Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Brekibéka. De nem ám akármilyen, hanem egy valódi kék béka. Ez a Breki egy tó mélyén lakott az erdőszélen. Egy napon észrevette, hogy a víz közelében, egy nagy, öreg fa alatt jókora, pettyes gomba bújt elő a földből. Megörült ennek a Brekibéka:
– Pompás! Hogyha a hangyák megeszik a belsejét, éppen jó lesz nekem háznak.
(Breki ugyan a tóban élt, de a parton is épp olyan jól érezte magát.)
A hangyák tényleg megették a nagy, pettyes gomba belsejét, és Brekibéka beköltözött. Ajtót is akasztott rá egy elszáradt levélből.
Egyszer aztán, amikor odakinn ült a háza előtt egy meleg, nyári délutánon, eleredt az eső. Először csak pár csepp: potty-potty-potty… de aztán feltámadt a szél, és úgy besötétedett, mintha éjszaka lenne. Huhh, fázni kezdett a Brekibéka, behúzódott a gombaházikóba, még az ajtót is magára csukta. Épp idejében, mert megdördült az ég, lecsapott a villám, és ömleni kezdett az eső. Breki nem volt egy félős állat – na jó, a gólyától azért ő is tartott – de most megijedt, csak úgy lapult a gomba belsejében.
Egyszerre halk motoszkálást hallott a levélajtón, mintha szárnyak súrolták volna.
– Agyonáztam-fáztam… – szólt odakintről egy cérnavékony hang. – Tudom, hogy nem vagyunk barátok, Brekibéka, mégis engedj be… szétázott a szárnyam, nem tudok felrepülni.
Breki elhúzta a levélajtót. Épp akkor csapott le egy nagy, fényes villám, és láthatta, ki az, aki bekéredzkedik a házába. Pettyesszárnyú volt az, a pillangó, aki egyébként sokat bosszantotta a békát. Most ott állt borzongva az esőben, és törékeny szárnyáról csepegett a víz.
– Na, gyere be. – hívta Breki, Pettyesszárnyú azonban tétovázott.
– De ugye, nem eszel meg?
– Bajban lévőt nem eszünk. – azzal Breki beengedte a lepkét.
Egy darabig csendben üldögéltek a házikóban. (A pillangó magasan fenn a falon) Odakinn még jobban dühöngött a vihar. Aztán újra kopogtatást hallottak, de olyan furcsát, mintha valami ráplaccsant volna az ajtóra. Csiga Anyuka volt az, és Eszti, a kislánya. A csigák ugyan szeretik a vizet, de ez az eső már nekik is sok volt. Eszti félt a villámoktól és a mennydörgéstől, Csiga Anyuka pedig aggódott, hogy az eső kiönti őket a házukból, és a végén még itt maradnak meztelen csigának. Brrrr…
Breki őket is beeresztette.
Akkor viszont már alig tudtak megmozdulni, olyan sokan voltak benn a gombaházban.
– Remélem, most már nem jön senki. – morgolódott Brekibéka.
Alighogy kimondta, az ajtón újra zörgettek, türelmetlenül és riadtan.
– Engedj be, Brekibéka, nagyon kérlek!
– Hát te meg ki vagy? – kérdezte a béka.
– Mussz vagyok, a nyuszi! Engedj be hamar, üldöz a róka!
– Nincs már hely idebenn, így is szorosan vagyunk.
– Jaj, engedj be, mert mindjárt itt lesz!
Brekibéka megsajnálta a nyuszit, beengedte. Ekkor már tényleg egymás hegyén-hátán kuporogtak: Pettyesszárnyú felmászott a mennyezetre, Csiga Anyuka és a kislánya, Eszti összebújtak a sarokban, Mussz, a nyuszi középen vacogott (teljesen átázott a bundája), Breki meg nekiszorult a levélajtónak. Kapaszkodnia kellett, hogy ki ne pottyanjon a házból.
Alig eresztette be a nyulat, jött Sompolygó, a róka. Olyan hangosan és izgatottan szaglászott a gomba körül, hogy még a vihar tombolásán át is hallatszott. A szegény nyuszinak meghűlt a vér az ereiben, amikor odakinn a Róka megszólalt:
– Itthon vagy-e, Brekibéka?
– Itthon vagyok. Mit akarsz, Sompolygó?
– Nem láttál egy szép, kövér nyulat? Ő a vacsorám, de megszökött!
– Nem én, itt nincs semmiféle nyúl.
– Pedig érzem a szagát! – morogta a róka mérgesen. – Hová tűnhetett?
– Azt én nem tudhatom… Talán errefelé haladt el, menj utána, mert tényleg megszökik, és bottal ütheted a nyomát!
Sompolygó elügetett. Odabenn a gombaházban mindenki fellélegzett. A ház azonban nem bírta tovább a sok állatkát tartani: kirepedt az oldala, és szanaszét dőlt belőle Pettyesszárnyú, a pillangó, Csiga Anyuka és a kislánya, Eszti, Mussz, a nyuszi és Brekibéka.
Amíg a rókával vesződtek, észre sem vették, hogy elállt az eső. Álmélkodva látták, hogy előbújt a nap, fénye csillog a pocsolyákon, a levelekről csöpög a víz, és az égen ott ragyog egy hatalmas, sokszínű szivárvány.
2011 szeptembere
4 hozzászólás
Nagyon aranyos kedves vers! Még sok ilyet a csöppségnek és persze ide a napvilágra is! 🙂
szeretettel-panka
Nagyon aranyos és hangulatos! Minden hónapra egy mese? Folytasd, jön majd a november, december…
Panka, Bödön, köszönöm, hogy olvastatok és írtatok! Nem rossz ötlet a minden hónapra egy mese… :))
Kedves Gunoda!
Kellemes és kedves mese. Szép neve van a kislányodnak.
Barátsággal: Ági