Amikor a csuklóra kerül a bilincs, képletesen, most éppen erre gondolok, szinte moccanni sem lehet, csak hozzávetőlegesen. Jellemző a helyben toporgás.
Az a bilincs amely egyszerűen képtelen kinyílni, olyan érzetet kelthet amely életfogytig tartónak bizonyul. Vonzza magával először a dühöt, majd az elkeseredettséget, az önsajnálatot, a depressziót, és az utóbbi állapot már béníthatja a lábakat is.
Ördögi körben találhatja magát az ember. Keresi kétségbeesetten a kulcsot, amely kinyithatná a bilincset, vagy a megoldás kulcsát, a helyzetből való szabadulást.
Ne legyünk önmagunk rabjai. Üljünk le, hiszen ezt a testhelyzetet képesek vagyunk felvenni. Gondoljuk át mi az a legcsekélyebb lehetőség, amely kiindulási pontként, el tud mozdítani a helyzetünkből. Lehet, hogy először csak guggolni kellene.
A térdek zsibbadása eljuttat odáig, hogy cselekedni kell…
18 hozzászólás
Igen, Marietta, a kilátástalanság elvezet a depresszióig, és aztán lejjebb- méglejjebb csúszik az ember az önsajnálatban, a reménytelenségben. Valami kapaszkodó valóban szükséges, és ráadásul hatalmas akarat kell hozzá. Nehéz dolog, és keveseknek sikerül…
A jó példa olyan, mint a csoda, s talán az ébresztőt is meghallja valaki, amit most fújtál. 🙂
pipacs
Igen, Ica, azért is írtam meg ezt a pár sort, mert " Nehéz dolog, és keveseknek sikerül". Úgy, ahogyan azt olvastam a prózában.
Ha csodák nincsenek is, lehet csodának hinni azt, ha kikerülhet az ember abból a helyzetből, amelybe belekerült, nem minden esetben saját hibájából.
Sose bándd, ha biztatok, ez kellhet talán. Nem gazdagság miatt, hanem méltó életvitel miatt, amely mindenkinek megjár.
S ha a kicsengés másként csapódott le, elnézést kérek, bízom abban, a cselekedetek bármilyen apróak is jelenthetnek tovább lépést.:-)
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel:Marietta
Nálam jó volt a kicsengése, és a "fújtál" is dícséretként értendő. 🙂
Ne kérj elnézést! 🙂
pipacs
Megkönnyebbültem:-)
A bilincs csak úgy kerül a csuklóra, ha megérdemeljük. Kevés esetben más az oka, de mindig lehet más valakit hibáztatni érte. Ha az ember nem nyújtja ki a lábát a takarója alól, nagy a valószínűsége annak, hogy nem fázik meg és meg se hűl ráadásul. Ilyesmiken nem árt elgondolkodni néha-néha! Szeretettel: István
Minden elrontott dolgot saját magunk által lehet kijavítani. Azt is, amely önhibánkon kívül sikeredett úgy, ahogy. Van előttem is, és mindannyiunk előtt ilyen-olyan példa.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Mennyi képletes bilincs van, ami az egyiknek rabság, a másiknak szabadság. Van amit saját magunk alkotunk, van amit mások tesznek ránk. Akarjuk vagy nem. Egy biztos ami szorít, azt nyitni kell, bár a kulcs nem mindig csak a mi kezünkben van. Van mikor jó adag szerencse is szükségeltetik. Bonyolult dolgok ezek. Lám a bilincs mennyi gondolatot rejt képletesen.
szeretettel-panka
Jól látod Panka, összegzésképpen azt gondolom így lehet. A sok-sok akadály leküzdéséhez kell megmozdulni. Mindig egy a lényeg, tenni érte, akármilyen apró látványosságot nem mutató araszolgatással, csak nem beletörődve a sors csapásába. Bármi bezáródik , valahol ki is nyílik valami. 🙂
Szeretettel:Marietta
a kulcs benned, szeretettel
Örülök, andy, hogy itt jártál!:-)
Szeretettel:Marietta
A bilincsek is sokfélék lehetnek. Vannak olyan „bilincsek”, amelyek nem nyílnak ki sosem, legfeljebb lazíthatóak, jó esetben. Nincs kulcs, és a helyzetből sem létezik szabadulás, de felteszem, te nem az ilyenekről írsz, hanem az olyanokról, amelyek átmenetileg kerülnek ránk valamilyen okból, és nagyon sok függ attól, hogy mi, miképp viszonyulunk a helyzethez. Az ilyen „egyszerű” esetekben mindig van megoldás, mert nem véletlenül van az a mondás, hogy Segíts magadon, az Isten is megsegít.
Természetesen! Vannak tragédiák, hiszen olvassuk, látjuk, halljuk. Vannak drámák is.
Nálunk fejlettebb országokban egyaránt. A világ számos helyén.
Kihozni valamit, ami mégis lazítani képes, először ott a fejben, aztán nem megállva keresni, tenni, az eredmény nélkül nem marad.
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta!
Ha hosszabb lenne cikk is lehetne. A bilincsről elsőnek az elrabosítás jutott eszembe.
Kicsit lélektani jellegű. Bár én tankönyv részlethez viszonyítottam. Érdekes. Hasonló témában szakértőktől rosszabbat is olvastam már. (cikkben)
Szeretettel:Ági
Szia Ági!
Talán amiért nem lett hosszabb, azt azzal indokolnám meg, hogy egy mélypontról elrugaszkodott kezdeti állapotot szerettem volna felvázolni. Ott lent lelkileg, már annyira padlóra kerül az ember, hogy két lehetőség marad. Vagy ott marad, vagy harcolni kezd. Jó lenne, ha az utóbbi mellett sikerülne dönteni. Köszönöm a véleményedet. Az emberi lélektan a tanulmányaim során sokszor gondolkodásra késztetett.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Jó a hasonlat, hogy a sorscsapások úgy visszafognak, mint a bilincs a kézen. Nem nagyon tudod, hogyan szabadulj a csapástól…
Igazad van, valamit mindig lehet próbálkozni, valahogy megtalálni a lehetőséget – ha úgy tetszik, akkor a kulcsot a helyzethez /bilincshez/-, hogy enyhítsük a csapás erejét.
Bár, ha sorozatban jönnek azok a csapások, már lehet, hogy értelmetlennek tűnik minden próbálkozás.
Judit
Kedves Judit!
A szélsőségek azok, amelyek óriási kihívást jelentenek. Van, hogy tényleg nincs tovább. Szerencsére azonban, a tragikusabb helyzetből is lehet kiút. Olyan sok példát látok erre. Engem az tud felbosszantani, amikor egy lehetőség felkínálása, elutasítást eredményez, egyéb okokra hivatkozva. Legtöbb esetben, a kényelem miatt. Mert anélkül biztos, hogy nem megy, ha nincs cél, ha nincs benne a fejbe, hogy 100%-ig oda kell tennie magát, hogy ki kell vennie a részét maximálisan ahhoz, hogy előre lépés legyen. Sok esetben évekig tarthat visszatérni a biztonságba. A biztonságérzet pedig, egy olyan állapotot idéz elő, ami megsokszorozza az erőt. Ahhoz, hogy tovább…
Szeretettel:Marietta
Kedves Selanne!
Gondolataid sokat mondóak!
A hajtóerö …csak az képes kiszabadítani
a bilincs-ek-böl!
…és ahhoz elszántság,lelki erö és sok más
kell!
Szeretettel gratulálok:sailor
Köszönöm szépen kedves, sailor!
Szeretettel:Selanne