabokról amiket ebben az évadban láttak. A legtöbb színdarabot Natasa látta, ők nagy színházrajongók voltak a férjével.
– Ha sorrendbe állítanád azt a tizenegy darabot, amit ebben a színházi évadban láttatok, melyik volt a három legjobb? – kérdezte tőle Mimi.
– Talán a „Hat hét, hat tánc.” lenne az első, a második a „Finitó”, a harmadik meg nem is tudom… – bizonytalanodott el Natasa. – Talán a „Semmi pánik”…, vagy inkább „Az ünnep”…? Nem, az mégsem… – komorodott el és megrázta a fejét.
– Miért? Miről szól Az ünnep? – kíváncsiskodott Mimi és újratöltötte, immár sokadszor, a kiürült poharaikat.
– Egy családról… – válaszolta kényszeredetten Natasa.
– És mi történik abban a családban? Na ne kéresd már magadat, mondd el, hogy miről szól! – mosolygott Natasára Mimi.
Natasa felhajtotta a poharából a Martinit, egy aprót sóhajtott, majd azt mondta:
– Na jó, miért is ne… Szóval a darabban a család összegyűlik egy születésnapi ünneplésre, mert a családfő ötven éves. Nagy felhajtás, gazdag család, cselédek, nagy vacsora meg minden. Az ünnepet beárnyékolja, hogy a négy gyerekük közül, az egyik lányuk nemrégen öngyilkos lett. A darab folyamán aztán kiderül, hogy azért, mert nem tudta soha feldolgozni, hogy gyerek korában az apja szexuálisan használta, egyébként nem csak őt, hanem az egyik fiát is, aki most a fejére olvassa…
Natasa hangja egyre halkabb és halkabb lett, az arca egyre sápadtabb, ahogy beszélt a darabról. A barátnői már alig hallották az utolsó szavakat. Mimi, aki mellette ült, megfogta a kezét, és halkan megkérdezte:
– Mi a baj?
Natasa nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Olga résztvevően nézett rá.
– Gyerekkori emlékek?
Natasa lehajtott fejjel bólintott.
Olga nagyot kortyolt a poharából és kinézett az ablakon.
– Hát igen, hurcoljuk magunkkal ezeket. Eltemettük amilyen mélyre csak képesek voltunk, de időnként előjönnek. Mostanában egyre többet foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, így nehéz zárva tartani emlékeinknek azt a fiókját, amit többé sohasem szerettünk volna kinyitni.
– Miért téged is? – kérdezte halkan Natasa.
– A nagybátyám. Anyám testvére. Talán ha tíz – tizenegy éves voltam. Azt már tudtam, hogy nem a gólya hozza a gyereket, de a szexről fogalmam sem volt. Nem voltunk mi még olyan felvilágosultak, mint a mai gyerekek. Volt egy kis víkendházuk a nagybátyáméknak valahol Budán. Már sokszor voltam ott vele. Kimentünk, meglocsolta a zöldségeket, virágokat, csinálta amit kellett, én meg szaladgáltam, játszottam. Aztán egyszer bekattant. Behívott a víkendházba és fényképeket kezdett mutogatni, hogy mijük van a fiúknak. Úgy higgyétek el, ahogy mondom, nem is tudtam, hogy mit látok a képeken. Csak valami pacákat láttam a fotókon. Olyan kicsi voltam még, olyan gyerek. Nem is érdekelt az egész. Na aztán megmutatta az övét. Aztán fényképeken azt is, hogy mire való. Mit csinálnak a nőkkel a férfiak. Aztán azt mondta, hogy nekem is meg kell mutatnom magamat neki, mert ő is megmutatta magát nekem. Rám parancsolt, hogy vetkőzzek le egészen. Mit tehettem volna? Ő egy felnőtt volt, én meg csak egy kislány. Fogdosott és lihegett, meg kielégítette közben magát. Megígértette velem, hogyha nagyobb leszek, én is csinálom vele azt, amit a nénik a bácsikkal a képen. Nem mondom, hogy akkor ott féltem volna tőle. Biztosan azért, mert nem is tudtam, hogy mi történhetett volna még. De soha többé nem mentem vele sehová.
– Nem árultad be anyukádnak? Vagy valami felnőttnek? – kérdezte Mimi.
– Hát megpróbáltam. De nem tudtam elmondani. Azzal kezdtem, hogy olyan ideges vagyok. Ezt a felnőttektől hallottam. Ha valami bajuk volt, mindig azt mondták, hogy olyan idegesek, mert… Aztán elmondták, hogy miért. Én is ezt utánoztam. Amikor azt mondtam, hogy olyan ideges vagyok, a nagynénikém, akiben megbíztam annyira, hogy elmondtam volna neki, rögtön letorkolt, azt mondta: „Vannak is neked még idegeid…!” Aztán már nem tudtam elmondani, egyszerűen nem voltak hozzá szavaim.
Olga elhallgatott, még mindig kinézett az ablakon. Látta maga előtt a víkendház szedett – vedett berendezésű szobáját. Az örökké vetetlen ágyat, a piszkos ágyneművel, amire lelökte a nagybátyja, és újra érezte azt a szörnyű dörzsölést, amit a nagybátyja csinált, a combja közé fúrt fejével. Nem, ezt már nem mondhatja el a barátnőinek sem.
Mimi résztvevően nézett rá, és csendesen azt mondta:
– Velem a nagynéném férje próbált szórakozni. Már kamaszodtam legalább. Talán tizenhárom-tizennégy éves lehettem. Persze akkor mi még abban a korban nem öltöztünk felnőtteknek. Kislány ruhába jártunk, de már volt egy kicsi mellem. A nagynéném férje meg úgy tett, mintha véletlen lenne, de mindig hozzám ért ott. Vörös volt a feje és idétlenül vihogott. Azt kérdezgette, hogy zsemlét dugtam a blúzom alá? Szörnyen szégyelltem magam, mintha az én hibám lenne, hogy fejlődni kezdtem. Szerencsére sohasem maradtam egyedül vele. Mindig igyekeztem távol tartani magamat tőle. Ha megláttam, egyszerűen elfutottam előle.
Mimi kortyolt egyet a poharából és lehunyta a szemét. Egyetlen egyszer nem figyelt, és mégis sarokba szorította a férfi. Nagyon megszorongatta a melleit, sokáig fájtak utána. Még mindig fél, hogy valami baja lett akkor a mellének. De ezt, már nem mondhatja el a barátnőinek sem.
Mimi is és Olga is meglepődött, amikor Natasa megszólalt:
– Azért rázott meg annyira a színdarab, mert nekem az apám volt az. Amikor kicsi voltam, mindig vert. A legkisebb dolgokért is megpofozott. Nagyon megpofozott. Ha lógáztam a széken a lábam, azért. Ha nem ettem meg mindent, ami a tányéromon volt, azért. Mindig talált valami mondvacsinált okot, amiért megverjen. Rettegtem tőle. Persze, mint kisgyerek, úgy gondoltam, hogy bennem van a hiba, nem lehet engem szeretni, mert rossz vagyok. Amikor aztán kamaszodni kezdtem megváltozott. Az ölébe ültetett, simogatott. Megdicsért, hogy szép nagylány kezdek lenni. Én meg örültem neki. Na aztán egyre feljebb simogatta a lábam, már a szoknyám alatt nyúlkált, már fogdosni kezdett. Későn kezdetem kamaszodni, már tizennégy éves elmúltam, és tudtam azt, hogy mi történik férfi és nő között. Tisztában voltam vele, hogy nem helyes az, amit csinál, de nem mertem vele ellenkezni. Féltem, hogy nagyon megver, ahogy szokott. Próbáltam kitérni előle, ahogy csak tudtam. Reggel hatra járt dolgozni, hamar hazaért a munkából és én kikaptam, ha elmentem otthonról mondjuk egy barátnőmhöz. Örsgyűlésen, vagy más iskolai foglalkozáson sem lehettem minden nap. Kínomban kitaláltam, hogy elmentem anyukám elé a munkahelyére, megvártam, amíg végez és együtt mentünk haza. Ez ellen apám sem szólhatott semmit. Csak akkor volt baj, ha anyukámnak valami gyűlése volt munka után és azt mondta, hogy ne menjek eléje aznap. Akkor a szomszéd lánynál bujkáltam és az ablakukból lestem a mamámat, hogy mikor ér haza. Csatlakoztam hozzá az udvaron és úgy mentem be vele együtt a lakásba. De ha otthon volt anyukám, akkor is vigyázni kellett, hogy ha kettesben maradok apámmal, mindig legyen mögöttem egérút, amin elmenekülhetek előle. Néha sikerült elkapnia és össze – vissza fogdosott, szájon csókolt, rémes volt! Az egész gyerekkorom bujkálással, hazudozással telt és szörnyű verésekkel, mert bármit csináltam, vagy nem csináltam, összevert borzasztóan, talán bosszúból, hogy elmenekültem előle.
Olga és Mimi összenéztek, és szinte egyszerre mondták:
– Borzasztó lehetett neked megnézni azt a darabot, még ha nem is járt sikerrel apád.
Natasa pedig elhessegette a gondolataiból azt az egy alkalmat, amikor tavaszi szünet volt és nem tudta, hogy az apja szabadságot vett ki. Reggel, amikor az anyja elment otthonról, az apja meztelenül bemászott mellé az ágyába. Nem, erre gondolni sem akar, ezt már képtelen elmondani a barátnőinek.
Erőt vett magán és megszólalt:
– Teljesen magam alatt voltam ettől a színdarabtól, az biztos. Azon gondolkodtam, hogy a nézők közül hány nő kapta meg a szexuális beavatást a rokon férfiaktól és hány éves korában. Na és a nézőtéren ülő férfiak közül hányan érdemelnék meg, hogy összeverjék, megrugdossák, a családból kiközösítsék őket, mint a színdarabban az apát.
– Én soha nem bíztam a rokon férfiakban sem, sohasem hagytam, hogy a lányom egyedül legyen velük. – mondta Olga.
– Micsoda szerencse, hogy fiaim vannak.- mondta Mimi. Aztán bizonytalanul elhallgatott. A színdarabbeli apára gondolt…
Natasa nem szólt semmit.
Arról az estéről, arról a találkozásról aztán soha többé nem beszéltek.
Ők szégyellték magukat.
18 hozzászólás
Szia!
Amilyen vidáman indult, olyan megrázóan folytatódott… Azért nem hiszem (vagy csak remélem?), hogy ennyire mindennapos lenne az eset.
Tetszett!
Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy olvastál.
Nem szoktak a nők beszélni erről. Egy amerikai felmérés szerint minden ötödik nőt gyermekkorában felnőttel történő szexuális kapcsolatra kényszerítettek. Az elkövetők jelentős része döntően a családból, vagy a közeli rokonságból kerül ki. Ezek a nők szégyenletes titokként őrzik a gyermekkori szexuális zaklatást, amit senkivel nem tudnak megosztani. Felnőtt korban sem merik számonkérni az elkövetőkön a tetteiket. Az ünnep című színdarab azért döbbenetes, mert megtörténik az, ami szinte lehetetlen még manapság is.
Judit
Kedves Judit!
Megdöbbentő novella. A szexuális bántalmazásban a legrosszabb az, hogy azok szégyellik magukat igazán, akik ártatlanul válnak áldozatokká. Szerintem minden nő kisebb-nagyobb mértékben átesik ilyesmin, akár rokonoktól, akár ismeretlenektől. Szükség van rá, hogy beszéljünk erről, mert a jelenség létezik.
Szeretettel: Rozália
Szervusz Judit!
Az írásod azért nyerte el tetszésemet, mert ezt a témát tabuként kezeli a világ.Nehéz is erről írni, intim dolog, a nők magába zárt titka.Te ezt nagyon jól érzékeltetted a művedben.Kimagaslóan jó !
Üdv:Marietta
Kedves Eszter!
Ez a novellám is, mint a legtöbb a szeretetről szól. Mimi is és Olga is, mindketten felvállalják, hogy beszélnek azokról a gyerekkori emlékeikről, amiről soha nem beszélnének, ha Natasát nem rázza meg annyira a látott színdarab témája. Szeretetből nem hagyják, hogy Natasa azt gondolja, hogy csak vele történtek meg ezek a gyerekkori szexuális bántalmazások, és ezért valamiképpen saját magát hibáztassa. Segítenek neki vinni ennek a titoknak a terhét, azzal, hogy elmondják ők is a titkaikat.
Igen, a jelenség létezik, de több szó esik az internetes veszélyekről, mint azokról, amiknek évszázadok óta ki vannak téve a kislányok.
Kedves Marietta!
Igen, igazad van, ez a téma annyira tabu, hogy nekem sem jutott volna még eszembe sem, hogy írni merjek róla, ha nem látom a Pesti színházban Az ünnep című színdarabot. Mondhatnánk ugyan, hogy Dániában játszódik a darab és ilyen dolgok csak Dániában történnek, de nem mondjuk. Inkább azt mondjuk, hogy figyeljünk oda a gyerekünkre, ha húzódozik valamelyik kedves rokontól, nem akar együtt lenni vele, ne mondjuk, hogy az illető ilyen-olyan kedves-rendes ember és a gyereknek nem szabad őt megbántani és kötelező vele lenni. Mit tudhatjuk milyen amikor mi nem látjuk! A gyerekek nem biztos, hogy értik pontosan mi a nem helyes egy felnőtt viselkedésében, de érzik az biztos. Ha nem is tudja, vagy nem meri elmondani, hogy miért nem akar vele lenni, vegyük figyelembe amit mond, mert annak oka van!
Hihetetlenül megrázó mű. Gratulálok hozzá!
Mély Tisztelettel: Judit
Köszönöm kedves Judit!
Örülök, hogy nálam jártál.
Kedves Judit!
Köszönöm az írásodat. Gyereklányként, majd fiatalasszonyként kétszer kerültem olyan helyzetbe idős (70 éven felül, erős testalkatú) férfi rokonnal, hogy elsüllyedtem szégyenemben, mert azt hittem, én tehetek arról, amit tenni akartak. A helyzetet elmondtam a szüleimnek, majd a férjemnek is, de egyikőjük felől sem éreztem azt a segítséget, amit akkor kellett volna nyújtani. Későbbi életemet nagyban befolyásolták ezek az élmények.
További szép napot!
Jessyrose
Kedves Jessirose!
Szomorú igazságot írtál le. Ha a fiatal lány összeszedi a bátorságát és bevádolja a családnál a bántalmazóját, nem talál támogatásra. Ha még gyerek, akkor vagy belefojtják a szót, vagy azt mondják csak kitalálta az egészet. Ha már nagyobbacska, akkor meg egyenesen megvádolják, hogy a viselkedésével ő provokálta ki a szeméremsértő viselkedését a családtagnak.
Minden tisztelet megillet téged, hogy legalább el merted mondani, hogy mi történt veled. Mariettának igaza van, a nők magába zárt titka ez, nehezen beszélnek róla, mert nem találnak megértésre.
Kedves Judit!
Szolgálhatok egy örömhírrel.A kapcsolatot felvettem illetékesekkel, remélhetőleg az év második felében foglalkozni tudok, bár egyelőre neten keresztül olyan emberekkel, akik megéltek átéltek hasonló sajnálatos eseményt.Később mindez már személyes találkozásokra lesz bővítve.A segítséget megadjuk azoknak a nőknek, fiatal lányoknak akik rászorulnak.A lelki sérülés óriási ezekben az esetekben a legfrissebb tapasztalataim alapján.Kísér egy életen át.Jó ezt feloldani.
Üdvözöllek:Marietta
Kedves Marietta!
Úgy tudtam, hogy a NANE egyesület foglalkozik ezzel a témával is. Ők már több,mint tíz éve dolgoznak a bántalmazott nőkért, gyerekekért. Gondolom a mostani bántalmazásoknál segítenek, ha hozzájuk fordul valaki. A régi eseteket meg eltemették magukban az áldozatok. Nehéz megváltoztatni a társadalom hozzáállását ehhez a témához. Minden esetre sok sikert kívánok a kezdeményezésed megvalósulásához.
Köszönöm szépen Judit! Jól tudod igen.Ők is foglalkoznak a nők bántalmazásával.
Üdv:Marietta
Kedves Judit!
Ez igazán megrázó történet. Láttam valahol a javaslatod. Azon csodálkozom, hogy nem olvastam még. Aha, ez 2010 előtti történet… érdemes lesz itt még körülnéznem, hátha van még olyan, ami kimaradt.
Egyébként, ez olyan örök téma, csak éppen soha sem történik semmi a megakadályozására. Ez az írásod jó figyelemfelhívó lenne, ha olvasnának bennünket fiatalok, fiatal lánykák, hogy tudják, kérhetnek segítséget… Egy életre megnyomoríthatják őket a "kedves" rokonok, vagy esetleg apák? (Te jó ég!?)
Ida
Kedves Ida!
Az elmúlt 12 évben mintha még romlott volna ezen a téren a helyzet, ahelyett, hogy javult volna…
Én az interneten található tartalmakat okolom a helyzet rosszabbodásáért /ami eredetileg is rossz volt/.
Már nem csak "élőben" zaklatják a gyerekeket, hanem az online térben is. Egy három évvel ezelőtti magyar felmérés szerint a megkérdezett hazai tizenévesek 90 százaléka kapott már zaklató üzeneteket idegenektől a közösségi médián keresztül.
Az interneten lévő tartalmak egyharmada pornó, az internetes pornó kb. 20%-a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzus. Az egy tévhit, hogy a pornóipar az emberi szexualitás természetes megnyilvánulása, egy szexuális forradalom része, a fantázia tökéletes felszabadítása. Valójában a pornóipar egyik mozgatórugója, hogy a szexualitásból, a szexuális aktusból árucikket képez. Felszabadítás helyett a pornó valójában egy olyan szexuális kultúrába szoktatja bele a fiatalokat, amely agresszióra és egyenlőtlenségre épül.
Judit
Kedves Ida!
Az elmúlt 12 évben mintha még romlott volna ezen a téren a helyzet, ahelyett, hogy javult volna…
Én az interneten található tartalmakat okolom a helyzet rosszabbodásáért /ami eredetileg is rossz volt/.
Már nem csak "élőben" zaklatják a gyerekeket, hanem az online térben is. Egy három évvel ezelőtti magyar felmérés szerint a megkérdezett hazai tizenévesek 90 százaléka kapott már zaklató üzeneteket idegenektől a közösségi médián keresztül.
Az interneten lévő tartalmak egyharmada pornó, az internetes pornó kb. 20%-a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzus. Az egy tévhit, hogy a pornóipar az emberi szexualitás természetes megnyilvánulása, egy szexuális forradalom része, a fantázia tökéletes felszabadítása. Valójában a pornóipar egyik mozgatórugója, hogy a szexualitásból, a szexuális aktusból árucikket képez. Felszabadítás helyett a pornó valójában egy olyan szexuális kultúrába szoktatja bele a fiatalokat, amely agresszióra és egyenlőtlenségre épül.
Judit
Szia!
Megkerestem ezt az írásod, anno nem olvastam. Remek, drámai és elborzasztó is, hogy a lányok mennyi veszély lesekkedik, akár családon belül is. Nem tudják kihez forduljanak, mit tegyenek. Megrázó volt a történeted. Köszönöm, hogy említetted a múltkori hozzzászólásodnál. üdv hundido
Kedves Katalin!
Néha azt gondolom, amikor újra meg újra előjön /aztán szőnyeg alá söprik/ ez a téma, hogy a lányok oktatásában a legfontosabb tantárgynak az önvédelemnek kellene lennie.
Judit