Vak sziromhullásban törsz fel imbolygó, csupasz-saras lépcsőfokokon, erőtől és koffeintól duzzadva, francia illatba és reflektor-fénybe mártogatva – hited szerint saját lanyha kezed által –, haladsz válogatatlan léptekkel, fejről-fejre szökellve, törhetetlenül, hogy a Nap helyére illeszd tökéletes valagadat… ha már a fejed üres. De vigyázz, ha ősszel végül majd te is utcakő leszel, mert könnyedén beszakadhat!